Forza Horizon 2: Fast & Furious teszt

Halálos iram a Forza világában

A tavalyi év végén megjelenő Forza Horizon 2 még úgy is pozitív meglepetés volt, hogy a brilliáns első rész után sokat lehetett tőle várni. A játék tartalomban, látványban, lehetőségekben és felépítésében is hozta azt az igazi „nextgen” szintet, amit 2014 végén elvárhattunk egy Xbox One játéktól. A Forza sorozat soha nem okozott csalódást, de a Playground Games nyílt világú mellékága annyira élvezetes lett, hogy abból még az eredeti szériát gondozó Turn 10 Studios is sokat tanulhatott.

Forza Horizon 2 presents Fast & Furious Xbox One

A játék nem sokkal később megkapta a Storm Island kiegészítőt, ami a ralizás, illetve még inkább az extrém autókrossz szerelmeseinek okozott emlékezetes pillanatokat, durva, viharos időjárása pedig tovább fokozta az alapjáték hangulati elemeit. A fejlesztők azonban még itt sem álltak meg. Idén tavasszal egy új, ráadásul külön játszható kiegészítőt jelentettek meg. A Fast & Furious felbukkanása pedig egyáltalán nem véletlen: az idei év egyik legnagyobb mozis sikere, a Halálos Iramban 7 és a jelenlegi egyik legjobb autós játék talált így egymásra.

Részben kiegészítőként, részben pedig bemutatóként funkcionál a Fast & Furious, hiszen hetekig ingyenes volt (most már nem az, Xbox One-on 1990, Xbox 360-on 990 forintot kérnek érte), és az alapjáték nélkül, külön is játszható, saját achievement listával és autókínálattal. Ez utóbbi természetesen a friss mozifilm alapján lett összeállítva. A tucatnyi speciális járgány mind a Furious 7 felhozatalát kelti életre a virtuális utakon, a szokásos Forza minőségben. És ha már utak, a helyszín sem változott: Nizza és környéke adják a nyúlfarknyi Forza-kaland hátterét.

Forza Horizon 2 presents Fast & Furious Xbox One

A játék elején (akárcsak magában az alapjátékban) megérkezünk a festői városba, ahol felbérel minket Tej Parker, a mozifilmekben is szereplő figura. Szinkronhangját egyébként ugyanaz a Chris „Ludacris” Bridges adja, aki a vásznon is alakítja a karaktert, igaz, ő az egyetlen „élő” kapocs a két produkció között. Tej-nek szüksége van a segítségünkre, mert fülébe jut, hogy jó pilóták vagyunk, neki pedig kell valaki, aki Nizza utcáiról összeszed egy tucatnyi áhított szuperautót. Naná, hogy a film négykerekűiről van szó, amiket különböző feladatok és küldetésfüzérek teljesítése nyomán gyűjthetünk össze, és vihetünk be a garázsba, ami innentől a mi sajátunkká is válik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények