Vissza a VHS korszakba

Idősebb játékosok biztosan emlékeznek a 80-as, 90-es évek hihetetlenül gagyi, mégis, akkoriban varázslatosnak számító sci-fi filmjeire. A sokszor VHS kazettákon, urambocsá’ hangalámondással nézett, képhibás, sötét jövőképek olyan hangulatot árasztottak, amit azóta is rendre próbálnak visszaadni játékok (pl. Far Cry 3: Blood Dragon), és néha filmek (Kung Fury) is. A mindössze néhány főt számláló, olasz Antab Studio játéka, a GRIDD: Retroenhanced is éppen ilyen, és ez a legerősebb pontja. Tökéletes érzékkel hozza vissza a Fűnyíróember, a Sid 6.7 vagy a Johnny Mnemonic rendszerfeltörős, virtuális valóságos sötétkék-lila füstben úszó atmoszféráját.

Mechanikailag egy faék egyszerűségű lövöldözős játékkal van dolgunk, de ezt nem rossz értelemben írom. A – sorozatában valójában már harmadik – GRIDD irányítása könnyebb nem is lehetne. A bal karral mozgunk, egy gombbal lövünk, és kész. Úgymond sínen futó, a képben előre száguldó shooter ez, ahol be kell hatolnunk „a rendszerbe”, és feltörni a nagygép (mainframe) védelmét. Akárcsak valamelyik egykori filmben, a feltörés itt is a VR-ben ránk támadó vírusok és egyéb ellenfelek likvidálásával zajlik, miközben a főgonosz morog – és időnként támad – ránk.

A játékmenet a régi, klasszikus játéktermi játékokat idézi. Ez nem „roguelike”, itt nincsenek könnyítések vagy fejlesztési lehetőségek, csak egyik menet a másik után. Vagy végigérünk rajta, vagy nem. Valószínűleg egyébként nem: a GRIDD iszonyú nehéz játék, és nem is rövid, ráadásul akció közben nemcsak a pálya, hanem a kamera is ide-oda ráng, dől, remeg, így nagyon nehéz a térben tájékozódni, és kis, háromszög alakú űrhajónkat a megfelelő pozícióba állítani. Vannak bazi nagy főellenségek is, a kihívás pedig nem éppen lineáris módon növekszik. Ember legyen a talpán, aki ezt végigviszi.

Sajnos valahol épp ez a játék nagy hibája is. Az alapból választható Arcade mód mellett van egy végtelen, sokkal érdekesebbnek tűnő Endless opció is, de ez csak a végigjátszás után nyílik meg, ami elég rossz dizájn döntés volt a fejlesztők részéről. Nagyon kevesen lesznek ugyanis, akik ezt meg tudják tenni. Így valami elvész a játék árkád jellegéből is, hiszen a világranglistákra nem tudunk felkerülni.

Amit esetleg a túlzásba vitt sebesség és mozgás elvesz, azt a játék bőven bepótolja hangulattal. A GRIDD: Retroenhanced látványa és hangzása tökéletesen adja vissza a retró sci-fi atmoszférát, szinte azt várjuk, mikor ugrik elő Rutger Hauer vagy egy kiborg valamelyik kanyar után. A sötétkék és neon rózsaszín által dominált, szándékos képhibáktól hemzsegő látvány tükörsima 60 fps-sel mozog Xbox One-on, és bár nagyon egyszerű formákkal és objektumokkal dolgozik, a végeredmény parádés.

Ugyanez mondható el a zenére, ami önmagában elég ahhoz, hogy megvegyük az egyébként elég olcsó játékot. A 90-es évek ritmusos, szintetizátoros zenéi köszönnek vissza, amik akár a fent említett sci-fikben is megállnák a helyüket, de nem lógnának ki egy Miami Vice epizódból sem. Bitang jó hangulatot kölcsönöznek az akciónak, egy sötét, füstös játékterem sarkában is el tudnánk ezt képzelni, ahogy hívogatóan bömböl és villog a félhomályban.

A GRIDD: Retroenhanced nem váltja meg a világot, nem kínál sok játékórát vagy megunhatatlan akciót. A maga egyszerűségében viszont nagyon szórakoztató, az pedig külön figyelemreméltó, hogy mindez néhány ember munkája. Örülhetünk, hogy PC után Xbox One-ra is elérhető lett.

Pro:

• Igazi retró hangulat;
• Érzékeny, jó irányítás;
• 60 fps, kiváló látványvilág;
• Bombasztikus zenék.

Kontra:

• Nehéz, és már-már frusztrálóan hosszú alap mód;
• Az Endless mód csak végigjátszás után nyílna meg;
• Viszonylag hamar megunható.

70

dreampage