GTA IV - ígéretes multimóka készül

Bíztató részletek láttak napvilágot a GTA IV PC-s változatával kapcsolatban és hál’ istennek nem kósza pletykákról van szó, hiszen maga Sam Houser, a Rockstar Games alapító atyja tett témába vágó kinyilatkoztatást.

Azt már még egy Szibériában lerohadt kamionsofőr is jól tudja, hogy a GTA IV-hez természetesen lesz egy masszív multiplayer kiterjesztés is, amely a Windows Live rendszert használva gyűjti csokorba a nagyvilág pixelgengsztereit Liberty City csataterére. Lesz azonban ezen kívül egy közelebbről, funkcionalitását egyelőre meg nem határozott piactér is, illetve most már biztos, hogy a konzolos változathoz képest alaposan át lesz tervezve a menürendszer.

Maga a multimóka is sokkal kidolgozottabb lesz PC-n, szinte minden tekintetben. Felturbózott, DX10-es texturák, testre szabható tulajdonságok, illetve egyéb, kellemes meglepetések okán a készítők már most úgy gondolják, hogy a GTA IV multis része legalább olyan online közösséget kovácsolhat össze, mint az olyan nevek, mint a CoD, vagy egyéb, erős közösségi alapon tovább élő játékok.

A Windows Live révén és azt kiegészítve fantasztikus online kalandokról tesz halovány és kósza említést a Rockstar főnöke, de azért ne dőljünk be neki teljesen, hiszen konkrétumokat nem ejt ki a száján.

Szóval, ha hihetünk a megjelenés előtti PR-blablának, nem kis dobással készül a Rockstar, hiszen terveik szerint jókora részt szeretnének kiharapni a multiplayer univerzumból. Ehhez pedig valóban adniuk kell valami nagyon extrát.

A PC verzió eddig napvilágra került sajátosságai:

- Átdolgozott, kőkeményen feszülő, XXX. századbeli textúrák.
- Masszív multiplayer támogatás, sok-sok stratégiai lehetőséggel.
- Multin belül más játékoknál már magától értetődő match filterek.
- Beépített videofelvétel, ahol megörökítheted a legjobb, legőrültebb, legviccesebb pillanatokat és azokat kedved szerint alakíthatod egy Video Editor alkalmazással. A kész művet a Rockstar saját rendszerén, a Rockstar Social Club-on belül oszthatod meg a többiekkel.
- Az irányítást természetesen megfelelő gondossággal portolják át a billentyűzet-egér párosra, de az X-Box360 kontroller tulajok is mosolyoghatnak.

És végül egy ajánlott hardver igény:

Windows XP SP2
Dual core processzor (Intel Pentium D vagy jobb)
2GB memória
18GB szabad hely a merevlemezeden
512MB Direct3D 10 kompatibilis VGA, vagy Direct3D 9 és Shader kompatibilis VGA.
Dual-Layer DVD-lejátszó