Heti retro bemutató: Blood

Véresen komoly?

„Csináljunk egy igazi horrorjátékot! Lovecrafti hangulattal, sötét, véres sztorival, démonokkal és varázslókkal!” Valahogy így indult a nagyszerű FPS, a Blood fejlesztése. Az előbbi szavak Nick Newhard szájából hangzottak el, aki néhány évnyi edutainment fejlesztés után végül a sokadik, éjszakába nyúló Doom-multiplayer hatására mondott fel, hogy végre valami olyan programon dolgozhasson, amellyel ő maga is önszántából játszana. Parányi, csak négy főből álló cége a Q Studios nevet kapta, míg a program a kezdetekben a rendkívül fantáziadús Horror 3D kódnéven futott. Terjesztőnek igen hamar sikerült megnyerniük a 3D Realms stúdiót, amely akkoriban nem csak a végül hatalmas sikert arató Duke Nukem 3D-n dolgozott, de a licencelhető (ez forradalmi ötlet volt akkoriban) Build grafikus motoron is. Természetesen a 3D Realms ezt is biztosította a srácoknak, az anyagi és későbbi marketinges támogatás mellé – és a játék készítésébe is csak annyit szólt bele George Broussard, hogy „jó lenne humorral feldobni az egészet”.

Blood retro PC 1997
Az első pályán nem csak mi kelünk ki a sírból

A Horror 3D fejlesztése 1994 legvégén indult Nick szüleinek nappalijában, de egy éven belül sokkal professzionálisabb környezetbe kerültek: egykori haverjai, élükön Jason Hallal egy tőkeerősebb céget alapítottak, amely a jól hangzó Monolith nevet viselte. Ők tettek ajánlatot a Q Studios-nak, amit a fiatal srácok azonnal elfogadtak, így a Q beleolvadt a Monolith-ba, visszafizették a 3D Realms-nek az addig kapott támogatást, és újult erővel, immár egy igazi irodaházban folytatták a munkálatokat a játékon, amelynek akkor már megvolt a végleges neve. A Blood azonban véges-végig George Broussard korai tanácsa alapján készült: bár a történet váza megmaradt az eredeti, gonosz horrorsztorinak, a fegyverek, az ellenfelek, a pályák mind-mind egészséges mértékű humor-injekciót kaptak. És micsoda szerencse ez; a korszak megszámlálhatatlan FPS-e közül minőségi helyszíneivel, emlékezetes fegyvereivel és változatos ellenfeleivel a Blood könnyedén kiemelkedett.

Blood retro PC 1997
Caleb a beltéri dekorációban is profi

A háttérsztorit meglepő módon nem egyszerűen egy képernyőnyi szövegből ismertük meg, mint a legtöbb hasonló játékban: a Monolith egy meglepően hosszú, teljes egészében szinkronizált intrót készített. Igaz, mai szemmel élvezhetetlenül néz ki, de a lényeg azért kiderül belőle: egy démonimádó szekta, a Kabal egy emlékezetes gyűlésén kapcsolódunk be az eseményekbe. Az elfeledett isten, akinek a tiszteletére összegyűlt a jónép a Tchernobog nevet viseli, aki a szokásosnál is sötétebb hangulatban fogadja híveit. Mondjuk is ki: egy szóval halálra ítéli mind a négy tábornokát, és bizony ez egy mágikus szó, még hősünknek, Calebnek sincs elég hatalma az ellenálláshoz. Ásó, kapa, nagyharang, kalandunk még azelőtt csúf véget ér, hogy egyáltalán elindulhatna…

Blood retro PC 1997
Noha nincs meg fegyverünk minden foga, gargoyle-fegyelmezésre így is tökéletes

Illetve természetesen nem, hiszen Tchernobog emberei egy piszkosul nagy hibát követtek el: Caleb testét egy szimpla szarkofágban helyezték el, savfürdő, lávakamra vagy disznóhízlalda helyett. Calebnek alig néhány évtizedre van szüksége a regenerációhoz, és 1928-ban egy baljóslatú éjszakán elő is mászik sírjából. A legendás „I live… AGAIN!” mondat meg is teremti a hangulatot, felmarkoljuk a közeli falnak támasztott vasvillát, némi rejtett dinamitért megböködjük az egyik sírkövet, és megyünk is bosszút állni.

Ágyúval verébre (és vérebre)

Ez a bosszúhadjárat négy hosszú fejezetet ölel fel, mindegyikben egy teljes rejtett pályával, illetve egy záró főellenséggel. Az első fejezetben Caleb egykori barátnőjét, Opheliát keresi, aki anno túlélte Tchernobog hisztis éjszakáját, igaz, ezzel nem feltétlenül járt jól, hisz az eltelt éveket egy Cheogh nevű gargoyle fogságában töltötte. Természetesen Cheogh nem ússza meg élve a találkozót (igaz, Ophelia sem), és mehetünk tovább, ezúttal északra, az örök hó és a titkos járatokat rejtő beltéri úszómedencék hazájába. Itt haragunkat egy Shial nevű óriáspókon tölthetjük ki, aki az elmúlt éveket egy másik kollégánk egrecíroztatásával múlatta. Igaz, Ishmael nem volt olyan közeli cimbora, mint a jóval szemrevalóbb Ophelia, így hiába menthetnénk meg, Caleb úgy dönt, hogy sokkal hasznosabb lesz kitépni a szívét és felszürcsölni az abban rejlő vért. Két főellenség letudva, jöhet a harmadik, mégpedig Cerberus, aki a róla szóló megannyi legendával ellentétben igazából Franciaországban rejtőzik egy borospince alatti ősi járatkomplexumban. Egy gátrobbantást követően jutunk el a nagy kutya lávával teli fészkébe, ahol a nagy nehezen legyőzött bestia gyomrát bombákkal töltjük meg. Caleb láthatóan tanult saját szerencséjéből, és nem akarja elkövetni azt a hibát, hogy ellenfeleit szinte tökéletes állapotban temeti el…

Blood retro PC 1997
Kedves barátnőnk, itt még függőleges állapotban

A negyedik fejezet – és a játék – természetesen ott ér véget, ahol az induló animáció játszódott: Tchernobog főhadiszállásán. Ide egy elég vad út vezet, az egyik pálya például egy elhagyatott klotyóból nyílik, az utolsó előtti szint pedig – az In The Flesh nevet szó szerint véve – valami istentelen bestia belső szervei között vezet. Caleb itt a beleken át keveredik el végül a Tchernobog otthonát rejtő szívig. A végső összecsapás sok extrát nem kínál: ha a játékos spórolt a skulóval a legnagyobb fegyverekhez, nem lesz gondja, ha nem, akkor bizony csak a sűrű quick save segíthet rajta.

Blood retro PC 1997
Az ön- és közveszélyesség szótári illusztrációja

A Blood már viszonylag összetett sztorijával is kitűnt a kor játékai közül, hát még azzal, ahogy mindez elő volt adva. A tálaláshoz tartozik a pályák felépítése, korát megelőző organikus vezetése is, ami szintén mesteri volt a játékban. Nem csoda, hisz Jay Wilson, a Diablo 3 fejlesztésének első vezetője volt a pályatervezők parancsnoka. A korszak FPS-eiben általában minden logika nélkül követték egymást a helyszínek, a Blood azonban szakított ezzel, és minden pályából logikusan nyílt a következő. Az első fejezet például természetesen a temetőben indul, majd miután elverekedtük magunkat a hatalmas pályaudvarra, felszállunk a Fantom Expresszre. Ezt éppen egy őrült karnevál mellett sikerül kisiklatni, ahonnan Kabal-templomok egész tömege következik. Noha így leírva talán ez sem tűnik túl logikusnak, az a tény, hogy például a démoni cirkuszhoz vezető pálya a kisiklott vonatszerelvénynél indul, forradalmi volt 1997-ben.

Blood retro PC 1997
Ennyi koszorú kevés lesz, ha így folytatjuk

Persze mindez csak a körítés, az igazán fontos dolog az FPS-ekben, hogy mit lehet lelőni, és milyen eszközzel. Szerencsére a Blood e két téren – főként az utóbbiban – is remekel, ritkán látni olyan arzenált, amit itt összehoztak. Már az alap közelharci fegyver is egyedibb a megszokottnál: vasvilla az első eszközünk. A korai fegyverek közül mindenképp meg kell említeni a gránátot helyettesítő dinamit-köteget, ami ugyan inkább volt önveszélyes, mintsem precíziós vadászeszköz, sokkal hangulatosabb volt, mint egy szimpla repeszgránát. Vagy ott van a helyzetjelző rakétákat eregető pisztoly, amit természetesen eredeti funkciójától eltérő módon vetünk be, öngyulladó lövedékekkel változtatva fáklyává ellenfeleinket.

A későbbi fejezetekben már előkerül pár durvább cucc is, így a napalmvető és a Tesla-ágyú is hozza majd a frászt ellenfeleinkre. A két legmókásabb eszköz azonban mindenképp a voodoo baba, illetve az életlopó bot. Az előbbi a voodoo-szabályzat felrúgásával bármiféle körömdarab nélkül, egyszerű rámutatással működik: döföd a tűt, szenved a bestia. Hatótávolsága végtelen, a páncélok nem zavarják – viszont ha épp nincs ellenfél a képernyőn, akkor Caleb, istengyilkoshoz igencsak méltatlanul bénáskodva magát böki meg a tűvel. Az életlopó bot nevéhez méltóan dolgozik: ha egy élőlényt találunk el rikító sárga lövedékeivel, akkor az szinte azonnal elpatkol, mi pedig gyógyulunk. Különleges tulajdonsága a fegyvernek, hogy lőszer nélkül is működik, igaz, ekkor vámpír-vonásai megfordulnak: előbb páncélunk, majd életerőnk leszívásával olajozza metaforikus fogaskerekeit.

Blood retro PC 1997
Minden idők egyik legjobb játékbeli shotgunja!

Szintén tovább növeli a mészárlás élvezeti fokát az, hogy minden fegyvernek (leszámítva a vasvillát) van egy másodlagos tüzelési módja is. Igaz, ezek nem feltétlenül jelentenek extra taktikai lehetőségeket is, inkább csak nagyobb sebzést vagy méretesebb hatóterületet, persze általában extra lőszermennyiség felhasználásával. Ezt hibának semmiképp nem mondanám, hisz a Blood e téren is az elsők közé tartozik – ráadásul néha azért jól jött ez a rendszer. A voodoo-baba alternatív tüzelési módban amolyan BFG-utánzatként az egész képernyőt megtisztítja ellenfelektől; a Tommy-gun maffiózós stílusban, ide-oda csapódva lövi ki villámgyorsan a tárat; a shotgun pedig igencsak kielégítő módon mindkét csövét egyszerre süti el, megfelelő célratartás esetén vérgejzírrel jutalmazva minket.

Vérkép

Noha a játék természetesen sprite-okat használ, ma is igen stílusosan néz ki – és ez nagyrészt köszönhető Kevin Kilstromnak, aki a látványvilágot kézzel készített műanyag-modellekkel alapozta meg. A modelleket aztán egy házilagos blue-screen és egy videokamera segítségével digitalizálták, amit követett az animálás fáradtságos feladata. Az ellenfelek nagy része ennek köszönhetően kellemesen horrorisztikus lett, az 1990-es évek tömeggyártott Zs-kategóriás szörnyfilmjeinek stílusában megalkotva. A baltás zombik, tüzet lehelő pokolkutyák, a reanimált vízköpők és hasonló lények közül is kiemelkednek a Phantasm-ok, a szellemek, akik csak támadás közben lépnek át teljesen a mi dimenziónkba, és csak e pillanatokban sebezhetők. A legemlékezetesebb ellenfelek azonban mindenképp a kultisták, a barna köpenyt viselő, majdnem-latin nyelven üvöltöző Tchernobog-rajongók.

Blood retro PC 1997
Caleb modellje Kevin Kilstrom műhelyében, még a szkennelés előtt

A játék sztorimódja igen kielégítő volt, de természetesen FPS már ekkor sem jelenhetett meg multiplayer-lehetőségek nélkül. A BloodBath névre keresztelt mészárszék a kampánytól teljesen különálló pályákra vezette legfeljebb nyolc játékosát, méghozzá micsoda pályákra! A Click! nevét a tömegesen felszedhető gyalogsági aknák adták, a Fun With Heads egy focipályára helyezte az akciót (és igen, a zombifejjel lehetett gólt rúgni!), a Towerben pedig gombokkal millió csapdát aktiválhattunk ellenfeleink legnagyobb örömére. A legemlékezetesebb helyszín számomra a Twin Fortress volt: a két, egymással szemben álló erőd ugyanúgy fantasztikus CTF meccseket hozott, mint távoli leszármazottja az Unreal Tournamentben!

Blood retro PC 1997
Ez bizony telitalálat volt

A Blood a Half-Life előtti FPS-világ egyik legjobb, legemlékezetesebb tagja volt – aki anno kipróbálta, az biztosan emlékszik brutális fegyvereire, önmagát komolyan nem vevő világára és remek pályáira. A későbbi második rész már nem volt ilyen eredeti, nem tudott kinőni pályatársai közül, de egyszer mindenképpen érdemes végigjátszani azt is. A jövő azonban a Blood-sorozatnál elég sötét: a jogok sok-sok tulajdonosváltást követően jelenleg a Warner Bros-nál vannak, akik a már teljesen lecserélt gárdájú Monolith-ot manapság inkább a Gyűrűk ura világában dolgoztatják, FPS-t a csalódást keltő F.E.A.R. 2, azaz 2009 óta nem csinálhattak. Mindegy, a búslakodás helyett indítsuk el ismét az eredeti Bloodot, hiszen néhány cafatokká lőtt kultista minden gondot elfeledtet!

A Blood mai gépeken is játszható a www.gog.com oldalon megvásárolható One Unit Whole Blood verzióval.

Azóta történt

Előzmények