Dübörög a PlayStation

Bár a sok videó és screenshot között általában nem szoktam külön kitérni a grafikára, a Forbidden West megérdemli a dicsérő szavakat. Egyszerűen fogalmazok: összhatás tekintetében a nyíltvilágú játékok legszebbikéről van szó – ráadásul a parádés technikai erődemonstrációt a fantasztikus művészeti irányzat teszi még hatékonyabbá. Legyen szó az óriási robotlények tekervényes felépítéséről – közelről még az apró fogaskerekek működése, a szájak aprólékos felépítése is látszik! –, az ezeréves épületromok kidolgozottságáról, avagy az eltérő kultúrákból származó karakterek azonnal felismerhető motívumairól, egyöntetűen fantasztikus a látványvilág. A pattogzó festésű fű- és fapáncélok, a perzselő sivatagi nap alatt izzadó arcokon fénylő harci festések, a holdfényben megcsillanó robotfém mind pontosan úgy néz ki, mint ahogy azt elvárjuk 2022-ben. A karakterek parádésan néznek ki, a modellezés mellett a filmvilágtól kölcsönvett arc-megvilágítási technológiákat használva. A látótávolság hatalmas, a városok zsúfoltak, a vadon pedig egyenesen lélegzetelállító – még akkor is, ha nincs meg benne az a dinamizmus, ami például a Red Dead Redemption 2 világát olyan élővé tette. (Spontán, tőlem és feladataimtól teljesen független harcokkal talán, ha ötször találkoztam a végigjátszás hosszú órái során.) Érdekes, hogy az előzetes videókban oly szívesen mutogatott vízalatti részek szinte kizárólag az opcionális kalandok során bukkannak fel – a vízalatti felderítés a végtelen légzést biztosító eszköz megszerzéséhez kapcsolódó misszión kívül csak rövid pillanatokra bukkan fel a fő sztori során.

[+]

A játéktér mérete érzés alapján nagyjából hasonló méretű, mint amilyen az előd volt, éppcsak mintha sűrűbb lenne – ez néha olyan faramuci helyzeteket is hoz, mint a városoktól 30 méterre „legelő” szörnyek jelenléte. A közlekedés azonban sokkal dinamikusabb lett – Aloy ugyanazt a távot sokkal fürgébben tudja bejárni, mint az elődben. A falmászás kiváló példa erre; noha nem lehet minden falra simán felkapaszkodni, nagyon sok szikla akad, amelyre magától értetődő könnyedséggel tudunk felmászni. A lejutás pedig még könnyebb, hiszen a hamar megszerezett energiaernyőnkkel egy nagyszerű hangeffekt kíséretében elegánsan tudunk leereszkedni bárhonnan, legyen az egy harmadik emeleti terasz, avagy a vidék fölé tornyosuló hegyorom. Van egy vonóhorgunk is, de ez nem annyira általánosan használható eszköz, mint a Halo Infinite-béli társa: e kütyüvel csak fix pontokra lehet csatlakozni, így a harcbéli manőverezés helyett inkább a fémakadályok lerántásában, illetve a küldetések során az épületmászásban segít. És végezetül ott vannak a meghackelhető gépezetek is, amelyek közül néhányat hátasként is lehet használni – és nem is csak a négylábúakat…

A grafika minőségét jellemzi, hogy ha mindenképpen kötekedni akarok, csak pitiáner apróságokat tudnék felhozni. Lehetne említeni a néha több NPC-n is feltűnő azonos arcokat, vagy az esetenként túl hirtelenül bekövetkező napszak-változásokat, no meg azt, hogy Aloy arcmimikája, száj- és szemmozgása nem tökéletes minden átvezető jelenetben: néha elnéz beszélgetőpartnere mellett, ritkán pedig a mosolya tűnik nem-emberinek. Érdekes amúgy, hogy más fontos karaktereknél ilyesféle gond nincs – Varl és Zo arcmimikája egyenesen életszerűbb a főhősénél. Ez alól kivételt jelentenek a speciális, három szinten erősíthető valor-támadások, amelyeknél a kamera bezoomolva mutatja Aloy dühödt arcát. Szerencsére Ashly Burch szinkronja lenyőgöző lett, és igen sokat tesz hozzá ahhoz, hogy átérezzük Aloy örökségének és küldetésének nyomasztó feszültségét, a hősnő saját magával vívott konfliktusát.

[+]

Összességében a Forbidden West remek lett – számomra jóval élvezetesebb, mint az első rész. Abból tanulva rögtön nehéz fokozaton indítottam el, de a bokorból nyilazgató taktikával így is könnyűnek bizonyult. Ráadásul annyira élveztem a mellékes feladatokat, hogy azokat talán idő előtt teljesítve sokkal erősebb pozícióból indultam a végjátékra, mint ahogy arra a játék számított: akkor értem el a maximális, 50. szintet, amikor az aktuális főküldetésem 26. szintűnek volt besorolva. A végigjátszás így nagyjából 75 órát emésztett fel, és azóta még legalább öt órát játszottam lazítás gyanánt – merthogy a gyűjtögetős feladatokkal, illetve a világ minden harci kiképzőjén és arénáján átívelő turnéval közel sem végeztem, márpedig a legjobb páncélokhoz és felszerelésekhez azokon keresztül vezet az út. A sivatagi robotlovaglós versenyekbe pedig még bele sem kezdtem…

[+]

Egy fantasztikusan jól összerakott, szinte minden várakozást felülmúlóan érdekes játék lett a Forbidden West – biztos vagyok benne, hogy ott lesz sokak évvégi toplistáján (simán lehet, hogy az enyémen is), de én még így sem helyezném abba az elit szűk körbe, ahová a tényleg korszakalkotó és maradandó programokat sorolom. Bár története és karakterei nagyszerűek, hiányzik belőle az a magával ragadóan erős érzelmi töltet, ami a Last of Us-játékokat oly felejthetetlenné teszi. Vagy ott van az új közelharci kombóknak és a valor-támadásoknak kicsit köszönhetően tényleg élvezetesebbé vált harcrendszer – szó se róla, tényleg javult a játék ezen része, de e téren még így sem tenném mondjuk a God of War vagy a Bayonetták közelébe. A nyílt világ pedig hiába néz ki páratlanul, és hiába tartalmaz lenyűgözően tálalt kalandokat, a lehetőségek terén közel sem olyan dinamikus, a játékmenet terén cseppet sem olyan újító, mint a még ma is teljesen saját ligában játszó Breath of the Wild.

De ezt ne vegye senki a szívére, és főleg ne tekintse éles kritikának – a Forbidden West így is hatalmas előrelépés az eleve tisztességes eredetihez képest. Elképesztő látványvilága, ritka minőséget képviselő története és karakterei, no meg pompásan becsomagolt küldetései miatt biztosan nagyszerű élmény lesz minden játékosa számára – a magam részéről pedig igencsak örülnék neki, ha újabb öt esztendőt követően már érkezne is egy hasonló mértékben javult harmadik rész!

A Horizon: Forbidden West február 18-án jelenik meg PlayStation 4-re és 5-re. Noha a két verzió között van árbeli különbség, ezek tartalma pontosan ugyanaz – nyugodtan vegye meg mindenki az olcsóbb kiadást!

Bényi László

Összefoglalás

Radikális átalakulások nincsenek, de minden tekintetben jelentős előrelépés az első Horizonhoz képest a folytatás: a Guerrilla stúdió az ott megvalósított dolgokat alapként használta, és azokra építkezve egy sokkal érdekesebb, magabiztosabb játékot tudott elkészíteni. Nem hoz forradalmat, inkább bemutatja, hogy szinte korlátlan háttértámogatással hol is van ma a nyíltvilágú akciójátékok csúcspontja – legalábbis akkor, ha a harcrendszerről jóindulattal elfelejtkezünk.

A Horizon: Forbidden West legjobb vonásai:

• Nagyszerű, fordulatos történet, remek karakterekkel
• Az opcionális tartalmak tálalása példátlan minőséget jelent
• Sokféle fegyver, ellenfél és küldetéstípus
• Fantasztikus grafika, zene és szinkron
• Hihetetlenül rövid töltési idők

A Horizon: Forbidden West leggyengébb pontjai:

• A közelharc még a fejlesztések ellenére sem igazán jó
• Butuska mesterséges intelligencia, ami miatt nehéz fokozaton is ritka a halál