Games With Gold játékok januárban

DiRT Showdown és Deux Ex: Human Revolution

A brit Codemasters hosszú ideje sikerrel ápolgatja DiRT nevű sorozatát. Az egykori Colin McRae Rally szériából kinőtt új franchise az előző generációban sok hívet szerzett magának, nem csoda, hogy egyenesen trilógia lett belőle. A játékosok visszajelzései alapján azonban a fejlesztők kénytelenek voltak változtatni a formulán, és egyre inkább visszahozni a hagyományos ralit a show elemekkel tűzdelt vadabb, látványosabb, egyesek szerint túlságosan „amerikai” miliő helyett. A két irányvonal végérvényesen szétválni látszik, hiszen azóta PC-re már elérhető a DiRT Rally, a látványosabb vonalat pedig azóta a DiRT Showdown képviseli.

Ebben a játékban – amely az Xbox Live Gold előfizetők számára január első felében ingyenes – minden benne van, ami a ralikrosszt, a roncs derbit, illetve az ezekhez hasonló arénás versenyzést látványossá és izgalmassá teszi. Őrjöngő közönség, tűzijáték, show, összetörő autók, és minden pillanatban szoros, késhegyre menő küzdelmek. Összesen 13 féle versenyszám bukkan fel a karrier módban, de az egyjátékos szórakozás mellett nem maradhatott ki a többszereplős móka sem.

DiRT Showdown Xbox 360

Ahogy azt már megszokhattuk a kiadó játékainál, a Showdown is az EGO 2.0 grafikus motorra épült, ennek megfelelően stabil képfrissítést és jó látványt produkál Xbox 360-on (illetve most már Xbox One-on is). Visszatér számos autó a korábbi DiRT epizódokból, modern és klasszikus rali járgányok mellett a roncs derbire kihegyezett benzintemetők is komoly szerepet kapnak. Afféle mellékszálként ez a játék a multiplayer csatákra, a színtiszta szórakozásra épít inkább, semmint a komoly versenyzésre.

A Deus Ex: Human Revolution a harmadik rész a 2000 óta futó sorozatban. A disztopikus jövőt, a high-tech kütyüket és a többé-kevésbé szabad játékmenetet felvonultató belső nézetes játék sokak tetszését elnyerte ismét, amikor nyolc év szünet után visszatért a széria. Nem túlzás kijelenteni, hogy a „Játékok Golddal” akció eddigi egyik legjobb játékát kapjuk meg január második felében.

Deus Ex: Human Revolution Xbox 360

2027-ben járunk, huszonöt évvel az első játék történései előtt, abban az időben, amikor a multinacionális cégek túl erőssé válnak ahhoz, hogy a kormányok irányíthassák őket. A főszereplő Adam Jensen, a Sarif Industries biotechnológiai cég biztonsági szakértője. Amikor terroristák megtámadják a cég detroiti székházát, Jensen halálosan megsebesül, és csak az menti meg az életét, hogy munkaadója kibernetikus alkatrészekkel helyettesíti testének jelentős részét. Amikor visszatér a munkába, főhősünk belekerül a politika, a hadviselés és más hatalmi harcok viharába, miközben saját embersége is megkérdőjeleződik.

A Deus Ex-ben az a jó, hogy amellett, hogy remek lopakodós akciójáték, ami a legtöbb helyzetre több megoldási lehetőséget is nyújt, témájában is sok aktuális kérdést feszeget. Az emberiesség, a biztonság és a privát szféra kérdése napjaink egyik legforróbb témája, és innen nézve az a durván húsz évvel távolabbi jövő nincs is olyan messze. A Human Revolution nem könnyű, de kiváló játék átszőve szerepjátékos elemekkel és akcióval, négy éve a sajtó és a játékosok elismerését is kivívta. Most, hogy ingyen lesz, még több rajongót szerezhet magának.

dreampage

Azóta történt

  • Games With Gold játékok februárban

    Ez a hónap leginkább a fantasy világokról szól, de a Games With Gold előfizetők most is kapnak egy nagy dobozos címet ingyen, és megküzdhetnek a Sáskákkal.

  • Games With Gold játékok márciusban

    Igen erős hónapnak néznek elébe a Microsoft Xbox Live Gold előfizetők, hiszen az év harmadik hónapjában négy nagyszabású játékot tölthetnek le ingyen.

  • Games With Gold játékok áprilisban

    A Microsoft ebben a hónapban is igyekszik a Gold előfizetők kedvében járni, a redmondi konzolgyártó ugyanis a tavasz második hónapjára is kiváló kínálatot állított össze.

  • Games With Gold játékok májusban

    Ebben a hónapban stratégiai játékot, humoros RPG-t, autóversenyt és az egyik legnépszerűbb ügyességi címet kapják ingyen az Xbox Live Gold előfizetők.

Előzmények

  • Games With Gold játékok decemberben

    Öt ingyenes játékkal zárja az évet a Microsoft. Xbox One-on debütál egy magyar fejlesztés, de tolvajok, kastélyrombolók és katonák is lehetünk.

  • Games With Gold játékok novemberben

    Ettől a hónaptól kezdve az Xbox One tulajok már az Xbox 360-as Gold játékokat is letölthetik, úgyhogy mind a négy új címre érdemes odafigyelniük, ezúttal sem rossz a felhozatal.

  • Games With Gold játékok októberben

    Október a Halloweenről szól az Egyesült Államokban, így nem meglepő, ha a havi ingyenes Gold játékokat is a zombik uralják mindkét Xbox platformon.

  • Games With Gold játékok szeptemberben

    Újra ingyenesként debütál egy indie játék, visszatér Lara Croft, Xbox 360-on pedig két nagyszabású produkció jár ingyen a Gold előfizetőknek szeptemberben.