Gears of War 4 előzetes

A háborús fogaskerekek újra őrölnek

Kétségtelen, hogy a Forza és a Halo franchise-ok mellett a Microsoft harmadik legnagyobb húzócíme a Gears of War. A Gears kapcsán nem csak a főhősnek, Mr. Fenix-nek van külön története, de magának az egész szériának is, melyet az Epic Games és az ott dolgozó Cliff Bleszinski (vezető designer) álmodott meg a Microsoft számára. Az idegenfajjal háborúzó emberiség jövőképét tesztoszteron gejzíresre, adrenalin löketesre és egyben brutálisra sikerült megalkotni, ami nem csak a játékosok millióinak lett a kedvence, de egy konzol, az Xbox 360 életútját is bőszen meghatározta.


[+]

A jelenlegi konzolkorszakban sem szeretnék ezt a meghatározó alkotást parkolópályára állítani, így még időben (2014-ben) megvásárolta a redmondi cég a Gears of War jogokat az Epic Gamestől és így került a folytatás a Black Tusk Studios kezei közé, akik azóta már The Coalition néven munkálkodnak. Céljuk, hogy az új Gearst maximálisan saját gyermeküknek tekintsék és végig kísérjék az új jövevényt a felnőtté válás és a jelenlegi konzol életének rögös útján, amihez a The Coalition megnevezés illett leginkább. Cliffy B tehát már elhagyta a hajót, hogy valami újat alkothasson, azonban Rod Fergusson még a fedélzeten van és nem is lehetne nála jobb kezekben a széria. Megkezdődött egy új korszak, ami új fejezetet is nyitott a Gears of War almanachban.


[+]

Történetünk ezúttal 25 évvel a harmadik rész eseményei után veszi fel a fonalat. A Marcus Fenix által vezetett Delta osztag egyszer s mindenkorra lezárta a sáskák elleni háborút, mikor egy pusztító titkos fegyvert sikerült üzembe helyezniük. Egyvalamivel azonban nem számoltak. A pusztító csapás a kelleténél jobban megviselte a Sera bolygó egész ökoszisztémáját, ami az évek során komoly változásokat eredményezett. A korábban gyönyörű planéta mostanra kifejezetten zord ábrázatot öltött magára, nem kímélve senkit és semmit. A háború romjai alól még idejük sem volt kikászálódni a túlélőknek, mikor a kegyetlen klímával és éghajlatváltozásokkal kellett szembesülniük. Ezért a COG igyekezett mindent felügyelve korlátozásokkal segíteni a civilizáció helyreállását, az embereket pedig magas falakkal körbevett létesítményekbe terelte, ahol robotokkal igyekszik rendszabályozni az elégedetlenkedőket.


[+]

A sztori nem nélkülözi a vadonban élő lázadó bandákat sem, ráadásul esély van rá, hogy kicsiny csapatunkkal a The Outsiders néven ismert kívülállók oldalára állunk, megküzdve az új fenyegetéssel és a rendszer robotjaival egyaránt. Egységünk tagjai a dezertőr JD Fenix, azaz Marcus Fenix fia, valamint az ő gyerekkori jó barátja a szintén ex-katona Delmont 'Del' Walker. A trió utolsó katonája pedig a dögös amazon szerepben tündöklő Kait Diaz lesz, aki egy igazi ellenálló, elvégre a falakon kívül a vadonban született és nevelkedett. A folytatás kapcsán megint kicsit bensőségesebb, rejtélyesebb lesz a cselekmény. Meg kell ismernünk, sőt meg kell kedvelnünk az új csapatot, akik a fejlesztők tervei szerint túlmutatnak majd a funkcionális pusztító hústorony fogalmán és mindegyikük érzelmekkel, múlttal és ambíciókkal megáldott hőstípus lesz. Az atmoszféra a megváltozott természeti körülményeknek, az elnyomás elleni harcoknak és a feltűnő újfajta gusztustalan fenyegetésnek köszönhetően megint sokkal borúsabb és vészjóslóbb lesz.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények