Dupla harmónia
Jót tesz egy műnek, ha az alkotó minden további akadékoskodás és titkolózás nélkül lerántja a leplet az összes műhelytitokról? Nem hiszem, hogy e kérdésre létezik univerzális válasz, de én általában értékelem, amikor a videojáték-fejlesztők bepillantást engednek egy-egy játék hátterébe, működésének rejtélyeiről. Amikor például egy Telltale-játék, vagy egy Life is Strange megmutatják a lejátszott fejezet végén, hogy a többi játékos milyen döntéseket hozott a legfontosabb pillanatokban, az számomra igen érdekes információ volt. A Detroit és az As Dusk Falls még tovább mentek: e narratív kalandjátékok nemhogy nem rejtették el a játékos elől a döntések komplex folyamatábráját, de azt is a jutalom részévé tették: a választott út mellett a kihagyott lehetőségek miriádját is megmutató flowchart igazi felhívó volt egy újabb végigjátszásra. A Don’t Nod legújabb játéka még tovább megy ezen az úton: a Harmony jövőbe látó hőse bármikor képes előhívni a játék folyamatábráját, a játékos pedig ezt böngészve tudja megtervezni következő akcióit.
Hogy ennek az „előre látunk minden lehetőséget és következményt” megközelítésnek milyen hatása van a játékélményre, arra még kitérek, de előbb lássuk, hogy miféle játék is a Harmony – elvégre nem nagyon rokonítható a fejlesztők korábbi alkotásaival. A világ kidolgozottsága, a karakterek viselkedése, és úgy általában az egész narratív körítés itt fontosabb, mint az amúgy is erről ismert francia stúdió korábbi játékaiban: a Fall of Reverie egy modern, és a megszokottnál jóval igényesebben kidolgozott visual novel, így nemhogy akció vagy tárgyhasználat nincs benne, de játékosként az egyetlen aktív feladatunk az lesz, hogy az aktuális jeleneteket végignézve válasszunk a felkínált lehetőségek közül. Ha meghoztuk döntésünket, annak megfelelően gördül tovább a történet, a karakterek beszélnek, új helyszínekre mennek, gondba kerülnek, vagy épp a ritka örömteli pillanatok egyikét élik meg.
[+]
Biztos vagyok benne, hogy ez a passzív hozzáállás nem minden játékosnak jön majd be, de legalább az bátran állítható, hogy a Harmony a visual novelek között a legigényesebben kidolgozottak elit csoportjába tartozik. Fantasztikus részletességgel megrajzolt változatos hátterei tele vannak animációkkal, karaktereit millióféle helyzetben látjuk majd, ráadásul a cseppet sem rossz zenék mellé ezúttal szinkron is dukál – mégpedig elsőrangú megvalósításban. Mindez persze nem sokat érne, ha a történet unalmas lenne, de szerencsére erről nincs szó.
[+]
A Fall of Reverie központi alakja egy Polly nevű fiatal nő, aki hosszabb távollét után tér haza a mediterrán Atina (fiktív) szigetére. A hirtelen látogatás oka az, hogy hősnőnk édesanyja eltűnt – de még mielőtt nekiállhatnánk ezt a szálat felgöngyölni (sőt, még mielőtt igazán lenne időnk Polly nevét megjegyezni), főszereplőnk hirtelen egy másik világba kerül. Ez az álombirodalom a címben is szereplő Reverie, tulajdonképpen az emberi világ egy bizarr tükre vagy leképeződése, ahol az Aspirációk élnek. E lények tulajdonképpen az emberi természet egy-egy fontos szilánkjának antropomorfizált, önálló életre kelt megtestesülései, olyan figurák, mint Boldogság és Káosz, vagy éppen Igazság és Diadal – feladatuk és jelenlétük igen hasonlít a Sandman képregényben látott Endlessekéhez. Ezek nem istenek, hatalmuk is csak annyiban van, hogy puszta létükkel befolyásolják az embereket és az emberiséget, állandóan új utakat mutatva nekik. Önmagukban nem feltétlenül pozitív a hatásuk, de együttesen megadják mindazt a pezsgést és állandó változást, ami civilizációnkra jellemző.
[+]
Legalábbis ez az optimális állapot – most azonban Reverie haldoklik, és az Aspirációk is igen rossz passzban vannak. Hogy ennek pontosan mi is az oka, azt természetesen a 10-12 órás hosszúságú játék során derítjük majd ki teljeskörűen, de az biztos, hogy az Atina szigetén egyre totálisabb hatalomhoz jutó megacég, a paranoid Mono Konzern működése csak ront ezen a helyzeten. A játék tulajdonképpen egyszerre zajlik a két világban: Reverie-ben Polly szinte azonnal megkapja a Harmónia nevet-rangot, no és azzal együtt a megbízást a felborult egyensúly helyreállítására, Atinában pedig az eltűnt édesanyja utáni kutatást kell vezetnie, evilági alakok – rég elhagyott barátok és új ismerősök – egész tömegével elbeszélgetve ennek során.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
