Forza Motorsport 7 teszt (Xbox One)

Hetedik forduló

Nehéz kétévente úgy folytatásokat gyártani valamihez, hogy a léc mindig magasabbra kerüljön, a végeredmény pedig minden alkalommal szebb, jobb és nagyobb legyen elődjénél. A Forza Motorsport sorozat immár tizenkét éve a konzolos autós játékok elitjébe tartozik, a fejlesztő Turn 10 Studios pedig azon kevés csapatok egyike, amely soha nem enged a minőségből. A hetedik résszel néhány bátor lépést is tett a redmondi gárda, amik közül némelyik jól sikerült, némelyik nem annyira. A Forza Motorsport 7 kiváló játék lett, ami viszont épp a veterán rajongók számára bizonyult megosztónak.

A legszembetűnőbb változás a játék stílusát érintette. A Forza Motorsporttól megszokott elegáns, hipermodern prezentációnak, úgy tűnik, búcsút inthetünk, helyét átvette a Forza Horizon „mellékágtól” örökölt amerikai stílusú, látványos, trendi prezentáció. Ez abban a pillanatban nyilvánvalóvá válik, amikor elindítjuk a játékot. A megszokott soundtrack helyett olcsó amerikai rockzene szól, a menürendszert és a HUD-ot pedig szinte egy az egyben a Horizon 3-ból vették át. Az eredmény egy kétségkívül látványos, de a sorozat hagyományinak ellentmondó körítés, ami érezhetően új irányba fordítja a „félszimulátor” szériát, és ennek a törzsrajongók nem igazán örülhetnek.

Forza Motorsport 7 Xbox One

A tartalomnak már annál inkább! A játékban összesen 32 versenyhelyszín, és több, mint hétszáz (egészen pontosan 723) autó szerepel – röviden ez minden idők legnagyobb Forza játéka, még soha ennyi autó és pálya nem szerepelt egyetlen epizódban sem. Ehhez további újdonság, hogy a legtöbb pályán most már dinamikus az időjárás, és hellyel-közzel a napszak is. Azért csak hellyel-közzel, mert mi magunk nem állíthatunk ezen, nem indulhatunk például nappal, hogy aztán éjszaka érjünk célba, a karrier versenyek viszont ügyesen variálnak a körülményekkel, és adják vissza a dinamizmus illúzióját.

Ha már karrier: ezt most Forza Driver’s Cup-nak hívják, és egy hat fejezetre osztott, pontrendszeres versenysorozatról van szó. Tulajdonképpen most is ugyanazokat a tematikus bajnokságokat kapjuk, mint korábban, csak másképp strukturálva. A versenyek után pontokat kapunk, a következő fejezet pedig csak bizonyos összpontszám elérésekor nyílik meg. Nem feltétlenül jobb, mint régen, de nem is rosszabb – végső soron most is eseményeket pipálgatunk, és most is a győzelem a fő cél, hogy minden ki legyen maxolva. A hagyományos körversenyek mellett a Showcase események is visszatérnek. Most is van Top Gear bowling, párbaj (csak most nem Stig, hanem Ken Block ellen), autókrossz, hosszútávú futamok és néhány más kihívás. Az egyjátékos karrier hosszú, tartalmas, változatos, és rémisztően sok játékórát kínál mindenki számára.

Forza Motorsport 7 Xbox One

A pályán zajló események szerencsére többnyire megőrizték a Forza Motorsport esszenciát, és továbbra is az élethűség és az elérhetőség szinte tökéletes egyensúlyát jelentik. A Forza 7 fizikája mindazonáltal érezhetően egyszerűsödött. Az autókat könnyebb a pályán tartani, kevésbé csúsznak még kikapcsolt segítségek mellett is, ez így már egyértelműen csak a „félszimulátor” kategóriába sorolandó – a vezetési élmény, ha nem is nagyon, de kissé mindenképp eltolódott a Horizon irányába. Akinek még így is sok a kihívás, az jelentősen skálázhatja azt. Vannak új segítségek (például a tapadási segéd, ami megelőzi a vízen csúszást), a meglévőket pedig akár még „Super Easy” fokozatba is kapcsolhatjuk.

Kérdőjeles dizájn

Ez nem jelenti azt, hogy a Forza 7 szükségszerűen gyerekjáték lett, hiszen a mesterséges intelligencia továbbra is tetszőleges kihívást nyújt. A gépi ellenfelek viselkedése valamelyest finomodott, nem nyomnak satuféket a legkisebb kanyar előtt is, agresszivitásuk viszont mintha nőtt volna, legalábbis szeretnek szó nélkül belefordulni az emberbe, vagy kiforgatni a játékost a pályáról. Nem a legjobb, de nem is legrosszabb M.I. – nagyjából az az élmény, amit a sorozattól megszoktunk és elvárunk.

Ami sokkal többet változott, az az előrehaladási rendszer – a Turn 10 Studios itt lépte meg a legbátrabbat, de lehet, hogy kicsit túl nagyra sikerült az a lépés. A fokmérő ebben a játékban az autógyűjtő szintünk. Minél több járgány áll a garázsban, annál nagyobb az autógyűjtő pontszámunk, és minél magasabb a szintünk, annál jobb jutalmakat kapunk, amikor a pilótánk szintet lép. Maga a karakterünk is kiszállt végre az autóból, ott pózol a menü- és töltőképernyőkön, és most már nemcsak a nemét, hanem a ruházatát is változtathatjuk. Autók mellett tehát öltözékeket is gyűjthetünk, a modern (vagy nevezzük inkább kortársnak) játékdizájn értelmében pedig itt is felbukkantak a jutalomládák.

Forza Motorsport 7 Xbox One

Ládákból sokféle van (és garantált, hogy még többféle lesz), véletlenszerűen adnak autókat, ruhákat és módosító kártyákat – ez utóbbiakkal a versenyek kihívását növelhetjük változó módon és mértékben extra pénzért. Fontos leszögezni, hogy jelenleg nincs a játékban mikrotranzakció (ládákat csak virtuális pénzért vehetünk), de ezt később be fogják kapcsolni, és jól látható, mindez hová vezet. A virtuális pénz kifizetéseket visszafogták azért, hogy majd jó eséllyel akadjanak olyanok, akik inkább valódi pénzért nyitogatják a ládákat csillogó jutalmak reményében. És bár mindez a játékmenetre nincs közvetlen hatással, szomorú látni, hogy mennyire erőszakos módon próbálják beleerőltetni a mechanikát egy olyan sorozatba, ami ettől teljesen idegen.

A régi rajongók kedvét elveheti az új homologizációs rendszer is. Habár az ötlet kifejezetten jó: a különböző divíziókban már nemcsak a teljesítmény index, hanem a lóerők, gumiszélesség, súly is meg van kötve. Ez elejét veszi annak, hogy röhejes tuningokkal álljunk rajthoz (mondjuk szénné húzott Golffal a versenyautók között), ugyanakkor jószerivel feleslegessé is teszi a tuningolást, mert nincs egyetlen játékmód sem, ahol szabadon fejlesztett autókkal indulhatnánk. Ez egy komoly figyelmetlenség a fejlesztők részéről, legalább online módban lehetnének olyan „hopperek”, ahol bármivel lehetne indulni.

Forza Motorsport 7 Xbox One

A Forza Motorsport 7 többi része egyébiránt pont úgy működik, mint azt a negyedik-ötödik epizód óta megszoktuk. Visszatért minden alap funkció: a fotó mód, a Riválisok, a részletes autófestés, fejlesztés és tuningolás, a játék háttérrendszerei gyakorlatilag nem változtak semmit. Sajnos az online multiplayer sem: továbbra sem lehet saját, publikus szobákat létrehozni, kizárólag barátok számára. A többieknek marad az a lassú, megbízhatatlan matchmaking, aminek lecserélését a rajongók az ötödik rész óta kérik. Jó hír viszont, hogy újra van Aukciós Ház, ahol autókat lehet adni-venni, és a Horizon 3-ból ide is beszivárogtak a Forzathon időszakos kihívások (jól tették).

Technikai erődemonstráció

Ha valamiben mindig is tévedhetetlen volt a Turn 10, akkor az a grafika, és a Forza játékok mögött álló technológia. A ForzaTech motor legendásan tökéletesre van optimalizálva Xbox platformokon, és az már szinte fétisszerű, mennyire ragaszkodnak a fejlesztők a natív felbontáshoz és a sziklaszilárd, kompromisszummentes képfrissítéshez. A Forza Motorsport 7 nem is okoz csalódást: Xbox One-on 1080p-ben fut 60 fps-sel, akár 24 autóval a pályán, bármilyen időjárási körülmény mellett. Most először éri el bárki ezt a minőséget úgy, hogy most már az időjárás és a fényviszonyok is mind dinamikusak. Ez meg is látszik rajta, a játék néhol döbbenetes látványt nyújt, olyan égboltokkal, mozgó felhőzettel és plasztikusan kidolgozott pályákkal, grafikus effektekkel, amilyeneket még nemigen láttunk ezen a platformon.

A nagyjából egy hónap múlva érkező Xbox One X-en ugyanez a látvány natív 4K-ban fog futni, és mivel Xbox Play Anywhere címről van szó, megfelelő PC esetén ezt már a Windows 10 játékosok is élvezhetik. Bár megjelenéskor voltak problémák a PC változattal, a fejlesztők folyamatosan dolgoznak a bugok kiirtásán és a lehető legjobb telepítési és játékélmény elérésén. Van is min, 4K elemekkel a Forza 7 több, mint 95 GB-ot nyom…

Forza Motorsport 7 Xbox One

De a grafika mellett fejlődtek a hangok is. Az autók többsége tisztábban és erőteljesebben szól, mint korábban. Ilyen sok autó esetében persze óhatatlanul becsúsznak hibák, akadnak gyengébb vagy halkabb hangú járgányok, de összességében nagyon jó a hangzás (és pozitívum, hogy az egyes effektek hangerejét külön-külön is állíthatjuk). A zuhogó eső, vagy a mennydörgésekkel tarkított vihar pedig nemcsak látványban, hanem hangzásban is lenyűgöző. Audiovizuális szempontból a Forza 7-nek jelenleg alig akad párja, bármelyik platformról is beszéljünk.

Ugyanakkor bármennyire is makulátlan, igényes a prezentáció, tagadhatatlan, hogy a Turn 10, és a kiadó Microsoft bizony beleszaladt néhány pofonba ezzel az új játékkal. A stílusváltás, és az erősen megkérdőjelezhető jutalomládás dizájn sok tapasztalt rajongó kedvét elvette a sorozattól, az pedig kérdéses, hogy új, vagy manapság divatos szóval élve „szélesebb közönséget” sikerül-e megszólítani ezekkel a trendi látványelemekkel. A marketingesek keze túl mélyen van benne ebben a játékban.

A fentieken kifanyalogva magunkat viszont azt is látni kell, hogy a Forza Motorsport esszencia továbbra is ott van a játékban. Hosszú, változatos és addiktív karrier, lenyűgöző tartalom, technikailag páratlan látvány, jó néhány újítás, és minden olyan mód és funkció, amit a sorozatban megszerettünk. Ez még mindig Forza Motorsport, csak épp túl vastagon lett leöntve a modern marketing trendek cukormázával. Kaparjuk le, és alatta a jelenlegi egyik legjobb autós játékot találjuk.

Pro:

  • Extrém tartalom, hosszú, addiktív karrier mód;
  • Dinamikus időjárás és fényviszonyok;
  • Tökéletesen játszható bárki számára;
  • Helyenként elképesztő látvány, tökéletes paraméterekkel.

Kontra:

  • Kevés a tényleges újdonság az előző részhez képest;
  • Jutalomládás rendszer;
  • Túl amerikai, túl „trendi” lett.

80

dreampage

Azóta történt

Előzmények

  • Forza Horizon 3 teszt (Xbox One)

    Villámgyors autók veszik birtokba Ausztrália legszebb tájait. Sivatagtól nagyvárosig mindent behálóz a legújabb Forza Horizon.

  • Forza Motorsport 6 NASCAR kiegészítő teszt

    Észak-Amerika legnépszerűbb autóverseny-sorozata teljes körű kiegészítőt kapott a Forza Motorsport 6-ban, az európai szemmel unalmasnak tűnő sportág brillírozik.

  • Forza Motorsport 6 Porsche kiegészítő

    A korábbi ígéreteknek megfelelően a legendás német márka autóival bővült a Forza Motorsport 6, és 3990 forintos áráért jóval többet kínál, mint néhány új járgány.

  • Forza Motorsport 6 teszt

    Már a hatodik résznél jár és tizedik születésnapját ünnepli a Microsoft legnagyobb autós sorozata. A legújabb epizód ezen a héten kerül a boltok polcaira, és minden autórajongó számára kötelező darabnak ígérkezik.