Injustice 2 teszt (PS4, Xbox One)

Sokkal jobb lett, mint elődje, és talán csak akkor nem jelent remek választást, ha esportra kitalált, ultraprofi verekedős játékot keresel.

Hardcore játék, átlagjátékosnak

Az első percekben-órákban úgy is tűnhet, hogy az Injustice 2 nem sokat faragott elődje harcrendszerén, és a sajnálatosan fapados oktatómód sem alkalmas az újítások megtanítására. Pedig a négy szekcióból álló szuper-mérce, és az annak használatát bármilyen helyzetben lehetővé tevő jobb ravasz óriási lehetőségeket rejt azok számára, akik szeretnek mélyebben belemászni a verekedős játékokba. Aki csak egymaga akar játszani verekedős játékokkal, az lehet, hogy ezzel nem is fog törődni, és a mércét is csak a karakterenként eltérő végső kombók elsütésére fogja használni. Amúgy ezek sajnos nem olyan nagyívűek, mint vártam – Cheetah ugrálása meg egyenesen nevetséges.

Valamelyik speciális támadás bevitele után egy egységnyi mércével azt módosíthatjuk, mégpedig általában úgy, hogy azonnal újabb kombót kapcsolhatunk hozzá, de egy levédett, így haszontalanná vált hosszú kombónkat is ugyanígy szakíthatjuk meg, alaposan meglepve ellenfelünket. Két egységet „eszik” a bounce cancel nevű mozgás, amellyel ellenfelünket felcsaphatjuk a levegőbe, és ugyanígy szabadulhatunk ki akkor, ha épp velünk zsonglőrködik valaki. És végül ugyancsak két mércébe kerül a roll escape nevű mozdulat, amellyel villámgyorsan és csaknem teljes biztonságban átszelhetjük szinte az egész képernyőt, közel kerülve a messziről lövöldöző karakterekhez. (Puffogtatás terén Deadshot a legidegesítőbb, nem véletlen tehát, hogy sokan használják online…)


[+]

Ezeket a mozdulatokat érdemes szép lassan kitanulni, mert a netes küzdelmekben a legtöbben már használják őket, így itt teljesen más jellegű összecsapások lesznek, mint sztorimódban vagy a multiverzumban. (Ez nem azt jelenti, hogy a gép nem erős; erős, de inkább földöntúli reflexei, és nem eszelős kombókészsége miatt.) Utóbbi lényegében a MKX tornyainak kicsit átalakított verziója: pár óráig vagy napig aktív bolygókat, alternatív Földeket lehet itt felkeresni, mindben egy rakás küldetéssel, melyek egyenként is egy csomó összecsapást kínálnak. Némelyek egy karakterre koncentrálnak, mások inkább a pályákat effektezik: árammal, hulló bombákkal, robotokkal, forgó, vagy épp feje tetejére állított kamerával nehezítik a harcokat. Talán a tornyok sokszínűbbek voltak kicsit, de itt is élveztem a csaknem végtelen harcot – és ne feledkezzünk el róla, a hagyományos arcade és survival módok is itt vannak elrejtve, mégpedig az állandó Battle Simulation multiverzumban.


[+]

Az online meccsek remekül, lag nélkül zajlanak, igaz, mint minden verekedős játékban, itt komoly türelemmel kell közelíteni, mert a játékosok jókora része igen jól harcol. Van olyan profi játékmód, ahol a felszerelések nem adnak bónuszt és csak a harcosok megjelenését szabályozzák, de alapból a tárgyak működése be van kapcsolva. A gyakorlatban ez tényleg nem jelent nagy különbségeket, de magamról tudom, hogy az ember hajlamos ezt hibáztatni saját teljesítménye helyett. Karakterválasztás után ugyan lehet szavazni arról, hogy a páncélok hatása érvényesüljön-e, de alig találtam olyan embert, aki egyetértett volna ezek letiltásában. Az online tér egy másik előnye, hogy beléphetünk klánokba, akik számára külön multiverzumok és küldetések állnak rendelkezésre – és később talán szervezett klánháborúk is megindulhatnak.

Az Injustice 2 sokkal jobb lett, mint elődje, és talán csak akkor nem jelent remek választást, ha kifejezetten esportra kitalált, ultraprofesszionális verekedős játékot keresel. Ha viszont egy olyan játékra vágynál, amely egy csomó tényleg eltérő karakterrel sok-sok óra szórakozást ad akár egyedül, akár haverokkal játszva, nem sok tényleges riválisa akadhat. Nem feltétlenül mondom rá, hogy a látványt leszámítva bármilyen téren lényegesen jobb lenne, mint a Mortal Kombat X, de ez vélhetően csak a karakterek és a túl komolyra vett hangulat miatt van így.

Az Injustice 2 PlayStation 4-re és Xbox One-ra jelent meg.

Pro:

  • Remek egyjátékos-módok;
  • sokat fejlődött harcrendszer;
  • tengernyi online opció.

Kontra:

  • Néhány tök fölösleges karakter.

85

Grath

Azóta történt

Előzmények

  • Mortal Kombat X teszt

    A Mortal Kombat legújabb epizódja még véresebb, még keményebb, mint a jól ismert elődei. Brutális, látványos, szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott.