Games With Gold játékok májusban

Castlestorm Definitive Edition

A magyar Zen Studios az egyik (ha nem a) legjobb hazai játékfejlesztő csapat. A budapesti székhelyű cég számos minőségi anyagot tett le az asztalra. Nem nagyszabású fejlesztések ezek, de igényességük szinte minden esetben elvitathatatlan. Ez alól a Castlestorm sem kivétel, ami 2013-ban debütált Xbox 360-on, később viszont minden nagyobb platformra megjelent. Tavaly „definitív” kiadást kapott Xbox One-on és PS4-en, a Microsoft konzoljának tulajdonosai pedig most ingyen letölthetik.

Varázslattal átszőtt középkori világban járunk, ahol az emberek és a barbárok királyságai éveken át véres háborút vívtak egymással. A háború aztán némi isteni beavatkozásnak hála véget ért, de mint tudjuk, semmi nem tart örökké. Két mágikus kristály tartja harmóniában a világot, a barbárok pedig elhatározták, hogy a sajátjukon kívül most az emberekét is megszerzik maguknak. Veszélyes helyzet, de nem reménytelen. Sir Gareth, a királyság legkiválóbb hőse mindig készen áll a kihívásra.

Castlestorm Xbox One

A Castlestorm szerencsére abszolút nem veszi komolyan magát, az egész körítés, az átvezető jelenetek, de maga a játékmenet is végig erről árulkodik. A játék magja valahol az Angry Birds és a tower defense műfaj kereszteződésében található. Az elsődleges cél a kastélyunk megvédése, amit folyamatosan ellenséges egységek támadnak. Kezdetben egyszerű nyíllal lövöldözhetünk a támadó farkasokra, barbár népekre, később viszont már szöges golyók, hatalmas sziklák, almagránát sőt sugárhajtású bárányok is rendelkezésre állnak majd. Az ellenfelek sem akármivel gurigáznak: az egyszerű harcosokat hamarosan trollok, sárkányok és mindenféle álságos teremtmények váltják.

A játékmenet szerencsére nemcsak a kastély biztonságából való íjászatból áll. Hős lovagunkkal közvetlenül a harctérre is teleportálhatunk bizonyos időközönként, így vágva rendet az ellenséges csapatok között. Saját hadosztályokat is kiküldhetünk: páncélos katonákat, mágusokat és más egységeket. A teljesített küldetések után pénzt kapunk, ebből fejleszthetjük a folyamatosan megnyíló új fegyvereket és a haderőt, ami kulcsfontosságú. A játék ugyanis nem könnyű. Ha nem megfelelő fejlesztéseket eszközlünk, még legkönnyebb fokozaton is elakadhatunk egy-egy lehetetlennek tűnő feladatnál.

Castlestorm Xbox One

A kampány mellett több más játékmód is van a Castlestormban, amik tovább növelik a játék szavatosságát. A kétjátékos multiplayer például kifejezetten szórakoztató. A kampány során megszerzett eszközökkel kell ellopni a másik fél zászlaját a kastélyából, vagy porig rombolni azt. Saját erődítményünket mi magunk húzhatjuk fel, értelemszerűen egyre komolyabb helyiségekkel, falakkal, amik cserébe erősebb katonákat termelnek. Ha sikerül a sajátunkhoz hasonló szintű játékost találni, akkor nagyon mókás meccseket lehet így vívni. De egyedül sem fogunk unatkozni, a kampány mellett több egyéb játékmódban is próbára tehetjük magunkat a gép ellen.

Megváltani ugyan nem fogja a világot, de a Castlestorm nagyon kellemes kikapcsolódás. A Definitive Edition egy kicsit részletesebb grafikát, illetve az eredetihez kiadott összes kiegészítőt tartalmazza, így ez valóban egy teljes csomag. Szép, hangulatos és szórakoztató játék, ingyen mindenképp ajánlott letöltés. Elérhető az Xbox Áruházban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Games With Gold játékok áprilisban

    A Microsoft ebben a hónapban dupla adag ingyen játékkal kedveskedik a Gold előfizetőknek. Xbox One-ra két, Xbox 360-ra négy játék letölthető ellentételezés nélkül.

  • Games With Gold játékok márciusban

    A „Játékok Golddal” promóció keretében talán még soha nem sikerült olyan jó játékkínálatot összeállítani, mint amit márciusban kapnak az Xbox Live előfizetői.

  • Games With Gold játékok februárban

    Xbox One-on tovább folytatódik az indie mánia, az Xbox 360 tulajdonosok viszont a 2013-as év egyik legjobb játékát és egy mesterlövész-kalandot kapnak ingyen februárban.

  • Games With Gold játékok januárban

    Az évet az Xbox One tulajdonosok egy igazi különlegességgel nyithatják, míg Xbox 360-on sárdagasztás és Ríviai Geralt kalandjai vannak terítéken.