Games With Gold játékok januárban

Killer Instinct és Zheros

2016-ban is folytatódik a „Játékok Golddal” akció, a Microsoft pedig folytatja a tavaly megkezdett hagyományt, és igyekszik komolyabb jelentőségű címeket pakolni az ingyenes kosárba. A januári első Xbox One játék, a Killer Instinct mindenképp ezek közé tartozik, hiszen a konzolon elérhető egyik legjobb verekedős játékról van szó, amely a Rare régi klasszikusának látványos újraélesztése is egyben.

Az Xbox Live Gold előfizetők a játék úgynevezett első szezonjának Ultra kiadását kapják meg. Ez a változat tartalmazza a játék első évének mind a nyolc karakterét, köztük olyan klasszikusokkal, mint Jago, Sabrewulf, Fulgore, Glacius és mások. A karakterek ebben a kiadásban mindjárt különböző kiegészítőket is kapnak, amiket ráaggathatunk szereplőinkre. De talán az egyik legjobb hír, hogy az Ultra Editionnel együtt jár az eredeti, 1994-es KI felújított változata is!

A Killer Instinct játékmenete megtartotta az elődök alapjait, és továbbra is elsősorban a kombó rendszerre épül. Ezen mozdulatsorok nélkül tehetetlen vagyunk másokkal szemben, de minden szereplőnek kiismerhető és megtanulható, jól kiegyensúlyozott mozgásai vannak. A játék a folyamatos frissítéseknek köszönhetően 2013-as megjelenése óta sok újdonságot kapott, ilyen például a Shadow mód, amelyben saját magunk képére formálhatunk egy mesterséges intelligenciát (és amellyel mások megküzdhetnek), vagy a Combo Assist lehetőség, ami jóval könnyebbé teszi a hosszú és bonyolult mozgássorok előhozását.

Killer Instinct Xbox One

Rendkívül látványos, gyors, erőteljes játék lett a Killer Instinct, a kezdeti kissé bátortalan próbálkozás után mára a jelenlegi mezőny egyik legjobbjának tekinthető. Tartalma, játékmódjai és kihívása miatt mindenkinek bátran ajánlható, aki szereti ezt a műfajt.

Idősebb játékosok még biztosan emlékeznek azokra az időkre, amikor az oldalra haladós (idegen szóval side scroller) verekedős játékok jókora szeletét uralták a videojátékoknak. Mind játéktermekben, mind otthoni konzolokon népszerűek voltak ezek a címek. A Rimlight Studios fejlesztése, a Zheros éppen ezt a hangulatot próbálja feléleszteni január 16-án, amikor is a játék ingyenesen elérhető lesz Xbox One-ra.

Történettel nem sokat vesződik a játék. A galaxist végzetes veszély fenyegeti, ezért hősök egy kis csapata összeáll, hogy szó szerint szétcsapjon a gonosz erők között. A nem túl fantáziadús koncepciót rajzfilmszerű grafikával és mókás hangulattal próbálják meg feldobni a készítők, remélhetőleg sikerrel. A képek és videók alapján ugyanis a látvánnyal biztosan nem lesz gond.

A játékmenet is a szokásos formulát követi. Tradicionális kétfős koop játékmód várható, a harcrendszer pedig az alap támadások mellett speciális mozgásokra, itt-ott felvehető fegyverekre és használható járművekre épít majd. A Zheros leginkább a fiatalabb korosztály fantáziáját ragadhatja majd meg, tapasztaltabb gamerek valószínűleg nem sok újdonságot találnak majd benne.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Games With Gold játékok februárban

    Ez a hónap leginkább a fantasy világokról szól, de a Games With Gold előfizetők most is kapnak egy nagy dobozos címet ingyen, és megküzdhetnek a Sáskákkal.

  • Games With Gold játékok márciusban

    Igen erős hónapnak néznek elébe a Microsoft Xbox Live Gold előfizetők, hiszen az év harmadik hónapjában négy nagyszabású játékot tölthetnek le ingyen.

  • Games With Gold játékok áprilisban

    A Microsoft ebben a hónapban is igyekszik a Gold előfizetők kedvében járni, a redmondi konzolgyártó ugyanis a tavasz második hónapjára is kiváló kínálatot állított össze.

  • Games With Gold játékok májusban

    Ebben a hónapban stratégiai játékot, humoros RPG-t, autóversenyt és az egyik legnépszerűbb ügyességi címet kapják ingyen az Xbox Live Gold előfizetők.

Előzmények

  • Games With Gold játékok decemberben

    Öt ingyenes játékkal zárja az évet a Microsoft. Xbox One-on debütál egy magyar fejlesztés, de tolvajok, kastélyrombolók és katonák is lehetünk.

  • Games With Gold játékok novemberben

    Ettől a hónaptól kezdve az Xbox One tulajok már az Xbox 360-as Gold játékokat is letölthetik, úgyhogy mind a négy új címre érdemes odafigyelniük, ezúttal sem rossz a felhozatal.

  • Games With Gold játékok októberben

    Október a Halloweenről szól az Egyesült Államokban, így nem meglepő, ha a havi ingyenes Gold játékokat is a zombik uralják mindkét Xbox platformon.

  • Games With Gold játékok szeptemberben

    Újra ingyenesként debütál egy indie játék, visszatér Lara Croft, Xbox 360-on pedig két nagyszabású produkció jár ingyen a Gold előfizetőknek szeptemberben.