Hogy lesz a PC-elitistából konzolos?

Mindenek előtt tisztáznám, hogy miután ismételten olyan témát pedzegetek, ami meglehetősen sok indulatot kelthet, vegyétek figyelembe, hogy ez a cikk az én elmém szüleménye, tehát ezt ÉN látom így. A véleményem az enyém, és nem arra fogom megváltoztatni, hogy valaki édesanyámat vagy bármelyik másik rokonomat emlegeti, hanem hogy tényekkel támasztja alá az ellenérvelését, a cikk pedig azért készült ebben a formában, hogy szórakoztató legyen. Amúgy pedig filmünk szereplői kitalált személyek, és a valósággal bármilyen nemű egybeesés a véletlen műve.

A folyamat hosszú, de a recept felettébb egyszerű. Végy egy darab egészséges fiatalembert egy high-end PCvel. Adj hozzá napi alsóhangon 8 óra munkát, barátokat, akiknek a fizikai külszíni(szórakozóhelyek és kocsmák, paintball, strand, stb.) társaságát is igényli, jól keverd el, majd kevergetés mellett szórj a masszába egy barátnőt, és végül ezt fűszerezd egy csipetnyi hobbival. Ha megvagy, hagyd állni egy kevés időt, és ha mindez jól elkeveredett, vágd be a sütőbe.

Fontos dolog, hogy ha mindezt összegyúrtuk volna egy jó adag PC-elitizmussal, valamelyik összetevőt biztosan kijelenthetjük, hogy kidobta volna a tészta. Két okból is. A társaság, a barátnő, a hobbi és a PC is viszi az időt és a pénzt. Ebben az esetben valamelyikkel fel kell hagyni. Sokan éppen ezért az aktuális klánokból barátkoznak, jönnek össze a másik nemből valakivel, ami persze nem feltétlenül rossz. De ha elég sokáig sütjük a masszát, akkor bizony még több pénzt kell minden másra szentelni, lásd házra-lakásra, új-jobb fényképezőgépre, nyaralásra, és még sorolhatnám. Ekkor döbben rá az ember, hogy de mennyire szép is volt, amikor 11.ben meló után haza, és ment a CS vakulásig. És bár ezek szép időszakok az ember életében, de időszakok. Amikor évekkel ezelött feltartott kézzel magyaráztam mindenkinek, hogy ti is át fogtok pártolni a Pcről a konzolra, mindenki körberöhögött, és emelték a szent fegyvereket a levegőbe, mint „A pécén sokkal jobb a grafika!” vagy „nem lehet semmi mással semmit irányítani, csak billentyűzettel és egérrel!”

Némi idő után nézzünk rá a sütőre. Cirka 6-7 hónap után vegyük ki, szurkáljuk meg és figyeljünk rá. Idő közben olyan behatások érték, mint a „Lézer Lajos 3” és a „még egy VHII lövöldözős játék 67”, amire a massza alapja reagálna, de rádöbben, hogy nem tudjuk vele megkenni, mert időközben a PC videókarija sajnos már nem elég jó, így kidobja a masszából.

Elvégre ha veszünk egy új videókarit, akkor valamelyik más összetevőre már nem lesz pénzünk. Vagy a kocsi törlesztő részletét nem fizetjük be(nem ajánlatos) vagy nincs kocsmázás-partizás a hónapban) Sok ismerősöm a szocializációs fázis ezen pontján fel is adta a gémerségét. A PC ment a hóra, helyette laptop és kész. Azok, akikkel napi kapcsolatban vagyok, mind rádöbbentek, hogy igazam volt. Veszel egy konzolt, és kész. Sokkal szociálisabb egymás mellett ülni és lökdösődni az első helyért versenyezve, co-opban segíteni egymást vagy együtt végigizzadni a „devil wears prada – dez moniez”-ét hardon, mint mindezt teamspeak-en végigcsinálni.és amúgyis. Akárki akármit mond a pc elitista minimum 150.000 forintot elkölt hardverre félévente.

Ez az a pont, amikor ha leöntjük egy adag konzollal, már befogadja a felül említett összetevőket is.

Az átállás fájdalmas és elég sok tanulással jár, elvégre tényleg nem könnyű feladni a bilentyűzet-egér kombót felváltani két analóg karral és egy pár gombbal. De megcsinálható. Ezzel el is intéztük az első részét a receptnek.

Kész az alap, a „konzol-tard”. Már csak a máz kell, hogy kész legyen az igazi konzol elitistánk, ez pedig a máz. A más szintén elég egyszerűen elkészíthető. Szükség van hozzá egy pár exkluzív címre, pár olyan perifériára, ami csak neki állnak rendelkezésre, mint a move, a kinect vagy a rockband készlet, és és 10000 gamerscore. Mindezt további egy évig hagyjuk állni a hűtőben összekeverve, majd ha jól összeért az íze, öntsük le az alapot, és dobjuk vissza a sütőbe további egy évre. Ezalatt a gamerscore szépen megdagad 20000-re, és jön mellé 1-2 avatar unlock is. És Voila. Kész a Konzol Elitistánk

Ez az a pont, ahol különböző dolgok már vegyíthetők is. A haverokkal vegyíthetők a partyjátékok, barátnő meg majd vagy énekelget, vagy piláteszezik a TV elött. A játékokra hírtelen nem kell felesleges plusz órákat szentelni, hogy installáljuk, drivert frissítsünk, beállításokat ellenőrizzünk és hasonlók. Lemez betesz, és mehet a new game vagy a load game. Ok, lehet, hogy nem lesz starcraft2, de az megy a két éves laptopon is.

És a frissen elkészített konzol elitistánk életében megjelennek a korábban megemlített kérdések, amivel mások megpróbálják visszahúzni a PC felé. De ő eddigre már rég tudja a választ az összes támadásra.

A PC játék grafikája szebb? -Szerintem a barátnőm még szebb.
A 32en toltunk klánwart! -Jah, mi meg 400an tomboltunk a koncerten. Amúgy mi is ennyien toltuk Liveon/psn-en.
Mindenre tudom használni a Pcmet, nem csak játékra. - Jah, én is a boxom/Psem.

Persze tudom, hogy pillanatokon belül flame war alakul ki alant, nem azt mondom, hogy a pc rossz és máglyára vele. Csak azt, hogy mindenkinek eljön az a pont az életében, ahol már anyagilag/időben nem tud annyit szánni a Pcjére, mint régebben. És ahogy a prioritások változnak, úgy sokan vagy felhagynak a játszással, vagy átpártolnak konzolra. És ez az élet rendje. SZERINTEM.

Nem említettem egy fontos típust, a PC-s casual játékosokat(Facebook-tard). Miután ők a jelenlegi felfogásban azok, akik a CS/WoW/COD helyett Farmville-lel és Maffia Wars-szal játszanak, és heti 3 meghívót küldenek, A MEGHÍVÓIK MIATT MIND A POKOL LEGMÉLYEBB BUGYRÁBAN FOGNAK ELKÁRHOZNI AZ IDŐK VÉGEZETÉIG!!!

A pc’s elitisták és a konzolosok pedig mind a mennybe mennek, ahol boldogan élnek együtt a felül említett időpontig.

A vége.

A cikk eredete egy beszélgetés volt köztem és Nova között, íme az ő véleménye a témához kapcsolódóan:

A PC elitista először észre se veszi magát - csak nyomja és nyomja az aktuális játékokat majd amikor konstatálja hogy nem megy mert a gyenge videokari, a proci, kevés a memória, akkor teljesen egyértelmű reakció következik amit a hardware gyártók sikeresen beültettek az ember fejébe "mit vársz el bazze hiszen már 1 éves a hardware ..cseréld le" és az elitista megy is cserélni.
Na itt van az a pont ahol én kiszálltam tizenakárhány év után. Fent említett okokból valahogy értelmesebbnek tűnt beinvesztálni egy közepes videokártya árát egy vadiúj boxba...és lásd....még mindig működik és hiába öreg maga a hardware alatta a grafikáról csak a sasszem implanttal rendelkező fanboy ok merik azt állítani hogy szebb. És még ha az is...nem hiszem hogy a magyar háztartásokban található monitorok 99% a fel tudná venni a versenyt egy 107 centis lcd tévén élvezett hd képpel.....

És akkor persze ott van az is amiről a pc elitista szintén nem szívesen beszél....a bugok....ha visszakapnám mindazokat az órákat amit azzal töltöttem hogy a hivatalos patchre várva fórumról fórumra rohangálok, registry-t piszkálok, újratelepítek, ini fájlokat buherálok, szerintem simán köthettem volna annyi pulóvert hogy beleférne a top 5 export cikk közé valahol a paprika a kimagasló magyar optimizmus meg Kovi filmjei közé.
Nem kell félreérteni a cikk lényegét, jómagam sem fogom elfelejteni mekkora élmény volt pc'n a stunt car racer zseniálisan egyszerű pályaszerkesztőjével szórakozni, duke one liner-eit halgatni, a system shock 2 korszakalkotó játékmenetén és hangulatán kattogni vagy remegő kézzel célozni az AVP játékokban...de az idő múlik akarjuk vagy nem. A technológia alakul át...manapság már egy sima telefon hozza a pár évvel ezelőtti pc's grafikai szintet. És fejlődik...nézzük csak meg az autókat...manapság már nem az van hogy a hátsó kertben leültök a fatteral egy két sörrel és kicserélitek a fél kocsit mert nem megy jól...vagy van egy műszaki zseni ismerős vagy szakszerviz. Ergo a pc nek mi marad...nem olcsó, nem praktikus, de az ami szerintem lassan beveri az utolsó szeget a pc's játék koporsójába...az hogy lassan nincs olyasmi amit a pc tudna de a konzol nem. Persze lehet jönni azzal hogy "dehát ott van a wow meg Starcraft"... Na erre azt mondom hogy nézd meg a doom 1 korában mekkora volt a különbség a konzol és pc között. Az akkori idők két legjobb konzoljának már az hatalmas sikerélmény volt ha azt lehet mondani "jobban emlékeztet az eredetire (pc) mint a másik "...most pedig berakom a mass effect 2-őt a boxba...nincs telepités, nincs patch mizéria, és ha jön a ME3 azzal a szöveggel hogy "multi platform" tudom hogy nem fog szaggatni és akadozni és ezáltal nem kerül a tizenkétezres játék hetvenkétezerbe az új hardware miatt egy akkor már több mint 6 éves konstrukcióval rendelkező gépen.....

És tetszik vagy nem, ez a jövő....

Legalább a sör még mindig olyan jól esik mint anno......

u.i : A fanboyoknak meg azt üzenem...srácok...jómagam is fikáztam a konzolokat amikor kijöttek...tehát higgyétek el nem tudtok új dolgot mutatni...ami engem illet...önkritikát gyakorlok és bevallom hogy nem láttam azt ami evidens...azt hittem hogy azzal hogy váltok elvesznek mindazok a szép órák amiket a pc előtt átéltem...nem vesznek el...csak most társaságban töltöm őket egy jó baráttal kényelmes fotelban...sok sörrel és új emlékekkel gazdagabban.

Azóta történt