Irem Collection Vol. 1 teszt

Az Irem a nyolcvanas évek egyik rövid ideig tündöklő sztárja volt – de az R-Type mellett is voltak jó játékaik. Egy új gyűjtemény-sorozat ezeket kísérli meg mai platformokon is bemutatni.

Noha ma is dolgozik – vagy legalábbis létezik – Irem néven japán játékkiadó, ez a vállalat nem ugyanaz, mint a régi, az eredeti, az igazi Irem. Az a cég, ami a nyolcvanas évek elején a Moon Patrollal és a Kung-Fu Masterrel nevet szerzett magának, aztán az 1987-es R-Type sikerével néhány évre a legfontosabb japán játékcégek közé emelkedett. A diadalmenetnek viszonylag hamar vége szakadt: 1994-ben az Irem már be is zárta fejlesztőstúdióit, és a mai utódvállalat is inkább a régi játékjogok menedzseléséből él, mintsem új kreatív munkából. Ezúttal a klasszikus játéktermi klasszikusok feltámasztásával foglalkozó német Inin kiadót választották partnernek, és velük együttműködve készülnek sorozatban érkező minigyűjteményeken keresztül bemutatni a cég R-Type-on túli felhozatalát is.

Amennyire tudni, minden gyűjteményben három játék kap majd helyet, igaz, ahol az lehetséges, ezeket a lehető legtöbb formátumban prezentálják – itt például az Image Fight nem csak a japán és a nemzetközi játéktermi verzióval van jelen, de megkapjuk ezek mellé az ettől (és egymástól is) sok tekintetben eltérő PC Engine és NES-portokat is. Mivel a második rész, az Image Fight II egyetlen konzolra jelent meg, és azon sem hagyta el Japánt, ott nyilván nincs ilyen kínálat, de a csomagot kiteljesítő X-Multiply már megint több nyelvi verzióban szerepel a kollekcióban. A prezentáció egyébként egyszerre stílusos (a megjelenés terén) és fapados (a tartalom tekintetében) – sajnos az emulációs extrákon kívül semmiféle extra tartalmat nem kapott a csomag, még zenelejátszóra vagy pár beszkennelt játéktermi szórólapra vagy konzolos kézikönyvre sem futotta.

Image Fight, arcade
Image Fight, arcade [+]

A játéktermi verziók emulációja bőven elfogadható, sőt, itt-ott még hasznos élményjavító intézkedéseket is foganatosítottak a fejlesztők. Az Image Fightokban például a hajónkat kísérő vörös ágyúk eredetileg mindig a mozgásunkkal ellentétes irányba lőttek, most viszont a jobb analóg karral manuálisan is irányíthatjuk azokat – és az X-Multiply csáp-fegyvereire ugyanez igaz. A NES-kiadásban bekapcsolható egy új kijelző, ami mutatja életeink és pontjaink számát – mivel ez a port eléggé satnya a játéktermi verzió mellett, ez nem olyan hasznos, mint lehetne, de én díjazom az efféle igényes megközelítést. Az emulációért a fejlesztő Ratalaika már sokszor látott rendszere felel, amiben a szokásos apró extrákat találjuk: CRT-szűrőket, kereteket, online toplistákat, az életek állítható számát, a sebezhetetlenség bekapcsolásával eléggé megkönnyíthető gyakorló játékmódot achievementek nélkül, valamint „játéktermi” módot, ahol az explicit csalás nem elérhető, de az idő visszatekerésének lehetősége itt is elérhető.

Image Fight, NES
Image Fight, NES [+]

Az idővisszatekerést sokszor fogjuk használni, főleg az Image Fightokban, amelyek még a korszak hagyományai mentén értékelve is pokoli kihívást kínáltak – a negyedik pályától számítva már erősen unfair módon. (Az öt kiképző, VR-pályát követően három „rendes” szinttel dolgozza fel a Holdat elpusztító idegenek elleni háborút a játék.) Nem kétlem, hogy van néhány elvetemült, aki ezt is végigjátssza életvesztés nélkül, de abban is biztos vagyok, hogy a játékosok túlnyomó többsége nem ilyen. Űrhajónk fejlődésének legfőbb elemét a három, magunk mellé csatolható automata ágyú jelenti, illetve extra eszközöket a hajónkra aggatva ideiglenesen új fegyvereket is kaphatunk – a tűzerővel nincs is gond, de amikor megjelennek a hajónkat lelassító lövedékek és a nyomkövetős rakéták, ott még az idővisszatekerés állandó használata mellett is idegtépő néha az előrejutás.

Image Fight II, PC Engine CD
Image Fight II, PC Engine CD [+]

A korábban csak eredeti platformján, PC Engine CD-n elérhető Image Fight II nagyjából ugyanezt a stílust viszi tovább, éppcsak jóval szűkebb technikai lehetőségek közepette. Noha ezt direkt otthoni tévékre tervezték, ugyanolyan vékony a játéktér, ugyanolyan beszorított, klausztrofóbiás a játékmenet, mint az első rész otthoni portjaiban. Egyfelől dicséretes, hogy most már ez a játék is elérhető modern platformokon, másfelől viszont ez azért nagyon messze van az Irem shoot ’em up-csúcsától. És még egy apróság: bár ebben már vannak szinkronizált átvezető jelenetek is, ezek lefordítása nem történt meg.

X-Multiply, arcade
X-Multiply, arcade [+]

Az én ízlésem szerint a csomag ma legélvezhetőbb tagja az X-Multiply, ami az Image Fightokkal ellentétben vízszintes csatákat kínál. Akár valami elveszett R-Type is lehetne, hiszen ez is egy Giger-ihletésű bio-kiber pokolban zajlik, ciszták és csápok és paraziták undorítóan nagyszerű horrorölelésében. (A sztori szerint a játék küzdelem idegen vírusok által megszállt emberi testben zajlik, vadászgépünk pedig szupertechnológiával lekicsinyítve suhan a mirigyek között.) A látvány nagyszerű, a zenék pompásak, és a játékmenetre sem lehet panasz: bár a védekezésre és támadásra is tökéletes csápok irányítását szokni kell, ez a fura megoldás egyedi ízt ad a programnak. Szintén fontos szempont, hogy noha nyilván az X-Multiply sem egy andalgós séta a parkban, mégsem olyan irritálóan aljas, mint a gyűjtemény többi tagja.

X-Multiply, arcade
X-Multiply, arcade [+]

Az X-Multiply remek játék, nálam még a vele majdnem együtt megjelent R-Type II-t is könnyedén lehagyja. Pontosan ezért vettem meg PlayStationön (de Switch-en is elérhető), amikor 2019-ben az Arcade Archives-széria részeként megjelent. És pontosan ezért csodálkozom azon, hogy az Irem nagy dérrel-dúrral, amolyan presztízskollekcióként beharangozott sorozata ezzel, no meg a szintén évek óta ugyanígy elérhető Image Fighttal együtt indult. Rendben, itt több port érhető el, és picit a játékokba is belenyúltak, de szerintem a prémium árat (8740 forint, 25 euró) ez nem éri meg. Hacsak nem a világ elenyésző számú Image Fight-megszállottjának egyike az ember, szerintem mindenki jobban jár, ha kivárja a sokkal jobb játékokkal készülő második kollekciót – és megveszi külön az X-Multiplyt, hiszen a testnedvekben gazdag vadulás még kora ellenére is a jobb Irem shoot ’em upok közé tartozik.

Az Irem Collection Vol. 1 PlayStation 4-re és 5-re, Switch-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a kiadó Inin biztosította.

Összefoglalás

Az Irem történetét tényleg megéri felderíteni, főleg úgy, hogy a régi játékokba itt-ott kicsit bele is nyúlnak az újkori fejlesztők. Ezek a háromjátékos gyűjtemények azonban még úgy is kisebb lehúzásnak tűnnének, ha jóval erősebb trió lenne a tartalom – ahhoz, hogy ne morogjunk az ár miatt, vagy több játékra, vagy igényesebb körítésre lenne szükség!

Az Irem Collection Vol. 1 legfőbb pozitívumai:

  • Az X-Multiply még ma is élvezetes;
  • az analóg karos irányítás kellemes újítás.

Az Irem Collection Vol. 1 legnagyobb hiányosságai:

  • Az Image Fight-duó felett alaposan eljárt az idő;
  • a presztízs árhoz képest a tartalom szűkös;
  • semmiféle extra nem jár a játékokhoz.

Bényi László

Azóta történt

  • Jurassic Park Classic Games Collection teszt

    Hiába sikerült az új filmekkel elkergetni egy csomó rajongót, a filmvilág híres dinoszauruszait nem lehet csak úgy elintézni – most például egy sor játék jelent meg az első film idejéből.

  • Llamasoft: The Jeff Minter Story teszt

    A Karateka létrejöttének bemutatása után a Digital Eclipse muzeológusai a Tempest 2000, a Gridrunner és persze a Metagalactic Llamas: Battle at the Edge of Time fejlesztőjére fókuszáltak.

  • Irem Collection Vol. 2 teszt

    A vártnál sokkal lassabban érkezett meg a második Irem-gyűjtemény – és bár extrák tekintetében megint nem vagyunk elkényeztetve, legalább egy igazi remekmű lapul a kollekcióban!

Előzmények

  • Turok 3: Shadows of Oblivion Remastered teszt

    23 év után kitörve a Nintendo 64 rabságából a Turok 3 végre ellátogatott PC-re és a modern konzolokra is.

  • Hidden Through Time 2: Myths & Magic teszt

    Az elveszett, elrejtett dolgok keresgélése a lehető legritkább esetben vidám dolog, de természetesen ebből is lehet játékot csinálni. De vajon mire képes itt egy folytatás?

  • Ray’z Arcade Chronology teszt

    A shoot ’em upok a játéktermek sztárjai voltak – és amikor azok eltűntek, velük együtt leáldozott a műfaj aranykorának is. Most azonban a legendás M2 egy újabb szériát újított fel abból a korból.

  • Final Fantasy Pixel Remaster Collection teszt

    Jószerivel nem telik el hét egy újabb játékgyűjtemény nélkül: most az első hat Final Fantasy érkezett meg egyetlen csomagba szedve, sok tekintetben példamutató módon.