Glass Masquerade 2: Illusions teszt

Egy évvel a PC változat után konzolokra is megérkezett a második Glass Masquerade játék. A folytatás szerencsére mindenben jobb, mint elődje, így érdemes rá odafigyelni.

Üvegszilánkok bűvöletében, újra

Szinte pontosan egy éve, hogy a konzolos játékosok kezébe került a Glass Masquerade sorozat első része – éppen akkortájt, amikor PC-re már a folytatás érkezett. Sajnos az eredeti konzolos port sok kívánnivalót hagyott maga után, most viszont megjelent a Glass Masquerade 2: Illusions (az egyéves időeltolódás tehát maradt), ami sokkal jobban fest, és jobban működik kontrollerrel a kézben is.

Az Onyx Lute és a Digerati Distribution puzzle játékának alapötlete mit sem változott. Továbbra is „csak” annyi a feladatunk, hogy az elénk tárt szilánkokból kirakjunk gyönyörű, színes üveg képeket. A második részben 31 ilyen feladványt kell megoldanunk – a kör alakú ábrákat változó mennyiségű darabból kell sikeresen összeállítani. Ez a koncepció már az első részben is jól működött. Nincs semmi sallang vagy zavaró tényező, ez egy nyugodt, relaxáló élmény, időhatár vagy más stresszfaktor nélkül pepecselhetünk a darabkákkal. A képek egy-egy életbölcsességgel ajándékoznak meg, a feladatok között pedig egy nyakatekert világtérképen igazodhatunk el, egyre-másra megnyitva az újabb képeket.

Glass Masquerade 2 Xbox One

Új lehetőséget is kapunk a nehéz fokozat formájában. Míg normál módban a megragadott üvegszilánkok automatikusan irányba állnak, és nekünk csak az a dolgunk, hogy megtaláljuk a helyüket a képen, addig nehéz módban forgatnunk is nekünk kell őket (a két ravasszal). Ez jelentősen megnehezíti a képek összeállítását, egy-egy feladvány akár egy óránál is többet igénybe vehet. Ezzel viszont érdekesebbé is válik a feladat, a magam részéről jobban is élvezem. Azt is érdemes megemlíteni, hogy aki minden achievementet szeretne megnyitni, annak ezen a szinten kell játszania. Már csak egy világranglista hiányzik, ahol láthatnánk, hogy barátaink mennyi idő alatt rakták ki az egyes képeket. Erre sajnos nincs lehetőség, a játék nélkülöz mindenfajta online funkciót.

Az egyszerű koncepciót tehát jelentősen feldobja a kétféle nehézségi szint, de maguk a színes képek is összetettebbek, mint korábban. A legbonyolultabb üvegablak 88 elemből áll, ami már extrém kihívásnak számít. Most is kérhető, hogy az első 6-8 elem helyét pontosan mutassa meg a játék, ez némi fogódzkodót biztosít, de emellett is meg kell dolgoztatni az agytekervényeket, hogy a véletlenszerű alakú, aprócska darabok helyét megtaláljuk. A gondolkodásban segít a nagyon kellemes zene (ami sokkal jobb, mint az első részben volt) – Nikita Sevalnev dallamai tökéletes aláfestést biztosítanak a pihentető, gondolkodós élményhez, a grafikus prezentáció pedig úgyszintén remek, lágy színekkel, art deco és szürrealista dizájn elemekkel, beoltva egy kis fantasy utánérzéssel.

Glass Masquerade 2 Xbox One

A Glass Masquerade 2 tehát egy nagyon kellemes, ízléses és jó hangulatú logikai játék, az első rész esetében is inkább a konzolos megvalósítással volt probléma. A játék nagyon lassan futott, a kontrolleres irányítással pedig nehézkes volt a puzzle darabok húzgálása, nyögvenyelős volt az egész élmény. Ebben a második részben ennek szerencsére már nyoma sincs. Az Illusions alcímű epizód tükörsimán fut, a bal karral pedig sokkal gyorsabban lehet mozgatni az elemeket, mint korábban. Még Xbox One X / PS4 Pro támogatás is van, 4K felbontásban lehet élvezni a csodálatos képeket.

A játék működésével kapcsolatban csak két negatívumot tudok felhozni. Az egyik, hogy a képernyő oldalán húzódó „gyűrűk” mozgása még mindig lassú, így nehézkes a körberakott elemek között válogatni. A másik pedig a térképhez kapcsolódik, amin körülményes a navigáció, nem mindig oda ugrik a kurzor, ahová szeretnénk. És a d-pad valamiért az egész játékban inaktív, a fejlesztők ragaszkodnak hozzá, hogy mindenre az analóg kart használjuk.

Glass Masquerade 2 Xbox One

Ezeket az apró negatívumokat leszámítva a Glass Masquerade 2: Illusions egy nagyon jó élmény, a puzzle műfaj kedvelőinek mindenképp ajánlott. Végre konzolon is úgy muzsikál, ahogy kell, simán fut, jól játszható, és hosszú időre kikapcsolódást nyújt. Itt-ott némi csiszolás még ráfért volna, illetve örültünk volna valamilyen közösségi funkciónak is, de korrekt árcédulával és minőségével abszolút vállalható darab.

Pro:

  • látványos, fantáziadús képek;
  • kétféle nehézségi mód;
  • az elődhöz képes sokat javult az irányítás;
  • sima futás, X/Pro támogatás.

Kontra:

  • körülményes navigáció a térképen;
  • a darabok közötti válogatás lassú;
  • nincsenek online/közösségi funkciók.

70

A Glass Masquerade 2: Illusions PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Switch-re érhető el.

dreampage

Azóta történt

  • Skyland: Heart of the Mountain teszt

    A puzzle játékairól elhíresült Artifex Mundi továbbra is futószalagon adja ki a produkcióit konzolokra. Most a felhők fölé emelkedhetünk egy egzotikus kaland erejéig.

Előzmények

  • Simulacra teszt (Xbox One)

    Amikor egy fiatal lány eltűnik, és telefonja rejtélyes módon hozzánk kerül, akkor elszabadul a félelem és a horror. Ennek pedig kivételesen örülhetünk is.

  • Eastshade teszt (Xbox One)

    Konzolon is felfedezőtúrára indulhatunk, és bejárhatunk egy rejtélyes szigetet, megfestve annak legszebb tájait, és megismerve a különleges helyi lakosságot.

  • Glass Masquerade teszt (Xbox One)

    Színes üvegdarabokból rakhatunk ki gyönyörű képeket az Onyx Lute régi-új puzzle játékában, ami egy szerethető produkció, de sajnos nem oldotta meg tökéletesen a konzolra költözést.