Játszanék, de mivel? Összeszedtünk minden tudnivalót a gaming platformokról

Összefoglaló azoknak, akik most kezdenének játszani, és szeretnék felmérni a lehetőségeket.

Bevezető

Az utóbbi időben rengeteg ember kényszerült arra, hogy szabadideje (vagy akár munkaideje) nagy részét az otthonában töltse, ami néhány hónappal ezelőtt még rémálomnak tűnhetett, most viszont, hogy a bezártság a hétköznapjaink része lett, nincs más választásunk, mint elfogadni és igyekezni a legjobbat kihozni a helyzetből. Ez a felállás bizonyára sokakat rávett arra, hogy olyan dolgokat próbáljanak ki, melyekre eddig nem jutott idő – ilyen lehet például egy régen megvett könyv kiolvasása, egy (vagy inkább több) megkezdett sorozat befejezése, különböző sportok, nyelvtanulás, vagy akár a videojátékozás.


[+]

Olvasóink nagy része valószínűleg tisztában van a különböző játékplatformokkal, de biztos vannak, akiket a mostani kényszerhelyzet vett rá, hogy elkezdjen ismerkedni ezzel a világgal. Számukra készítettünk egy általános áttekintőt, melyben sorra vesszük a különböző lehetőségeket, megismertetjük őket a legnépszerűbb és kevésbé népszerű hardverekkel és szolgáltatásukkal, összefoglaljuk, hogy melyiknek milyen előnye és hátránya van, illetve példaként megemlítünk néhány olyan címet, amire mindenképp érdemes vetni egy pillantást.

Pár hónapja még a gamerek számítottak különcnek, ma már sajnos a bezártság a normális
Pár hónapja még a gamerek számítottak különcnek, ma már sajnos a bezártság a normális (forrás: Cherwell) [+]

Fontos megjegyezni, hogy cikkünk kizárólag a jelenleg is elérhető platformokkal foglalkozik, vagyis olyan gépekről és szolgáltatásokról nem lesz szó benne, melyek már kifutottnak számítanak, továbbá a már bejelentett, de még nem forgalomban lévő konzolgenerációk sem kapnak benne helyet – utóbbival kapcsolatban bőven lesz még anyag lapcsaládunk hasábjain.

Igyekeztünk – tudásunknak megfelelően – a lehető legtöbb olyan információt összegyűjteni minden platformmal kapcsolatban, melyek egy vásárlás előtt álló felhasználó számára hasznos segítségnek bizonyulhatnak, cikkünk azonban nem összekeverendő egy lépésről lépésre levezetett beüzemelési útmutatóval, hiszen ilyen célú anyagból rengeteg található az interneten. Hogy mégis adjunk egy kis extra segítséget a vásárlás és a használatbavétel között elakadt felhasználóknak, mindegyik platformnál belinkeljük a vonatkozó fórumtémákat, ahol az adott témához jobban konyító fórumozók és tanácstalanabb társaik cserélhetnek eszmét egymással.

PC

Oldalunk tematikájánál fogva természetes, hogy a számítógéppel kezdjük a listát, mely kategóriába nem csak az asztali PC-k, de a notebookok is beletartoznak. A számítógépek legnagyobb előnye, hogy többféle árkategóriából választhatunk úgy, hogy végeredményben ugyanúgy képesek leszünk játszani a választott modellel, a látvány és úgy általában az élmény minősége azonban nagyban függ a ráköltött összegtől.


(forrás: Mystery Block) [+]

A legköltséghatékonyabb megoldás természetesen a magunk választotta alkatrészekből összeszerelt asztali PC, melynél mi dönthetjük el, hogy melyik komponensre költünk többet és melyikre kevesebbet, attól függően, hogy mit szeretnénk elérni. A különböző alkatrészekre ezúttal nem hozunk konkrét példát, hiszen így végeláthatatlanul hosszú lenne a cikk, a beszúrt linkeken elérhető híreink, tesztjeink, adott esetben a kategóriára vonatkozó elemzéseink azonban remek kiindulási alapot nyújtanak, illetve ha egy termékcsoportról éppen még nincs ilyen írásunk, belinkeljük a kapcsolódó fórumtémákat, ahol mindenki megkaphatja a személyes igényeire szabott segítséget.


[+]

A processzor, alaplap, grafikus kártya és memória kvartettet érintően már írtunk egy anyagot arról, hogy merre érdemes elindulni egy asztali számítógép építésekor, illetve a rendszer és a játékok adatainak tárolására szolgáló SSD-kkel kapcsolatban is rengeteg teszt és összehasonlítás található oldalainkon, az azonban viszonylag ritkán kerül összegzésre, hogy a fentieken felül mire van még szükségünk, mire eljutunk a játék elindításáig.

Az említett komponensek mellett mindenképp vásárolnunk kell még egy processzorhűtőt (abban az esetben, ha a processzorhoz gyárilag nem kapunk egyet, vagy ha az nem lenne elég nagy hatékonyságú), egy tápegységet az energiaellátáshoz, valamint egy gépházat, melybe az összes komponenst beépíthetjük, továbbá gondoskodnunk kell a játékok futtatására – elterjedtségéből adódóan – a legalkalmasabb operációs rendszer, a Windows 10 beszerzéséről is. Az összeszerelést megfelelő szaktudás és/vagy bátorság megléte mellett mi magunk is elvégezhetjük, a legtöbb szakáruház azonban némi felárért cserébe vállalja, hogy a választott alkatrészeket egybegyúrja nekünk. Ezzel a lehetőséggel mindenképpen ajánlott élni, hiszen így biztosak lehetünk abban, hogy a leszállított eszköz egymással kompatibilis alkatrészekből álljon és a számítógép működőképes állapotban érkezzen meg hozzánk.

Előre összeszerelt gamer PC az Acertől
Előre összeszerelt gamer PC az Acertől [+]

Természetesen néhány gyártó kínálatában megtalálhatóak már a gyárban összeszerelt asztali számítógépek (ilyen például az Acer Predator Orion szériája), valamint a forgalmazók is szeretnek saját maguk által készre szerelt modelleket árulni, sőt jó pár éve léteznek már kifejezetten játékra tervezett notebookok is, amelyek nem is feltétlenül az utazás közbeni játékmenetre lettek kitalálva (hiszen az akkumulátor ilyen felhasználás mellett nem bírja 1-2 óránál tovább), inkább az asztali géphez képest egyszerűbb helyváltoztatásban jeleskednek.

Igényektől függően rengeteg gamer monitor közül válogathatunk
Igényektől függően rengeteg gamer monitor közül válogathatunk [+]

A PC mellé szükségünk lesz még egy (vagy több) monitorra, melyen keresztül a gép által kreált képet láthatjuk is, illetve olyan perifériákra is, mint a fejhallgató vagy hangszóró, egy mikrofon, ha csapatban játszanánk, valamint egy egér és billentyűzet, melyek a játékok vezérléséhez elengedhetetlenek. Utóbbiak helyett választhatunk olyan speciális beviteli eszközöket is, mint a kormány, a joystick vagy a kontroller, ezek a különböző szimulációs (autós, kamionos, repülős stb.) játékokban lehetnek kényelmesebbek és pontosabbak, mint gombos-klikkelős társaik.

Az FPS játékosok legkedveltebb perifériái
Az FPS játékosok legkedveltebb perifériái [+]

Játékokat többféle forrásból is beszerezhetünk, optikai meghajtó megléte mellett például maradhatunk a klasszikus lemezes megoldásnál, amikor is a játékboltban vásárolt szoftvert egy optikai lemezre írva kapjuk meg, melyet egyszerűen csak be kell helyeznünk a gépbe, a rajta található telepítővarázsló segítségével a játék futtatásához elengedhetetlen fájlokat fel kell másolnunk az adattárolóra és indulhat is a buli. Ennek a módszernek az előnye, hogy a játék fizikailag is a mi tulajdonunkat képezi, vagyis azt gond nélkül kölcsönadhatjuk, elajándékozhatjuk vagy eladhatjuk, hiszen nincs a számítógépünkhöz vagy egy felhasználói fiókhoz rendelve.

Egy PC-s játék dobozának borítója...
Egy PC-s játék dobozának borítója... [+]

Némileg egyszerűbb, de mégis bonyolultabb helyzetben találhatjuk magunkat, ha a játékok digitális verzióit választjuk. Bár logikus lenne azt gondolni, hogy ebben az esetben olcsóbban juthatunk hozzá a kiszemelt címhez, hiszen nincs szükség a lemez legyártására és a logisztika menedzselésére, ez csak ritka esetekben van így, az viszont már egyfajta könnyebbség, hogy nem kell a játékért rohangálnunk, néhány kattintás és egy bankkártyás fizetés után már telepíthetjük is azt. Ehhez különböző kiadók áruházát kell felkeresnünk, ilyen például a Microsoft Store, a Steam, az Epic Games Store, a Uplay vagy az Origin, csak hogy a legnagyobbakat említsük.

...és ugyanazon játék Steam oldala
...és ugyanazon játék Steam oldala [+]

Hátránya ennek a metódusnak, hogy az adott szoftvert csak a vásárló tudja használni, hiszen az a felhasználói fiókjához van kötve, ennek megfelelően sem kölcsönadni, sem eladni nem fogja tudni azt – utóbbi esetre megoldás lehet a felhasználói fiók áruba bocsátása, ez azonban a legtöbb kiadó vagy szolgáltató szabályzatában egyértelműen tiltva van.

A hardver és a szoftver beszerzése után nincs más tennivalónk, mint elindítani és élvezni a játékokat. Talán még egy szempontot érdemes kiemelnünk, ez pedig a hálózati csatlakozás, ami a többjátékos, úgynevezett multiplayler játékoknál fontos. PC esetében viszonylag egyszerű a képlet, a számítógépet vezetékes (Ethernet) vagy vezeték nélküli (Wi-Fi) kapcsolaton keresztül az internetre kell kötnünk és már mehet is a móka – nehézségekbe inkább konzoloknál ütközhetünk, de erről részletesebben a további oldalakon.

Hasznos fórumtémák:

Microsoft Xbox

Ha az előző oldal rengeteg információja ijesztőnek tűnt, és nem kívánunk egy ennyire összetett rendszert építeni és menedzselni, akkor a konzolok lesznek a nekünk valók. A manapság legnépszerűbbnek számító két konzolszéria, a Sony Playstation és a Microsoft Xbox közül az utóbbi kivesézésével kezdjük a sort, ez pedig a PC-hez képest igen egyszerű lesz, hiszen jelentősen kevesebb választási lehetőségünk van. A gyártó jelenleg az Xbox harmadik generációjánál tart, az Xbox és Xbox 360 utódjának tekinthető One-ból pedig kétféle modell van piacon, a One S és a One X.

Xbox One S
Xbox One S [+]

A kettő közti legfontosabb különbség (a burkolat eltérő színe mellett) a bennük található hardver teljesítményében keresendő, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg a One S esetében be kell érnünk 1080p felbontással és a 30 fps képkockasebességgel, addig a One X már képes a játékokat 4K felbontásban futtatni 60 fps mellett. Ennek a teljesítménytöbbletnek nyilván ára is van, ám a két konzol 70 000 és 130 000 forint körüli árának kifizetésével még mindig olcsóbban jövünk ki, mintha egy ugyanazon játékok futtatására alkalmas számítógépet építenénk, arról nem is beszélve, hogy egy konzollal nincs más dolgunk, mint bekapcsolni és már működik is.

Xbox One X
Xbox One X [+]

Egy konzol tehát jelentős mértékben pénztárcabarátabb megoldás, mint a PC, amennyiben kifejezetten játékra alkalmas eszközt keresünk, ennek viszont a rengeteg előny mellett megvannak a hátrányai is. Testreszabási lehetőségek ugyan vannak, házilag is elvégezhető például a beépített 2,5 hüvelykes, 1 TB kapacitású merevlemez SSD-re történő cseréje, illetve külső adattárolókat is csatlakoztathatunk a géphez USB-n keresztül, valamint bizonyos kompatibilis kontrollereket és kormányszetteket is ráköthetünk az Xboxra, a lehetőségek azonban nagyjából ennyiben ki is merültek.

Utóbbi negatívumból következik, hogy egér és billentyűzet támogatás gyakorlatilag nincs. Hivatalosan ugyan ez nincs így, azonban ehhez az is szükséges, hogy a játék fejlesztői felkészítsék erre alkotásukat, ez pedig egyelőre csak néhány cím esetében adott, ugyanis a legtöbb kompetitív FPS játékban (FPS = First Person Shooter, belső nézetes lövölde) egyszerűen hátrányba kerülnének a kontrolleresek az egérrel és billentyűzettel játszókkal szemben. Ezt a szempontot érdemes tehát alaposan átgondolni vásárlás előtt, ha elsősorban FPS játékok érdekelnek minket, akkor a PC lesz a nekünk való platform, minden más típusú játék esetében (az autószimulátorokat leszámítva) nem lesz hátrányunk a kontroller használatával, hiszen a fejlesztők szinte minden játéknál különösen odafigyelnek a kényelmes irányításra.

Rengetegféle színű és mintázatú kontroller közül válogathatunk
Rengetegféle színű és mintázatú kontroller közül válogathatunk [+]

A gamerek többsége egyébként az Xbox One (és elődje, az Xbox 360) kontrollerét tartja a leginkább kézreállónak, melyből az alapcsomagokban egy darabot találunk a dobozban. A kontroller az Xbox saját, szinte késésmentes vezeték nélküli kapcsolatán keresztül csatlakoztatható a konzolhoz, vagyis nincs szükség se vezetékek dugdosására, se arra, hogy a kontroller „lássa” a konzolt, ahogy az például a tévétávirányítóknál lenni szokott. A vezérlő tápellátásáért két darab AA ceruzaelem felel, így töltőcsatlakozót nem találunk a házon, egy 3,5 milliméteres fejhallgató-kimenetet viszont igen, melyen keresztül nem csak a játék és csapattársaink hangját hallhatjuk, de a mikrofonnal is ellátott headsetek segítségével beszédünk rögzítése is lehetséges.

Xbox One játékborító
Xbox One játékborító [+]

Most, hogy kiveséztük a hardvert, áttérhetünk a belső értékekre is. Az Xbox One-ra bemutatásakor a Microsoft nem csak játékkonzolként, hanem otthoni szórakoztató központként hivatkozott, ennek megfelelően a játékok mellett a különböző gyári és külsős alkalmazások is nagy szerepet kaptak a felhasználói felületen. Azon felül, hogy böngészőt és a Microsoft különböző kommunikációs és multimédiás szolgáltatásait (Skype, Mixer) használhatjuk, a konzolon keresztül lehetőségünk van olyan tartalmak fogyasztására is, mint a YouTube videók, Twitch streamek, Netflix műsorok, valamint rengeteg népszerű sportesemény élő közvetítése, de lejátszhatunk rajta saját tartalmakat (fotók, zenék, filmek) is egy külső fizikai vagy hálózati adattárolóról.


(forrás: Windows Central) [+]

A konzol használatához elengedhetetlen egy Xbox Live felhasználói fiók megléte, hiszen ez a Microsoft közösségi hálózatának alapja, ezen keresztül lehet kommunikálni ismerőseinkkel (hang és írott szöveg formájában), így szinkronizálhatjuk adatainkat a vállalat felhőszolgáltatásával (mely egyben a PC-nkkel való szinkronizálást is magában foglalja), illetve a Microsoft Game Store áruházban megvásárolt játékaink is ehhez a fiókhoz lesznek társítva. Természetesen Xboxra is van lehetőségünk lemezes játékokat venni, annak minden, az előző oldalon részletezett előnyével és hátrányával együtt (ahogy igaz ez a digitálisan beszerzett címekre is), de tavaly piacra került az Xbox One S All-Digital Edition, mely már nem tartalmaz optikai meghajtót, ezzel ellehetetlenítve a fizikai adathordozón keresztül megvásárolt játékok lejátszását.

Az áprilisi ingyen játékok listája a Live Gold előfizetés részeként
Az áprilisi ingyen játékok listája a Live Gold előfizetés részeként (forrás: Xbox.com) [+]

Néhány fontos dolgot még megemlítenénk az Xbox Live rendszerrel kapcsolatban. Először is, létezik egy úgynevezett Xbox Live Gold előfizetéses csomag, mely szükséges ahhoz, hogy online játszunk barátainkkal, illetve barátaink ellen, a multiplayer játékok többszereplős játékmódjai az előfizetés nélkül elérhetetlenek. Live Goldot vásárolhatunk havi, negyedéves, illetve éves csomagokban is, véleményünk szerint, ha hosszú távon tervezünk a konzollal, érdemes az utóbbit választani, hiszen az egy évre 19 850 forintba kerül, szemben az egyhavi tagság 2500 forintos árával, melyet havonta megvásárolva jóval kedvezőtlenebbül jövünk ki a buliból. Jó hír, hogy ezért a havidíjért cserébe havonta 2 Xbox One-ra fejlsztett és 2 Xbox 360-as játékot kapunk a könyvtárunkba, melyek közül az első kettő egészen addig korlátlan ideig játszható, míg él az előfizetésünk, utóbbi pedig az előfizetés megszűnése esetén is játszható marad.


(forrás: Microsoft.com) [+]

A másik fontos szolgáltatás az Xbox Game Pass, mellyel egy (jelenleg) 3000 forintos havidíjért cserébe több mint 100 játékhoz férhetünk hozzá, szintén addig, ameddig aktív előfizetéssel rendelkezünk. Ezek a játékok bizonyos időközönként cserélődnek, az aktuális lista ezen a linken érhető el, de ez a körforgás viszonylag ritkán történik meg, így ha előreláthatóan rengeteg szabadidővel rendelkezünk és több cím is érdekel minket, érdemes lehet kipróbálni a szolgáltatást, hiszen adott esetben kedvezőbb áron próbálhatunk ki vagy játszhatunk végig bizonyos játékokat, mintha végleg megvennénk őket. A Game Pass-nek egyébként létezik xboxos és PC-s verziója, sőt, tavaly elindult a Game Pass Ultimate csomag is, mely 4190 forintos havidíjért cserébe (az első hónap mindössze 300 Ft) magában foglalja a PC-s és Xboxos Game Pass-t, illetve az Xbox Live Gold tagságot, így akinek mindháromra, vagy akár csak ezekből kettőre szüksége van, máris több pénzt spórolt meg, mintha külön-külön előfizetne mindre.

Hasznos fórumtémák:

Sony PlayStation

A Sony Playstationjét valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, hiszen még az is hallhatott róla, aki egyébként nem követi a konzolok piacát, sőt sok embernél a „pléjsztésönözés” egyfajta szinonima a videojátékozásra – ebben nagy szerepe volt egyébként a filmeknek és sorozatoknak, melyekben 1994-1995 környékén, vagyis az első generáció piacra kerülésekor megjelent az eszköz. A PlayStation azóta már a negyedik számozott generációnál tart, és jelenleg ebből is létezik egy alap és egy gyengébb modell, előbbi PlayStation 4 Pro, utóbbi pedig a PlayStation 4 Slim névre hallgat.

PLayStation 4 Slim
PlayStation 4 Slim [+]

Mindkét verzió támogatja a HDR (nagy dinamikatartomány) megjelenítést, a 4K felbontás azonban kizárólag a Pro kiváltsága, ahogy az 1 TB-os alap tárhely is, utóbbi a Slim esetében 500 GB. Az árak nagyjából 95-100 000 forint, illetve 130-140 000 forint körül alakulnak, melyért cserébe egy DualShock 4 kontrollert kapunk, de az Xboxhoz hasonlóan kifoghatunk olyan csomagokat, ahol egy játékot is találunk a dobozban.


[+]

A PlayStation 4 modellek testreszabhatóságára szinte ugyanazok vonatkoznak, ami Xboxra is, vagyis a belső adattároló cseréje és külső eszközök csatlakoztatása megoldható, billentyűzetet és egeret azonban hivatalosan sem támogat a rendszer. Adapterrel ugyan megoldható a dolog, de így gyakorlatilag csak a kontroller gombjait tudjuk emulálni billentyűleütésekkel és az egér mozgatásával, ez pedig inkább működik rosszul, mint jól.

A DualShock 4 sincs híján választható színeknek
A DualShock 4 sincs híján választható színeknek [+]

Az előbb említett DualShock 4 kontroller egyébként kialakításában és kiosztásában is jelentősen eltér Xbox One-os kollegájától. A markolat sokkal kisebb és keskenyebb, ami inkább a kisebb kezűeknek kedvez, illetve a bal oldali analóg kar sem a bal felső sarokban, hanem lent, a jobb oldali mellett található. A szokásos vezérlőegységeken felül extraként kapunk egy LED-sávval megspékelt érintőpadot is, mellyel bizonyos játékokban extra funkciókat érhetünk el, a fények segítségével pedig a játék tud felénk közölni bizonyos információkat, mint például a tár vagy az életerő állapotát. A kontroller rendelkezik még beépített mozgásérzékelővel, amivel szintén az irányítási lehetőségeket igyekeztek kibővíteni, továbbá fontos még megemlíteni, hogy az áramellátás egy beépített akkumulátorra lett bízva. Ez sok játékos számára egyértelműen a PlayStation felé billenti a mérleget választásnál, hiszen nem kell elemet cserélgetni, így viszont a töltés idejére le kell mondanunk a kontrollerről, míg Xboxnál meg tudjuk azt tenni, hogy két szett tölthető elemet tartunk és lemerülés esetén gyorsan kicserélhetjük őket.


(forrás: Metro) [+]

Az Xboxhoz hasonlóan a PS-táborban is alapfeltétel egy előfizetés megléte az online multiplayer játéhoz, csak a Sony szolgáltatását PS Plus-nak hívják, éves díja pedig 18 000 forint. Ezért havonta két ajándék játékot és rengeteg közösségi funkciót kapunk, ráadásul az Xbox Live tagokhoz hasonlóan a PS Plus előfizetők is sok játékhoz olcsóbban juthatunk hozzá a Sony saját játékboltjában, a PS Store-ban.

PlayStation 4 játékborító
PlayStation 4 játékborító [+]

A PS Store-ban vásárolt játékok mellett természetesen lehetőségünk van lemezes játékok vásárlására is, hiszen mindkét PS4 modell rendelkezik beépített optikai meghajtóval, továbbá a Sony konzoljára is igaz, hogy a játékok futtatása mellett a népszerűbb, tartalomfogyasztásra kihegyezett platformok (YouTube, Netflix, Twitch stb.) alkalmazásait is letölthetjük a gépre. Mindkét „nagy” konzolról elmondható tehát, hogy játékplatform mellett szórakoztatóközpontként is használhatjuk őket tévére kötve – na de mi a helyzet azzal, aki nem az asztalnál vagy a tévé előtt ülve szeretne játszani?

Hasznos fórumtémák:

Nintendo Switch

A kétezres években még (leginkább) a Sony és a Nintendo uralta a kézikonzolok piacát, a PSP és utódja, a PS Vita azonban az okostelefonok térnyerése következtében már nem ment olyan jól, ahogy várták, így a Nintendo egyedül maradt a piacon a 3DS-sel. Az egyeduralkodás ellenére a japánok nem ültek a babérjaikon, 2017-ben ugyanis piacra dobták új gépüket, a Switchet, mellyel nem csak a kézikonzolvonalat vitték tovább, de léptek egyet a „tévés konzol” kategória irányába.


[+]

A Switch tulajdonképpen egy 6,2 hüvelykes, 720p felbontású kijelzővel ellátott tablet, a két oldalán levehető kontroller részegységekkel, melyek együtt egy olyan, beépített akkumulátorának köszönhetően bárhol használható kézikonzolt képeznek, amit a dobozban megtalálható dokkoló segítségével igény esetén a tévére kötve is használhatunk. A ház méretéből adódóan persze nem elvárható a Switchtől, hogy egy Xboxéhoz vagy PlayStation-éhez mérhető hardvert rejtsen magában, ebből kifolyólag a játékok grafikája sem üti meg a konkurencia szintjét, de a Nintendo játékai soha nem is a látványvilággal, sokkal inkább a játékélménnyel szereztek maguknak vásárlókat – az eladási számok alapján pedig ezzel a recepttel nincs is baj.


[+]

Meg is értjük a nagy keresletet, hiszen a Switch talán a legtöbb ember számára használható konzol a háromból. Ahogy azt fent is említettük, alapesetben egy egyszerű kézikonzolnak tűnik a gép, de többféle kialakítás között váltogathatunk attól függően, hogy hol és hogyan szeretnénk játszani. Kézikonzol módban a két, Joy Connak nevezett kis kontrollert használhatjuk a fő egység két oldalára csatlakoztatva, de akár le is vehetjük azokat és betehetjük a szintén mellékelt, Joy Con Grip névre hallgató átalakítóba, mellyel sokkal inkább hasonlít a két kis eszköz egy hagyományos kontrollerre. Lehetőségünk van továbbá a Joy Conokat önmagunkban is használni, „összekötés” nélkül, sőt, bizonyos többszemélyes módot támogató játék esetében a két (vagy plusz két Joy Connal maximum négy) játékos osztozhat is a két irányítón, miközben a Switch-en követik az eseményeket.


(forrás: Nintendo.com) [+]

A dokkolóba helyezve a gépet logikus módon kénytelenek vagyunk a konzolról leválasztott vezérlőkkel játszani, ami azért nem olyan rossz buli, hiszen a Joy Conok rengeteg érdekes funkcióval rendelkeznek. Található bennük például egy mozgásérzékelő és egy rezgőmotor, melyek segítségével a kompatibilis játékot a kis kütyük döntögetésével is irányíthatjuk, a program pedig haptikus visszajelzést is képes küldeni, ezzel jelezve például ha letértünk az útról egy járművel. Ha mégis ragaszkodnánk az igazi nagykonzolos élményhez, megvásárolhatjuk a nagyjából 21 000 forintba kerülő Nintendo Switch Pro Controllert, mely kialakítását tekintve leginkább az Xbox One irányítójára hasonlít.

Switch Pro Controller
Switch Pro Controller [+]

A Nintendo hibrid konzolját választva tehát nem vagyunk helyhez kötve, hiszen a tévé előtt elkezdett játékot bármikor folytathatjuk a konyhában, a hálószobában, vagy akár a buszon is, ehhez nincs más dolgunk, mint kivenni a gépet a dokkolójából, de ugyanez igaz fordítva is, az út közben megkezdett játékmenetet befejezhetjük a tévé előtt is. Fontos azonban figyelembe venni, hogy nem minden játék támogatja a kézikonzol módot, így egy játék megvásárlása előtt érdemes tájékozódni annak hivatalos oldalán.


(forrás: Reddit) [+]

Ez a figyelmeztetés tavaly óta különösen igaz, a Nintendo ugyanis piacra dobta a csak kézikonzolként funkcionáló Switch Lite modellt, mely azon felül, hogy olcsóbb (az alap Switch 120-130 000 forintos ára helyett csak 65-70 000 forintba kerül) és az akkumulátora is tovább bírja (6 helyett 7 óra maximális üzemidő), már nem köthető tévére és lecsatlakoztatható vezérlőkkel sem rendelkezik. Utóbbi következménye, hogy a mozgásérzékelőnek is búcsút kell intenünk, így különösen körültekintőnek kell lennünk a játékválasztást illetően, de ha a kinézett cím nem igényli a tévé módot és a giroszenzort, nem lesz gondunk, hiszen a fentieket kivéve minden Switch játék kompatibilis a Switch Lite-tal is.

Switch Lite
Switch Lite [+]

A játékkínálattal egyébként valószínűleg nem lesz problémánk, a gyártó oldala szerint jelenleg több mint 3400 program közül válogathatunk, köztük pedig olyan legendás karaktereket is megtalálunk, mint Super Mario és Luigi, Zelda, Sonic, Yoshi vagy a Pokémonok. A Nintendo játékok többségéről elmondható, hogy igen gyerekbarátra sikerültek, így ha valaki a gyerkőcnek keres konzolt, annak jelenleg egyértelműen a Switch vagy a Switch Lite a legjobb választás – már csak az okostelefonokra elérhető szülői felügyelet alkalmazás miatt is, melyen keresztül könnyedén beállíthatjuk, hogy csemeténk mely napokon mennyi időt tölthet játékkal, aminek leteltével pedig a konzol automatikusan alvó módba helyezi magát.


[+]

Maguk a játékok egyébként kis kártyákon, úgynevezett cartridge-eken kerülnek forgalomba, ami azért is hasznos, mert ennél a módszernél maradva nem vagy csak minimális szinten kell igénybe vennünk a gép 32 GB-os, memóriakártyával is bővíthető tárhelyét. Abban az esetben, ha a Nintendo eShop online áruházon keresztül vásárolunk játékot, az teljes egészében a belső tárhelyre kerül, ami figyelembe véve, hogy például a manapság felkapottnak számító Animal Crossing 6,2 GB-ot foglal, igen hamar elfogyhat. Érdekesség, hogy a cartridge-ek (egyébként az emberi szervezetre nem káros hatású) denatónium-benzoát bevonattal lettek ellátva, melyet a legkeserűbb anyagok között tartanak számon, ez pedig azt a célt szolgálja, hogy még ha a kártyák véletlenül kisgyerekek szájába kerülnének, a lurkók akkor se érezzenek késztetést arra, hogy sokáig a rágcsálják azokat.

Nintendo Switch játékborító
Nintendo Switch játékborító [+]

A Switchre több osztott képernyőt támogató játék is elérhető, sőt a készülékeket akár hálózatba is köthetjük egymással a beépített Wi-Fi modulnak köszönhetően, ha viszont mégis az online multiplayer címek felé vennénk az irányt, ennél az eszköznél is szükségünk lesz egy felhasználói fiókra és egy előfizetésre – utóbbi rendszert Nintendo Switch Online-nak hívják. Az egyébként igen kedvező áron, éves szinten mindössze 19,99 dollárért (kb. 6500 forintért) elérhető szolgáltatás az internetes játékon és a mentések felhőben való tárolásán felül egy NES és SNES játékokból álló könyvtárat is rendelkezésünkre bocsát, melyből bármelyik programot elindíthatjuk aktív előfizetés esetén, ebből pedig nem csak a gyerek, de az ezeken a játékokon felnőtt szülők is profitálhatnak.

Hasznos fórumtémák:

Egyéb lehetőségek

A legnépszerűbb platformok kivesézésének a végére értünk, azonban maradt még néhány eszköz/kategória, ami érdemel néhány karaktert. Bár inkább csak érdekesség, mint komolyan vehető, rendszeresen támogatott platform, de már lassan másfél éve piacon van a Sony PlayStation Classic, mely az eredeti, első generációs PlayStation miniatűr verziója.


[+]

Maga a hardver természetesen modernizálva lett a mai kor igényeinek megfelelően, a PS-szürke műanyag burkolat alatt egy négymagos processzor dolgozik 1 GB rendszermemória és egy 16 GB-os háttértár társaságában, utóbbira került előtelepítve az a néhány játék, ami akkoriban nagyon menőnek számított, ide sorolható például az első Grand Theft Auto, a Metal Gear Solid, a Rayman, illetve a Tekken 3 és a legelső Rainbow Six.


[+]

A konzol HDMI kimeneten keresztül köthető tévére, tápellátásához egy USB-s adapter szükségeltetik, a vezérlőegység szerepét pedig két darab, külsőre az eredeti PlayStation-ös verzióval megegyező, ám már USB portban végződő kontrollert találunk a dobozban. Még egyszer: a PlayStation Classic tehát nem mai értelemben vett játékplatform cserélhető játékokkal és online szolgáltatásokkal, viszont nosztalgiázni, vagy úgy egyáltalán játszani teljesen alkalmas, 35 000 forint körüli árával pedig az egyik legolcsóbb játékos szerkentyű.

Aktív hűtéses tok az ASOS ROG Phone 2 hátlapján
Aktív hűtéses tok az ASOS ROG Phone 2 hátlapján [+]

Cikkünk végére hagytuk a talán legkézenfekvőbb platformot, mely valószínűleg mindannyiunk életében jelen van valamilyen formában, ezek pedig a mobil rendszerek. Ide sorolhatjuk az okostelefonokat (melyek között megtalálunk kifejezetten játékra fejlesztett modelleket is) és a tableteket, illetve a nemrég indult, androidos, windowsos és macOS-es eszközökre elérhető NVIDIA GeForce Now szolgáltatást is, mi viszont inkább egy végszóként inkább egy kiforrottabb, platformként is kezelhető rendszerről, az Apple Arcade-ról ejtenénk néhány szót.


[+]

Az iPhone-ról, iPadről és Mac számítógépekről bizonyára legtöbb olvasónk már hallott, az azonban kevésbé van az emberek arcába tolva az Apple részéről, hogy bizony felhozataluk tagja egy Apple TV 4K nevezetű eszköz is, mely a tévékre is elhozza a gyártó szolgáltatásait a rajta található tvOS rendszeren keresztül, beleértve az Apple Arcade-et is. Játékok ugyan eddig is elérhetőek voltak az Apple eszközeire, melyek gyűjtőhelye az App Store volt, ezek azonban elég rendszertelenül vannak behányva az alkalmazásboltba, letöltésük után pedig gyakran szembesülhettünk azzal a kellemetlenséggel, hogy nem csak ingyenes, de sokszor fizetős játékok is tele vannak alkalmazáson belüli vásárlásokkal (In-App Purchase, a továbbiakban IAP), melyek olyan extra tartalmakhoz juttatták hozzá a játékost, ami nélkül egyébként meglenne, viszont mégis ott motoszkál az ember fejében, hogy némi pénzköltéssel egyszerűbbé vagy élvezhetőbbé lehetne tenni a játékot.

Apple TV 4K
Apple TV 4K [+]

Ezen változtatott az Apple Arcade, mely egy bizonyos havidíjért cserébe (ez jelenleg 1890 Ft) egy rengeteg címből álló válogatáshoz ad számunkra hozzáférést, amelyek között kizárólag reklám- és IAP-mentes, egyébként a legtöbb esetben remek minőségű alkotásokat találunk, ráadásul nem csak iPhone és iPad készülékünkön élvezhetjük azokat. Itt jön képbe az Apple TV, hiszen a legújabb tvOS verzió már támogatja a Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikáló kontrollereket, beleértve az Xbox One és a PS4 vezérlőit is, így amennyiben beruházunk erre a nagyjából 60 000 forintos eszközre, egy szinte teljes értékű játékkonzolt kapunk.


(forrás: 9to4Mac) [+]

Ára ugyan vetekszik például az Xbox One S-ével, de azt sem szabad elfelejteni, hogy ezért a pénzért nem csak a játéklehetőséget kapunk, de egyéb más Apple szolgáltatások is elérhetőek lesznek tévénken, beleértve az App Store-t (annak multimédiás és streamingszolgáltató alkalmazásaival együtt), a képernyőtükrözésre használható AirPlay technológiát, illetve a vállalat saját film- és zeneáruházát, az iTunes-t. Aki tehát már rendelkezik Apple eszközökkel, esetleg már ki is próbálta az Apple Arcade-et, de szeretné az ott megismert címeket egy iPad vagy iPhone-énál nagyobb kijelzőn játszani, az választáskor mindenképp vegye számításba az Apple TV 4K-t is.

Konklúzió

Már csak cikkünk oldalainak számából is látható, hogy aki most szeretne belekóstolni a videojátékok világába, annak bőven van miből választani, hiszen szinte minden árkategóriában találhat olyan platformot, ami erre lehetőséget ad, és mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai.


(forrás: Final Weapon) [+]

Aki tényleg csak játszani szeretne, annak a legegyszerűbb választás egy mobil eszköz vagy játékkonzol beszerzése lehet, utóbbi mellett döntve azonban érdemes jól átnyálazni az elérhető játékok listáját, hiszen teljesítményben és szolgáltatásokban nagyjából ugyanaz nyújtják. Ár/érték arányban (és amennyiben rendelkezésünkre áll egy HDMI bemenettel is ellátott tévé) mi az Xbox One S-t hoznánk ki győztesként, hiszen már 70 000 forintért hazavihető, ráadásul a Game Pass rendszernek köszönhetően nem is kell feltétlenül vagyonokat kifizetni, ha sok játékot szeretnénk rövid idő alatt ledarálni. Általános igazság azonban, hogy egy adott konzolgeneráción belül inkább az adott gépekre elérhető játékok listája, illetve az ismerősi körünkre jellemző „térfélválasztás” szokta eldönteni a kérdést, mintsem maga a hardver.

A játékosok a PlayStation mellett leggyakrabban az olyan minőségi exkluzív címeket hozzák fel érvként, mint például a Last Of Us, a Spider-Man, illetve a God of War, az Uncharted és a Gran Turismo szériák, míg a zöldek olyan játékokat tudhatnak magukénak, mint a Halo és Forza részek, a Gears-sorozat vagy épp a Sea of Thieves. A Nintendo Switch a hordozhatóság mellett szintén jeleskedik a játékkínálatában, a japánok platformján rengeteg olyan címet találunk, melyet máshol nem érünk el, ezen felül gyermekbarátságban sem kevéssel jár a többiek előtt.

A PC legnagyobb előnye a konzolokkal szemben, hogy sosem kell megelégednünk egy adott hardverrel és rendszerrel, asztali számítógép esetében mi magunk dönthetjük el, hogy mely komponenseket tartjuk fontosabbnak a többinél és hogy mennyit költünk az egész projektre, ráadásul a támogatott perifériák köre is jelentősen nagyobb – talán nem kell ecsetelnünk, mennyivel kényelmesebb egy FPS játékot egérrel és nem kontrollerrel vezérelni. További érv még a számítógépek mellett a sokoldalúság, hiszen PC-t választva nem csak játékplatformot, de adott esetben munkaeszközt is kapunk, egy konzolon például jóval körülményesebb, esetenként egyenesen lehetetlen olyan feladatok elvégzése, mint a böngészés, a dokumentumok szerkesztése vagy éppen a tartalomgyártás.

Összességében tehát nem kívánunk győztest hirdetni, ezúttal kizárólag a helyzet átlátásában és a pozitívumok, illetve negatívumok egymással szembeállításában igyekeztünk segíteni. Reméljük, írásunk alapján mindenki könnyebben el tudja dönteni, hogy melyik a számára leginkább megfelelő platform, valamint azt is belátja majd mindenki, hogy felesleges az alapján elítélni valakit, hogy nem azt választja, amit mi; mindannyian mások vagyunk, más igényekkel és preferenciákkal, ami az egyiknek tökéletes, az másnak lehet nem tetszik – tartsuk tiszteletben a másik döntését!

SidCorky

Azóta történt

  • Kirby and the Forgotten Land teszt

    Bár már Kirby is az idősebb játékhősök közé tartozik, az apró pink démont továbbra sem lehet leállítani: a Forgotten Land temérdek újítással hódít.