2016. augusztus 25., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Tesztek » Mobil rovat

FortuneMemory bemutató (iOS, Android)

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Ebben a játékban hiába vagyunk szerencsések: ha nem memorizálunk elég jól és nem húzunk elég egyenes vonalat, akkor nagyon könnyen megtalál minket a végzet.

A mai mobiljátékunk címválasztása elég érdekes, hiszen a FortuneMemory egy olyan alkotás, ahol látszólag nem lesz sok szükségünk a szerencsére, vagy a véletlen erejére, egyetlen fegyverünk van: a memóriánk. Ha rövidtávon meg tudunk jegyezni egy néhány tételből álló sormintát, akkor győztünk, ha viszont nem, akkor virtuálisan nagyon hamar eljutunk a halál kapujába. Az IndieYP névre hallgató új fejlesztőcsapat első játékát próbáltuk ki, ami decemberben mutatkozott be.

A történet egy építkezésen kezdődik, egy hatalmas vasgerenda alatt állunk, amit egy daru tart fölöttünk néhány méterrel, menekülni nem tudunk, ha viszont megfelelő sorrendben utánozzuk a kijelzőn megjelenő swipe-olásokat, akkor nem szakad ránk az egész és túléljük. Természetesen soha nem éljük túl, előbb-utóbb mindig bénázunk, viszont a játék is elég kemény szabályokkal játszik. Eleinte furcsa, később teljesen megszokottá válik, hogy nem logikus módon ad fel egyre nehezebb és több tagból álló mintákat, hanem ahogy esik, úgy puffan, gyakran a huszadik minta tök egyszerű, de odáig el sem jutunk, mert már az elsőn elhasalunk. Talán ehhez kellene a szerencse?

FortuneMemory bemutató (iOS, Android)
[+]

Minden helyesen bevitt mozdulat egy csillagot ér, a begyűjtött csillagokkal pedig újabb pályákat oldhatunk fel, így eljuthatunk fűrésztelepre, edzőterembe, vagy egyszerűen csak egy sötét sikátorba, ahol egy fekete kabátos, fegyveres úriember kíván az életünkre törni. Január elején érkezett egy frissítés, amivel egy extra pálya is képbe került: a New Year nevű állomáson épp a házunkat próbáljuk ünnepi fénybe öltöztetni, de természetesen ez is balul sülhet el.

Ami számunkra zavaró volt a játékmenetben, az egyrészt a brutális érzékenység: ha nem tökéletesen egy irányba, hanem kicsit ferdén visszük be az irányt, akkor máris halottak vagyunk, pedig nem is nagyon lehet félreértelmezni a swipe-ot, hiszen csak négy irányból (fel-le-balra-jobbra) lehet választani, köztes állapotok nincsenek. A másik hiba az, hogy semmilyen visszajelzést nem ad arról, hogy befejezte a minta bemutatását. Sokszor előfordult, hogy csak egy hosszabb szünetet hagyott két nyíl között, de mi már kezdtük is bevinni elölről a mintát, majd mikor láttuk a következő nyilat, akkor végleg összezavarodtunk. Időlimit nincs, és azt sem mutatja a program, hogy hány lépésből hol tartunk.

FortuneMemory bemutató (iOS, Android)
[+]

A program ingyenesen letölthető, de természetesen vannak extrák is: egyrészt gyűjthetünk csillagokat reklámvideók megnézésével, másrészt pedig néhány játékonként a halálunk után végig kell néznünk egy-egy reklámot. Ez utóbbit könnyedén megszüntethetjük, jelenleg jelképes 125 forintot kell kifizetnünk a reklámmentességért, annyit pedig még adott esetben egy ilyen idegesítő játék is megér. Természetesen online toplistákon is küzdhetünk, illetve akár az ismerőseinkkel is összevethetjük az eredményeinket.

A FortuneMemory tipikusan az a játék, ami elképesztően bosszantó, de azért játszunk vele még egyet. Aztán még egyet, aztán még egyet. Egy kicsit tényleg szerencsésnek kell lennünk ahhoz, hogy jó mintákat kapjunk, illetve, hogy fogadja el a helyesen, csak kicsit ferdén bevitt swipe-okat a továbbjutáshoz, de itt sokkal inkább a rövidtávú memórián van a hangsúly, ha nem tudjuk megjegyezni helyes sorrendben az irányokat, akkor biztos a halál.

A FortuneMemory elérhető iOS és Android platformokra.

szentkuti11

Azóta történt

  • Akasztófa bemutató (Android)

    Újabb magyar fejlesztőcsapat által összehozott alkotás járt nálunk, az ingyenessége ellenére kínál reklámmentes szórakozást és nyelvtanulási lehetőséget.

  • Splash Cars bemutató (iOS, Android)

    Szürke utcák, szürke házak, szürke hétköznapok. Ha már mindent így látunk, akkor valamin változtatnunk kell, mondjuk színezzünk ki mindent egy kisautóval!

  • Don't Screw Up bemutató (Android, iOS)

    Néha az egyszerű feladatok tűnhetnek a legnehezebbnek, főleg akkor, ha időre teljesítünk, és sok a haszontalan információ. A játék pedig baromira lenéz minket.

  • Mars Mountain bemutató (Android, iOS)

    Az emberiség régóta tervezgeti a Mars-expedíciót, de eddig még nem jártunk a szomszédos bolygón. Mai főhősünk már átesett a nagy pillanaton.

Előzmények

  • Rayman Adventures bemutató (iOS, Android)

    A népszerű, ügyességi játéksorozat idén ünnepli 20. születésnapját, most pedig újabb epizódot kapott, ami szép grafikával kecsegtet és a pályái is izgalmasak.

  • Beneath The Lighthouse bemutató (Android, iOS)

    Egyedi irányításával teszi magát érdekessé a Nitrome új mobiljátéka, de a kerettörténet nem túl erős, a grafika csak átlagos, időnként pedig brutálisan nehéz pályákat kapunk.

  • Cow Evolution bemutató (multi-platform)

    Tehenek pottyantanak az erősen addiktív Cow Evolutionban, és az a cél, hogy még nagyobb teheneket létrehozva még nagyobbat pottyantsanak a tehénistenség szorgosan pottyantó szemei alatt.

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.