Kingdoms of Amalur: Reckoning bemutató

A játék kezdete és története

A Kingdoms of Amalur: Reckoning című játék világát a Forgotten Realms atyja, R. A. Salvatore álmodta meg. Ennek az epikus, nyílt világgal rendelkező szerepjátéknak kétségkívül legígéretesebb tulajdonsága, hogy a Dragon Age: Origins-hez hasonlóan ebben is szerepelnek eredettörténetek, ám ezúttal ezek nem csak a játék elejére, hanem az egész történetre kihatással vannak. De előbb lássuk a Reckoning történetét.

A sztoriról nem sokat tudunk meg kezdetben (Spoiler veszélye nélkül nem is tudok sokat írni róla). A történet, szokásos fantasy-klisé szerint egy gonosz és egy jó hatalom által vívott háborúval kezdődik. Főhősünk számára nem éppen legsikeresebben alakulnak a játék kezdeti eseményei, ugyanis egy keményebb ütközet során életét veszti. Több ezer hasonló sorsú társával egyetemben a gnómok kísérleti alanyaként érkezik a Well of Souls (Lelkek Kútja) nevű találmányukhoz, ami állítólag képes visszahozni a kiválasztott harcosok lelkeit testükbe.

Miközben a gnómok tolják előre élettelen testünket egy kordén, hallgathatunk meg pár mondatot arról, miként kerültünk ide és mi is ez a hely. Közben létrehozhatjuk karakterünket, annak faját, nemét és külsejét testre szabhatjuk. A kiválasztott faj alapképességeit szem előtt tartva alkossuk meg a nekünk tetsző karaktert, majd miután nevet adtunk neki, a gnómok ledobnak minket a Lelkek Kútjába, ahol az összes többi elesettet is gyűjtik.

Ilyen, kellemesnek egyáltalán nem mondható környezetben térünk magunkhoz, majd miután kikászálódtunk a foszló tetemek alól, elindulunk kijáratot keresni. A Well of Souls ugyan visszahozott bennünket az életbe, viszont az emlékeinket, tudásunkat és minden egyebet elveszítettünk. A játék során ez lesz az egyik legfontosabb feladatunk: meg kell tudnunk, kik is voltunk valójában.

Valamint hogy újraírjuk sorsunk alakulását, hiszen ezzel hogy feltámadtunk, újra tiszta lappal indulunk: nincs eldöntött végzetünk. Ezek elérése érdekében beszélgetnünk kell emberekkel, valamint fel kell kutatnunk az Amalur birodalmában szerteszét heverő "Lorestone" nevű oltárokat. (Ezek többnyire a múlt eseményeit mondják el nekünk, így egyre többre emlékszünk).

A gnóm tudós, aki a Well of Souls-t készítette, elmondja hogy eddig egyedül mi tértünk vissza a halálból, ám nem sok ideje marad ünneplésre, mert a gonosz erő rátalál a létesítményre. Miután mi vagyunk az egyetlen bizonyíték arra, hogy a sors kerekét meg lehet változtatni - azaz a gép építője sikerrel járt -, így késlekedés nélkül útnak indít bennünket hogy keressünk fel egy Agarth nevű fateweaver-t (Magyarul leginkább jövendőmondóként lehetne értelmezni. Olyan személy, aki előre látja sorsunkat).

Miután megtaláltuk Agarth-ot, ő igen meglepődik hogy az öreg gnóm végül sikerrel járt és miután elbeszélünk vele, felajánlja hogy kideríti leendő sorsunkat. Itt választhatunk először az úgynevezett Destiny Card-ok (Sorskártyák) közül, melyek annak függvényében válnak elérhetővé hogy milyen jellegű képzettségeinket fejlesztettük. A különféle kártyák extra bónuszokat adnak, így érdemes a karaktert úgy fejleszteni, hogy megszerezhessük őket. Szintén itt van lehetőségünk kipróbálni először a több tapasztalati pontot adó Reckoning Mode-ot is (Leszámolás mód).

A kártyákról és a Reckoning Mode-ról majd később részletesebben is szó lesz, elöljáróban annyit kell tudni, hogy amikor az élet- és varázserő kijelző csíkunk között lévő úgynevezett "Fate", azaz Sorsmérő megtelik, lehetőségünk van egyfajta "Rambo"-üzemmódba váltani az "X" nyomva tartásával. Ilyenkor a képernyő elkékül és világító varázserő ölel át bennünket. Ebben az állapotban sokkal nagyobbat sebzünk, így főleg erősebb ellenfeleknél hatékony. Ám miután aktiváltuk, arra figyelnünk kell, hogy egy legyengített ellenfélnél az "E" lenyomásával kivégezzük őt. Ekkor egy előre meghatározott gombot kell nyomogatnunk, amit ha jól csinálunk, akkor +100% XP bónuszt kapunk utána.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények