Csontváz a szekrényből
A Grim Fandangót valószínűleg mindenki ismeri; akár így is kezdődhetne ez a cikk, ha nem egy 1998-ban, tehát 17 évvel ezelőtt megjelent kalandjáték felújított verziójának tesztjéről lenne szó. De erről van szó, 1998 pedig nagyon régen volt, akkoriban még legjobb esetben is Intel Pentium II processzorokkal nyomulhattak azok az olvasóink, akik egyáltalán éltek, ezeknek a megoldásoknak a teljesítményét pedig ma már bármelyik okostelefon csípőből hozza. De a hardverek fejlettsége, és ebből adódóan a grafika csak egy dolog, nem egy ilyen szempontból érzékeny autós játékot újítottak fel, hanem egy rajzolt hátterek előtt játszódó kalandjátékot, ahol a külcsín sokkal kevésbé fontos, meg hát egyébként is, egy felújításnak pont arról kellene szólnia, hogy a mai szemmel nézve gyengének mondható elemeket lecserélik nekünk, miközben a pozitívumok megmaradnak.
Felújítva tér vissza a Grim Fandango [+]
Tesztünk tárgya viszont okozhat némi fejtörést a fiatalabb játékosoknak, mivel ez a műfaj mára gyakorlatilag eltűnt. Persze a harmadik x-et betöltött olvasóink szeme a szoftver bejelentésekor valószínűleg felcsillant, a Grim Fandango ugyanis egy olyan kor gyermeke, amikor még minden jobb volt, de a négy x fölöttieknek valószínűleg már ez is egy túlságosan modern alkotás, mert az igazi játékok még Commodore 64-re jelentek meg, egy Maniac Mansion felújításnak tehát biztos vannak, akik még ennél is jobban örültek volna. Lényeg a lényeg, nehéz lenne most megmondani, hogy a LucasArts klasszikusának leporolása mennyire volt jó ötlet. Az egy dolog, hogy a jelenlegi konzolgenerációra elérhető legjobb játékok között több felújított verzió is van, de egy The Last of Us vagy egy Metro 2033 azért teljesen, hiszen esetükben ma is létező műfajok legjobb alkotásairól van szó, amelyeket egy kis grafikai tuninggal újra el lehet adni mindenkinek. Azoknak is, akik az eredeti megjelenéskor kihagyták őket, és azoknak is, akik az előző konzolgeneráción hosszú órákat öltek bele a végigjátszásba.
A szinkronhangok minőségére nem lehet panasz [+]
A Grim Fandango egy rizikósabb vállalkozásnak tűnik, hiszen a megjelenése óta eltelt bő másfél évtizedben a játékok tényleg nagyon megváltoztak, erre pedig nem feltétlenül döbbent rá mindenki egészen addig, amíg nem vett elő egy ennyi idős alkotást és nem látta megint a saját szemével. Mert nagy móka, hogy már egy internetböngészőben is játszhatunk a klasszikus DOS-os alkotásokkal, de vajon hányan vannak azok, akik akár egy óránál többet rászántak gyerek- vagy fiatalkori kedvencükre, amikor az ismét elérhetővé vált? Lássuk be, a világ is egészen más lett, más tempóban éljük az életünket, ehhez pedig egyáltalán nem biztos, hogy passzol ez a műfaj. És amíg egy böngészőben ingyenesen elérhető DOS-klasszikus esetében sok kockázat nincs, a Grim Fandango Remastered egy kicsit a tűzzel játszik, az emberek ugyanis könnyebben csalódnak, ha valamiért pénzt is adnak, főleg akkor, ha kétszer teszik meg. Ugyanakkor az is lehet, hogy egy műfaj feltámadását sikerült felvezetnem ezekkel a kissé sötét sorokkal; ha a kalandjátékok között ugyanis van olyan alkotás, amit érdemes lehet felújítani, az pont a Grim Fandango.
Kalandok jönnek, kalandok mennek
A Grim Fandango a LucasArts kalandjátékok egyik utolsó, a rajongók által jól ismert és nagyra becsült tagja. A történet 1986-ban kezdődött az azonos nevű film alapján készült Labyrinth nevű alkotással, amit egy évvel később a fejlesztő kalandjátékai alatt futó SCUMM szkriptnyelvet bemutató Maniac Mansion követett. Innentől már minden történelem, Monkey Island sorozat, Sam & Max, Full Throttle, The Dig, egytől egyig klasszikusok, amelyek két dimenzióban játszódnak, egy részükért pedig az a Tim Schafer felelt, akinek a nevéhez tesztünk tárgya is fűződik; nem csak az eredeti, hanem a felújított verzió is. A Grim Fandango volt a LucasArts első próbálkozása, hogy a kalandokat eggyel több dimenzióba ültessék át, és ezt sikeresen meg is csinálták, a szoftver annak idején rengeteg díjat besöpört, a GameSpot többek között az év játékának választotta.
Ilyen árnyékokat még nem láthattunk az eredeti verzióban [+]
A harmadik dimenzió ellenére a Grim Fandango egy klasszikus szerepjáték, amelynek egyedi atmoszférája azonnal képes magával ragadni a játékosokat. Világa az aztékok hite szerinti túlvilág egyedi elképzelése némi film noir, pontosabban inkább neo noir beütéssel, amelyet az úgynevezett calaca jellegű figurák népesítenek be. A calaca Mexikóban csontvázat jelent, de ezt a szót használják azokra az emberszerű csontvázfigurákra, amit nemzeti ünnepük, a halottak napja során használnak dekorációként. Ez így leírva elég sötétnek és kissé morbidnak hangzik, ez utóbbi jelzőt annak idején viszonylag sokan rá is akasztották a Grim Fandangóra, de ezt nem kell különösebben komolyan venni. Közel sem annyira morbid, mint mondjuk Tim Burton halott menyasszonya, a szereplők és reakcióik teljesen emberszerűek, még a démonok is, akiket a csontvázemberek tökkelütött változataként lehetne viszonylag egyszerűen leírni, bár ennél azért nyilván árnyaltabb a kép.
A modellek nem recések, de nem is különösebben kidolgozottak; szerencsére ez így van jól [+]
A történet főszereplője (és az egyetlen játszható karakter) Manuel "Manny" Calavera, a nyolcadik alvilágban dolgozó utazási ügynök, aki a halottak számára végállomást jelentő kilencedik alvilágba történő eljutásban próbálja segíteni ügyfeleit. Tulajdonképpen egy kaszás, de egyáltalán nem gonosz és a legkevésbé sem ijesztő karakter, aki az NPC-k többségéhez hasonlóan kellemes akcentussal beszéli az angol nyelvet, ami sokat hozzátesz a játék hangulatához. A történet elején kimondottan pesszimista, és egyben rendkívül szarkasztikus jellem, ez utóbbi jelző pedig egyike a Grim Fandango jellegzetes tulajdonságainak. Egy humoros alkotásról beszélhetünk, de nem egy komédiára kell gondolni, a többség legfeljebb olyan párbeszédeket hallhat, amelyek hatására mosolyra húzódik az ember szája, de perceken át tartó hahotázást indukáló szövegekkel sem Manny, sem a többi karakter nem fog szolgálni, ráadásul a finom utalások megértése sok esetben a felnőttek kiváltsága marad. A játékmenetről túl sokat nem lehet írni, aki játszott már kalandjátékkal, az pontosan tudja, hogy miről van szó, aki pedig még nem tágított a Call of Duty széria merről, nem feltétlenül fogja érteni ezeket a sorokat; főszereplőnkkel az élettel telinek tűnő, de igazából viszonylag statikus világban kell mászkálnunk, ahol beszélgethetünk a karakterekkel, használhatunk bizonyos tárgyakat, másokat pedig elrakhatunk a zakónkba, hogy azokat más tárgyakkal kombinálva megoldjuk azokat a feladatokat, amelyek tulajdonképpen a játék lényegét adják.
Felújított változat?
A problémát az jelentheti, hogy az említett feladatok megoldása nem feltétlenül egyszerű feladat, bár kortársai között a Grim Fandango egyébként egy viszonylag egyszerű, ésszerű feladványokkal operáló darabnak számított. A fejtörők utólag szinte mindig logikusnak tűnnek, de a megoldásuk előtt csak úgy repül az idő, viszonylag könnyű leragadni amiatt, mert nem húztunk ki egy fiókot vagy nem vettünk észre valami mást, ami a továbblépéshez szükséges. Ráadásul a Grim Fandango világa az elképesztő hangulat ellenére is nagyon statikusnak érződhet 2015-ben, mivel a különféle sandbox játékoknak köszönhetően már tényleg kipróbálhattuk, hogy milyen egy végtelenül kidolgozott, mégis közel korlátlan szabadságot biztosító környezet egy játékban. A Grim Fandango helyszínei úgy vannak tele élettel, hogy a játékos elől a pezsgés sokszor el van zárva, elég csak a legelső helyszínekre gondolni, ahol a parádé tőlünk pár méterre zajlik, mégsem mehetünk oda, helyette sétálgathatunk a teljesen üres úton. Fiatalabb koromban sok kalandjátékot játszottam végig (a Grim Fandangót egyébként pont nem), és nem tagadom, számomra némi csalódást jelentett ez a játékmenet így 2015-ben. Egészen másként emlékeztem erre az egészre, a komolyabb feladatok megoldása annak idején rendkívül nagy sikerélményt jelentett, a tesztelés során viszont inkább csak frusztrált voltam, amikor mindössze egy órám volt leülni, de abból háromnegyed azzal ment el, hogy tízszer bejártam azt az öt képernyőt, ahol épp mozoghattam, hogy megtaláljak valamit, amivel tovább tudok menni. Gyorsabban és könnyebben szerettem volna haladni, főleg, mert a történetet felnőtt fejjel sokkal élvezetesebbnek találtam, mint valaha. Vannak persze, akik ilyenkor valamilyen segítséghez nyúlnak, az internet korában ezt kicsit könnyebben meg lehet tenni, mint az 1990-es években lehetett.
Az eredeti játék trailere...
A felújított változatot szintén érheti kritika amiatt, hogy annyira azért nem lett felújítva; persze ez egy remastered kiadás, nem egy remake, de az ilyesmi inkább szokott működni a filmeknél, mint a játékoknál, itt ugyanis kicsit gyorsabban változnak a dolgok. Nem is biztos, hogy erre szükség lett volna egy teljes újraalkotásra, hiszen a kézzel rajzolt hátterek kvázi alacsony felbontásuk ellenére is jól mutatnak a nagy képernyőkön, a karaktereknél pedig eszünkbe sem juthat, hogy ennél magasabb poligonszámra lenne szükség, hiszen a baltával faragott kinézet jól passzol a Grim Fandango világához, ráadásul a karakterek nem pixelesek, csak minimalista kinézetűek. A szinkronhangok minőségére és a zenére pedig nem lehet panasz, a készítők szerencsére ezekhez is hozzányúltak, hogy megfeleljenek a kor igényeinek, de az alapjátékot dicséri, hogy a dialógusok napjainkban sem számítanak vontatottnak, sőt. Jelentősen változtak továbbá a fények és az árnyékok, ebből a szempontból a Remastered változat megfelel a kor igényeinek, de ez sem feltétlenül egy olyan dolog, amire a játékosok rá fognak csodálkozni; ma egyszerűen így kell kinéznie valaminek.
...ez pedig a felújított változaté; a jobb fényhatásokat könnyű észrevenni
Azt sem tudom megfogalmazni, hogy milyen más extrára számítottam volna, de valami azért igazán lehetett volna a csomagban, ami az újrajátszó játékosokat még boldogabbá teszi. Igaz persze, hogy nem egy teljes árú játékról beszélünk, a PC-re, Mac-re, PlayStation 4-re és PlayStation Vitára is elérhető szoftver ára 5000 forint alatt van, ennyiért pedig simán megér egy próbát a leporolt köntösben visszatérő klasszikus, még úgy is, hogy ez a műfaj nem a mai, rohanó világhoz lett kitalálva. Igazság szerint valószínű, hogy túl kemény is vagyok a Grim Fandango Remastered kapcsán, mert a játékkal nyilván még ma sincs semmi gond, hiszen gyönyörű, kidolgozott, logikus feladatokat ad, könyvként is simán megállná a helyté. Egy szempontból viszont nagyon rossz; akaratlanul is az arcunkba dörgöli, hogy eltelt 17 év, az idő nem állt meg.
Az persze egy érdekes kérdés, hogy a fiataloknak mennyire jön majd be ez a műfaj, de erre a kérdésre már nem én fogok válaszolni. Ha a válasz igen lesz, akkor remélhetőleg a szemtanúi lehetünk majd a klasszikus kalandjátékok visszatérésének. Persze csak azokénak, amelyek a Grim Fandangóhoz hasonlóan nem idegesítőek, kontrollerrel is jól játszhatók és nem a pixelvadászatról szólnak. Igazság szerint érdemes volt leporolni ezt a játékot.
Értékelés: 80
Bocha
