Prince of Persia
10. Prince of Persia (Ubisoft Montreal, 2008)
Azt hiszem, ez a játék a tökéletes példa rá, ahol találkozik és tökéletes formában egyesül az úttörő történetmeséli technika, a fantasztikus művészi design, és az egész egyszerűen leírhatatlan, elképesztő hangulat. Na és persze a humor, mert az elmaradhatatlan, ha POP-ról beszélünk.
Tudjátok, annak idején nagyon nagy rajongója voltam az Idő Homokja trilógiának, többször végig is pörgettem mindegyik részt. Azonban tény, hogy egy jó történetnek van eleje, közepe, és vége, de nem lehet a végtelenségig folytatni. A Ubisoft gondolt egy merészet, és három év csend után a rajongók hada közé eresztette az új, újragondolt, teljes mértékben egyedi Prince of Persiát, ami egy új történetnek a kezdete lett volna. Azonban a játék csúnyán megbukott a pénztáraknál. A játékosok egyenesen utálták, és a Sands of Time sorozat visszahozását követelték. Így aztán persze 2010-ben megszületett a felemás Forgotten Sands, rajongói nyomásra, ami történetileg a Sands of Time és a Warrior Within közé volt illeszthető.
Hát igen, a 2008-as rész óriási kudarc lett, a játékosok zöme (a fenét zöme, mondhatni az összes játékos) ki se próbálta a játékot, és úgy minősítette mindenféle nyomdafestéket nem tűrő szavakkal. Pedig ha tudták volna, hogy mekkora nagy kincset hagynak így feledésbe merülni. Persze én is hibás vagyok, én is így gondolkodtam. Ostorozom is érte magamat azóta rendesen.
Egyszer valahogy úgy adódott, hogy a netet böngésztem, és mindenféle kritikákat olvasgattam különböző játékokról. Épp a Prince of Persiákról olvastam, és láttam, hogy a 2008-as részről mennyi jót írnak. Még mindig nem akartam elfogadni, hogy az egy jó játék lehet, de úgy döntöttem, csak akkor járhatok ennek a végére, ha kipróbálom. Mondanom se kell, nagyon jól tettem.
Véleményem szerint egy szerelmi szál akkor működik jól egy filmben, egy játékban, vagy akár egy könyvben, ha maga a néző/játékos/olvasó is érzelmeket kezd el táplálni az adott karakter iránt, és szimpatizálni kezd vele. Ezt iszonyatosan nehéz elérni, azonban a Prince of Persia azon kevés alkotások közé tartozik, amelyeknek ez sikerült (A másik háromról egyébként szintén volt, vagy lesz szó a cikkben, ezek név szerint a következőek: Halo 4; Enslaved: Odyssey to the West; The Darkness 1-2).
Mint ahogy a bevezetőben említettem, itt egy eddig nem látott történetmesélési módszert ismerhetünk meg. A játékban szinte nincsenek videók, ott van viszont társunk, a bájos Elika, akivel a játék során akármikor beszélgethetünk, és mindig, minden egyes alkalommal más párbeszédek fognak lezajlani a herceg és Elika között. Ez egy roppant személyes, belsőséges hangvételt kölcsönöz a játéknak, s lényegében a történet java része is így bontakozik ki. Rajtunk áll, hogy mennyire akarjuk megismerni azt a hölgyet, ki egész kalandunk során végigkísér minket, s hogy mennyire akarunk közel kerülni hozzá. Mivel sokkal személyesebbnek fogunk érezni mindent, ami a herceggel és Elikával történik, izgatottsággal s egyben félelemmel teli kíváncsisággal tekintünk majd az előttünk álló kalandokra. Egyre inkább kötődni kezdünk a szereplőkhöz, s ezáltal a történet tetőpontján, ahol kalandunk véget ér, egy minden valószínűség szerint sokkoló, és megható élményben lesz majd részünk. A játékot csak ajánlani tudom.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
