Minden platformon
A hatalmas ambíciókkal rendelkező újonc EA más minőséget akart hozni, mint amilyen az a játékvilágban akkoriban megszokott volt. A „We See Farther” névre hallgató kampány keretében minden korai Electronic Arts-játék minőségi borítót kapott, amelyeken forradalmi megközelítésként, filmplakátokat idéző módon az alkotók neve is kiemelten szerepelt. Sőt, 1983 tavaszán Los Angelesbe repítettek minden korai fejlesztőt, és rocksztáros stílusú képeket készítettek róluk egy profi fotós segítségével, és ezek, valamint egy rövid életrajz is szerepelt minden játék kézikönyvében. Az Archon is megkapta a maga fekete-fehér fotóit, illetve a témához illeszkedő borítóját Dave McMacken megvalósításában (igaz, ez erősen emlékeztet Escher egyik fametszetére).
Escher fametszete, a Stars, illetve az Archon borítója: a kapcsolat letagadhatatlan [+]
Az Archon eredetileg a 8-bites Atari gépekre jelent meg, méghozzá teljesen némán – hangok, illetve a címképernyőn szóló egyetlen zeneszám csak a C64-es verzióval került a játékba. (Ezt amúgy a The Rubinoos amerikai popzenekar gitárosa, Tommy V. Dunbar alkotta, aki Paul Reiche húgával járt akkoriban, így nem volt nehéz rábeszélni az együttműködésre.) Ez, vagyis a C64-verzió kicsivel később, 1984-ben jelent meg, a PC-, az Atari 5200- és az Apple II-kiadással egyetemben – és messze ez lett a legismertebb, legnépszerűbb változata a játéknak. Mivel az Archon nem volt egy grafikailag kiemelkedő alkotás, és mert az átiratok nagy részét a Free Fall Associates végezte (bár a PC-verzióba a Mission Accomplished egyszemélyes fejlesztőstúdió is besegített), túl nagy különbség nincs az eltérő verziók között. Főként a színek, vagyis a mezők és az egységek árnyalatai változnak – no és persze a masinák felbontás-különbsége miatt a kidolgozottság, részletesség is – de igazán csak a PC-s verzió lógott ki a többi közül, borzalmas, rikító CGA színeivel. (Ez az IBM-változat érdekes módon még nem DOS-környezetben futott, hanem rögtön lemezről indult; ez a PC Booter technológia nem volt túl népszerű, nem sok másik játék használta.)
Mivel a fejlesztők más játékokon (például az Adept alcímet kapott folytatáson) sokkal szívesebben dolgoztak, mint portoláson, meglehetősen lassan jöttek ki az újabb és újabb verziók. 1985-ben az Amstrad CPC és a ZX Spectrum kapott egy adagot az addigra igen ismertté vált programból (ezek létrejöttébe besegített a Lynsoft nevű rövidéletű angol cég is). Ezt követően jött az Amiga és a Macintosh 1986-ban, majd a PC-88 és FM-7 számítógépek Japánban; ez utóbbi verziókat az Intertext nevű cég rakta össze. Egy évre rá Amerikában – ma elég elképzelhetetlen módon már az Activision kiadásában – megjelent a NES-verzió is, ami talán látványvilágát tekintve a másik, amelyik igazán eltér a többitől (igaz, eltérő irányban, mint a PC-kiadás), mert a csaták rendes hátteret kaptak, mégpedig az épp aktuális mező árnyalatától függően: erdőt, barlangot, várat és hasonlókat. A játékmenetre ez persze nem hatott ki, de mindenképpen látványosabb, a konzolos közönség igényeihez jobban illő volt ez a változat; egy változás, amit a folyamatosan szóló zene is csak tovább hangsúlyozott.
Az Archon hamar igazi klasszikussá vált (az Amiga-változat volt az egyetlen, ami alulteljesítette a kereskedelmi elvárásokat), így még manapság is jelennek meg különféle verziói, igaz, ezek játékmenet terén különféle extra dolgokkal gazdagodtak, így nem feltétlenül sorolnám ezeket a portok közé, inkább amolyan félfolytatások ezek. Archon Ultra néven 1994-ben például újra megjelent a játék számítógépen, immár DOS-on, mégpedig sprite-alapú grafikával, izometrikus csata-nézettel, másodlagos fegyverekkel és egy rakat másik, jobbára felesleges módosítással. Egy igazán pozitív vonása azért volt, mégpedig a modemen keresztüli online játék lehetősége, amit azonban viharos sikertelensége miatt vélhetően nem sokan használtak ki. Ezt ugyan még az eredeti fejlesztők készítették, azonban a 2010-es Archon Classic már a React Games nevű társaság munkája, akik a mai napig birtokolják a jogokat. Ez csak nevében volt klasszikus, hisz négyfős multiplayert, szintlépést, eltérő alakú pályákat használó kampányokat, power-upokat, alternatív támadásokat és megannyi más extrát is tartalmazott. Nagyjából ez a verzió jelent meg két részletben kicsit korábban, 2009 végén iOS-on is: egyszerűen Archon néven a „sakktáblás” verzió, illetve Archon: Conquest néven a sztorialapú kiadás 60 küldetéssel. Azon túl, hogy hihetetlen lehúzás ilyen módon két részre bontani egy játékot, nem sok öröm volt bennük, például a multiplayer-mód eljövetelét csaknem öt éve ígéri „hamarosan!” időpontra a játékok leírása…
Nevében klasszikus, játékmenetében pocsék remake-folytatás-modernizálás; ez az Archon Classic [+]
Ezekkel a példákkal ellentétben igazi portnak, még ha nemhivatalosnak is tekinthető a Palm OS-re készült verzió, amit az EmperoR nevű egyszemélyes fejlesztőcsapat rakott össze; ez ráadásul 2003-ban kapott egy teljesen új verziót, amivel gyakorlatilag egy-az-egyben a C64-es kiadás másolatává vált.
(Palm OS) Fekete-fehér, alacsony felbontású, nemhivatalos – de ez a verzió mégis sokak kedvence lett
És persze ott volt a folytatás, az igazi folytatás is, az Archon II: Adept, amely hihetetlen módon kibővítette az alapokat, energiamenedzseléssel, általunk összerakható (pontosabban megidézhető) sereggel és megannyi más változtatással. Ez is megérne egy cikket, rövid értékelésnek talán elég annyi, hogy nem véletlenül az első részre emlékszik mindenki… (Sőt, Archon 3: Exciter címen egy harmadik rész is felbukkant C64-en; ez azonban csak egy fiatal rajongók által készített „folytatás” volt, ami sosem jelent meg hivatalosan – amellett, hogy borzalmasan ócska volt, bétaállapotú elterjedésének köszönhetően durva programhibák tömkelege is tarkította.)
Jon Freeman, Paul Reiche, Anne Westfall – az Archon fejlesztői [+]
Az Archon emlékezetesen jó játék volt; és bár nem az volt az eredeti otthona, a Commodore 64 méretes és minőségi játékfelhozatalának egyik legjobb darabjává tudott válni. Noha a NES-verzió sem rossz, és egy újoncnak talán azt a változatot ajánlanám elsőre, jómagam a mai napig az 1984-es változatot szedem elő néhanapján. Az Archon sikere mind a mai napig működőképesen tartja az eredeti fejlesztőstúdiót, és alaposan hozzájárult a korai Electronic Arts megerősödéséhez is, tehát játéktörténelmi jelentősége letagadhatatlan. De ami ennél is fontosabb: pokoli jó játék!
