Life is Strange: Before the Storm – Hell is Empty

Véget ért a vihar előtti csend

Több szempontból is meglepetés volt a Life is Strange: Before the Storm. Megjelenése előtt nehéz volt elképzelni, hogy az első, ötrészes sorozat nyomába érhet, ráadásul nem is az eredeti alkotók keze munkája. A három felvonásból álló előzmény azonban jött, látott, és mindenkit meggyőzött – a Deck Nine olyan profizmussal kezelte az alapanyagot, mintha mindig is ők álltak volna mögötte. Még az egyik főszereplő lecserélt szinkronhangja sem rengette meg a produkciót. A harmadik rész szinte minden szálat elvarr, és rendesen lezárja a történetet, mégsem okoz akkora katarzist, amekkorát talán vártunk.

Chloe Price ebben a részben minden korábbi döntésének következményeivel szembesül. Az epizód jól visszaadja, hogyan lehet befolyásolni sorsokat, eseményeket. Tovább folyik a fő cselekményszál is – a második rész meglepő és erőteljes cliffhangerrel zárult, és ez a fejlemény kerül a záró epizód középpontjába. Érdekes módon ezzel háttérbe is kerül a két lány, Chloe és Rachel barátsága, ami különösen a második rész utolsó harmadának fényében meglepő. Ott elkezdődött valami, amit jó lett volna tovább bontogatni az új események árnyékában. Erre nem kerül sor, a cselekmény leegyszerűsödik, kevesebb hely és idő jut a személyiségekre.

Life is Strange: Before the Storm

Ami szintén egy kissé csalódás, és talán a fejlesztők tapasztalatlanságát, vagy épp fáradtságát mutatja, hogy a kifutó történetszálak sem érnek igazán csúcspontra. Egyszerűen csak látjuk, néhány esetben átéljük a következményeket, de például a drogdíleres vonalban közel sincs annyi tét és feszültség, mint lehetne. Mondjuk az már a Before the Storm megjelenése előtt kérdés volt, mennyi kreativitás van még ebben a világban és koncepcióban, és itt, az utolsó részben kicsit talán érezni is, hogy elfogyott a lendület, és inkább csak a lezárás volt a lényeg, nem az, hogy csúcsra járassák a történetet.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne benne újdonság. Kapunk például új – és érdekes formában visszatérő – helyszíneket, sőt, egy kör D&D meccset is lenyomhatunk megint, akárcsak az első epizódban, erre viszont csak akkor van alkalmunk, ha bizonyos döntéseket meghoztunk korábban. Jobb lett volna több ilyen elágazás és változatosság, akkor többszöri végigjátszásnak is lenne értelme. Chloe „visszabeszélő” képessége szinte teljesen lényegtelenné válik, így ez az utolsó rész minden tekintetben kevésbé ötletes, még azt is meg merem kockáztatni, hogy egy leheletnyivel laposabb, mint a második epizód.

Life is Strange: Before the Storm

Ennyi negatívum után azért jöjjenek a pozitív dolgok is: az írók, az animátorok és a főszereplő szinkronszínészek továbbra is fantasztikus munkát végeztek – ők azok, akik igazi élettel, varázslattal töltik meg a játékot. Ez a harmadik rész talán nem annyira merész, mint a középső volt, de megmarad ugyanolyan emberinek és hangulatosnak, amiért beleszerettünk a kisváros történetébe. A látványvilág továbbra is magával ragadó, puha pasztellszínek, lágy bevilágítások teszik meleggé és otthonossá az egészet. További jó hír, hogy ezzel együtt az Xbox One X támogatás is megérkezett, az erősebbik Xbox-on most már választani lehet 4K felbontás vagy 60 fps között – ez utóbbi pedig a lenyűgöző átvezetőkre és a játékmenetre is jótékony hatással van.

A fejlesztők azért nem hagyták ki a nagy ziccert: a történet legvégén az eddigi talán legsúlyosabb döntést kell meghoznunk, ami a főszereplők mindegyikének életére komoly hatással van. Bárhogyan is döntsünk viszont, nagyon szép, hosszú, kidolgozott lezárást kapunk. És ahogyan ezt, úgy az egész harmadik részt tökéletesen kiszolgálja a gyönyörű soundtrack remek zenei választásokkal.

Life is Strange: Before the Storm

Nem okoz tehát meglepetést, sőt, a vártnál talán kissé lassabb és egyszerűbb a Life is Strange: Before the Storm harmadik epizódja, de így lesz teljes a kaland, érdemes egyben kezelni a három részt. Ami kétségkívül az utóbbi idők egyik legemberibb, leghangulatosabb játéka, egy remek élmény, amit jó érzés átélni a sok pörgős, akciódús cím között. A fejlesztők előtt pedig le a kalappal, felnőttek az eredetihez, sőt bizonyos szempontból túl is tettek azon.

dreampage

Azóta történt

Előzmények