Hirdetés

Kickstarter figyelő: 32. hét

Túl a nehezén

Areal

Első alkalommal nem már sikeres projektekről, hanem a közösségi finanszírozás egyik legnagyobb szégyenfoltjáról kell, hogy megemlékezzünk. A történet azzal indult, hogy az egykori S.T.A.L.K.E.R. fejlesztői úgy döntöttek, összehozzák a játékuk szellemi örökösét Areal címmel, amelyben egy nyílt, posztapokaliptikus világban kell mutánsok és más kalandorok ellen küzdeni. Lenyűgöző, élő-lélegző világ ígéretét hirdették, amelyben minden tettünknek következményei lehetnek, ahol gyönyörű grafika mellett átélhetjük mindazt amelyre még a fejlesztők eredeti játékaiban sem volt lehetőségünk. Egy szó mint száz, minden úgy indult, hogy szinte túl szépnek tűnt ahhoz, hogy igaz legyen. Persze már az elején voltak gyanús dolgok: a Kickstarteres indulás előtt a régi S.T.A.L.K.E.R-esekből álló csapatról (amelynek elméletben néhány tagja a Metro: Last Lighton is dolgozott) például kiderült, hogy nem ismerik saját előző munkáikat, a Last Light-ra például több ízben is Last Nightként utaltak. A finanszírozás indulásakor aztán elszabadult a pokol.

Kickstarter figyelő

Az eredeti S.T.A.L.K.E.R. fejlesztői már az indulás pillanatában egy emberként jelezték, hogy ők nem dolgoznak a projekten, sőt, a készítők listáján található nevek egyike sem vett részt soha, egyetlen egy percig sem a klasszikus posztapokaliptikus lövölde fejlesztésében. Ügyvédhez fordultak, hogy rájöjjenek, mi is történik pontosan. A projekt mellé kirakott koncepciófestmények némelyikéről ráadásul kiderült, hogy a potenciális fejlesztőstúdiótól független forrásból származnak, amely cég alkalmazottjainak zöme (akiknek a fényképe megjelent a Kickstarter oldalon) valójában nem is játékfejlesztő, hanem egy orosz modellközvetítő oldalon található publikus portfólióból származó modell.

Az igazi lavina persze ezek után indult el, hiszen a potenciális támogatók megböködték egy kicsit a felszínt, IP-címeknek kezdtek el utánajárni és a támogató fórumon a nyomozás drámai fordulatot vett: kiderült, hogy a fejlesztőcég valójában egyetlen ember (legalábbis a támogatók pénzét egyetlen egy figura kapná meg), aki egyes meg nem erősített források szerint nem új a közösségi finanszírozós weboldalakon: már az Indiegogón ötvenezer dollárt akart kérni egy valódi űrállomás létrehozására, majd miután ez nem sikerült, később egy másik videojáték ötletével állt elő a Kickstarteren, amelynek létrehozásához (micsoda véletlen) szintén ötvenezer dollárt szeretett volna kérni.

Kickstarter figyelő

Hogy mi a sztori mögött meghúzódó igazság? Nehéz eldönteni. A West Games néven alapított stúdió, amely olyan S.T.A.L.K.E.R. alkalmazottakból áll elméletben, akiket egyetlen más, hivatalos fejlesztő sem ismer, eleinte megpróbálta eltussolni az ügyet (kiküldtek a sajtónak egy szívhez szóló e-mailt, amelyet szerintük maga Vladimir Putin írt nekik arról, hogy a lányát mennyire érdekli a projekt, majd az erre érkező esetleges kétkedést törölték a fórumaikról) végül Facebookon kijelentették, hogy az őket ért támadások valójában mind és mind a gonosz, rasszista sajtótól, a konkurenciától, és az unatkozó trolloktól érkeznek. A kért támogatást végül jóval a finanszírozási idő előtt elérték, ám mielőtt hozzájuthattak volna, a Kickstarter végül felfüggesztette a projektet, az utalt összegeket pedig (különösen egy nagyobb, egyes állítások szerint húszezer dollárból álló felajánlást, amely gyanúsan a fejlesztő nevében nyilatkozó ember, vagy emberek IP-címéről érkezett) pedig visszaküldték a felajánlóknak. A West Games mindenesetre nem adja fel és más platformon, platformokon kívánja folytatni, a crowdfunding ellenzői pedig gazdagabbak lettek egy negatív példával a közösségi finanszírozás ellen.

Azóta történt

Előzmények