Játéktörténelmem - I. rész

Sokszor gondolkodtam már azon, hogy én - mint újságíró - miért nem írtam eddig a Logoutra. Hosszas töprengés után arra a következtetésre jutottam, hogy virtuális tollamból azért nem csöppent még tinta a szintén virtuális papírra, mert túl sok mindenről szeretnék egyszerre, ugyanakkor lényegre törően, de nem összecsapottan írni. Most, hogy évi rendes betegségemet töltöm (copyright by Hofi Géza), elérkezettnek láttam az időt a bemutatkozásra...

Játéktörténelmem című írássorozatom az általam eddig kijátszott alkotások válogatott felsorolása lesz, a kezdetektől egészen napjainkig. Tudom, hogy sokan sokféle képpen írtak már a témáról, én mégis úgy érzem, hogy a klasszikusokat nem lehet elégszer elővenni. Következzen az első csokorra való.


Soldier Of Fortune - Kipróbálom

2000. március 27-ét írunk. Még alig zsebelték be az Amerikai Pite első részének készítői a hatalmas sikert arató filmért járó pénzt, megérkezett a Raven által fejlesztett és az Activision által kiadott Soldier Of Fortune. A játékban - amely megjelenése előtt is a végletekig csonkolható testrészekről vált híressé - John Mullins volt katona szerepébe bújhatunk, aki egy igen érdekes terrorista ügyben kezd el nyomozni. A történet elején főhősünk négy, Oroszországban eltűnt nukleáris fegyver után szaglászik, ám kiderül, hogy a háttérben egy sokkal komplexebb szervezet áll, melynek központja Németországban van, így a szálak Európában folytatódnak.

A játék grafikája a jobbak közé tartozott akkoriban, ezt nagy részben a módosított Quake II motornak köszönhette. Jelen sorok írója 2000. októberében jutott hozzá bundle-ként ehhez a nagyszerű alkotáshoz, amelyet az akkor megvásárolt első PC-jében szolgálatot teljesítő Asus V7100 fedőnévre hallgató videokártyához csomagoltak. A sajtó 80% körüli értékelésekkel díjazta a játékosok körében sokkal élvezetesebbnek vélt alkotást. Többjátékos részét még ma is sokan játszák alacsony gépigénye és pörgős játékmenete miatt.

Unreal Tournament - Kipróbálom

Blue team is the winner. Azt hiszem az idők során csak UT rövidítéssel illetett Unreal Tournamentet senkinek nem kell bemutatnom. Az Epic 1999. őszén megjelenő sikerjátéka nyolc év elteltével is minden valamire való LAN Party alapcíme. Sikerét a nagy rivális Quake III Arena-val szemben valamivel lassabb, de taktikusabb játékmenetének köszönhette, az UT sajátjának számító Assault és Domination játékmódok pedig tovább színesítették az egyébként is fantasztikus játékélményt.

Milyen meglepő, először én is egy LAN Party keretében futottam össze a játékkal még 2000. végén. Természetesen elsőre beleszerettem és onnantól kezdve a single játékmód különböző nehézségi fokozaton való teljesítésével edzettem magam a következő helyi hálós megmérettetésekre. Internet, mint olyan még a háztartások nagyon nagy hányadában egyáltalán nem volt, mai fejjel visszagondolva lehet, hogy pont ennek köszönhettük azt, hogy évekig nem tudtunk ráunni az UT-ra.

Quake III Arena - Kipróbálom

Quaaad Damage...Úgy gondolom, unfair dolog lenne az id Software ellenlábasát nem bemutatni, így a következő kirándulásunk 1999. decemberébe repít vissza. Négy nappal a Mikulás szokásos csizmaakciója előtt került a boltok polcaira a megannyi béta demó után végleges formát öltő Quake sorozat harmadik része. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az eddig megjelent négy rész közül az első után a harmadik volt a legsikeresebb, a mai napig akadnak lelkes quakerek, defragosok és Urban Terror kedvelők.

A többségnek csak karakterhalmazt jelentő Q3DM7 és Q3DM17 bizony sokak számára a mindennapos virtuális küzdelmet testesítette meg. A program sikeréről mindent elárul az Earthquake névre hallgató hazai rendezvénysorozat, amelyet 2000 és 2004 között számos alkalommal rendeztek meg. A nemzetközi World Cyber Gamesből 2005-ben végleg visszavonuló programot még ma is nagyon sokan játszák (főleg online), sőt, nemsokára kezdetét veszi a NetQ3-ra keresztelt hazai internetes verseny is, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg.

Ez az egyetlen olyan játék, amelyet én is hosszú éveken keresztül játszottam és még az első számítógépem megvásárlása előtt próbáltam ki. A sokak által csak Az FPS-ként emlegetett Quake III Arena sajnos nem kapott méltó folytatást, a főleg egyjátákos módra kihegyezett Quake IV 2005. októberében jelent meg, szokásához híven az éppen aktuális id Software által fejlesztett grafikus motorral. A sikertelenség kulcsa valószínűleg a külsős fejlesztőgárdában keresendő, aki nem mellesleg az a Raven volt, akik a Soldier Of Fortune első és második részével is komoly sikereket értek el.

Diablo II / Diablo II: Lord Of Destruction - Kipróbálom

Sokaknak 2000. nyara számít a játéktörténelem egyik legnagyobb mérföldkövének. A megszámlálhatatlan halasztás után végre megjelent az 1996-ban új műfajt teremtő és borzasztóan nagy sikert arató Diablo második része, amely vegyes fogadtatásban részesült. A rajongók többsége a lassú és alacsony felbontású 3D-s motorra és a hack'n'slash műfajból fakadó szörnyrengetegre panaszkodott. Nem érezték azt a nagyfokú kihívást, mint a sorozat első részében, ahol minden egyes pályarészért keményen meg kellett küzdeni. Ettől függetlenül a Battle.net szerverei rogyásig voltak emberekkel, központi kérdés volt, hogy kinek sikerült először elérnie a maximális 99-es szintet.

Az egy évvel később megjelenő kiegészítő hozta meg az igazi sikert, a felbontás 800x600-ra nőtt, minden játékos egy bizonyos küldetés teljesítése után kapott egy segítőt, akit ugyanúgy tápolhatott fegyverekkel, mint saját karakterét. A játékosokat egy idő után mégis megosztotta a program folyamatos változása, hiszen a játék képe patch-ről patch-re változott. Amelyik képesség az egyik verzióban ütősnek számított, az a másikban már csak középszerű volt, csak, hogy a legközismertebb példát említsük. Ehhez kapcsolódik az egyik legnagyobb tüntetés, amely a Blizzard ellen szólt. A játékosok egy része 1.10 wanted pólóban jelent meg a kiadó előtt, ezzel is nemtetszésüket nyílvánítva a több, mint egy évig készülő javítással kapcsolatban. A programot ma is sokan játszák még interneten keresztül, sikerét azóta a Dungeon Siege sorozat és a Titan Quest is próbálta ostromolni...sikertelenül. Izgatottan várjuk a harmadik rész bejelentését, de erre a Starcraft II fejelsztése miatt vélhetően még éveket kell várnunk.

Max Payne - Kipróbálom

Le sem tagadhatnám, hogy egyik személyes kedvencem a Max Payne, amelyben főhősünk egy rendőrt alakít, akinek megölték a családját, így az olasz maffia tagjának állva próbál bosszút állni szeretteiért. A programot az a Remedy készítette, aki a 3DMark sorozat 2000-es és 2001-es változatánál is kulcsfontosságú szerepet töltött be, legalábbis ami a grafikus motort illeti. A Max Payne-ben találkozhatunk először igazinak ható rongybaba effektussal és fizikával, valamint az azóta legendává vált időlasssítós Bullet Time is itt szerepelt először. Utóbbiért a csapatot nagyon sok kritika érte, hiszen ehhez hasonló effektet az 1999-ben megjelent Matrix című filmben láthattunk, igaz akkor a mozivásznon, nem a képernyők előtt.

A fejlesztők azzal védekeztek - amúgy teljesen jogosan -, hogy a programot 1997-ben kezdték el fejleszteni, így a vádak tisztázása hamar megtörtént. A grafika korához képest lenyűgöző volt, ehhez mérten rengeteg tesztben viszont láthattuk a játékot. A 2001-ben megjelent első rész hatalmas sikerét sajnos a két évvel később megjelenő második epizód már nem tudta megismételni, részben ennek köszönhető, hogy nem lett trilógia a new yorki zsaru történetéből. Reméljük, hogy a boszorkánykonyhában készülő Alan Wake jövőre kárpótol minket mindenért.

To be continued...

Azóta történt

  • Overlord Teszt

    A kis kegyencek támadnak :) Maga az Overlord játékkal 2006-ban találkoztam, amikor is...