Football Manager 2023 teszt

Több napnyi élelemmel készüljünk, ha tényleg el szeretnénk merülni a nemzetközi focivilág bugyraiban.

Cél a BL!

Kétféle játékos van: aki már játszott a Football Managerrel korábban és aki csak most vágna bele. A harmadik kategóriába azok tartoznak, akiket hidegen hagy a foci, vagy nem attól kapnak játékélményt, hogy Mbappe hisztizik nekik az öltözőben, hogy szerinte nem jó poszton játszatjuk, és természetesen őket is tökre meg lehet érteni, mert a Football Manager azoknak való, akik a csapattal kapcsolatos összes teendővel személyesen óhajtanak foglalkozni.

Edzői karrierem kezdetén ilyen nagyon csinos voltam
Edzői karrierem kezdetén ilyen nagyon csinos voltam [+]

Nekem azonban rengeteg élményem volt. Miután az angol harmadosztályú Doncaster Roversnél nem éreztem a klubot magaménak, inkább a hazai közegben próbáltam szerencsét, hogy rövid idő alatt összevesszek a sajtónyilvánosság előtt a Lipcseivel, elküldjem a vérbe a hazai játékvezetőket és visszaküldjek a Puskás Akadémiához valami kölcsönbe kapott kretént, aki azon pampogott, hogy nem kap elég játékidőt, miközben a Csákvár hétről hétre lenyűgözte a hazai publikumot a Tersztyánszky Ödön Sportközpont gyepén.

Nem titkolom, hogy milyen remek ajánlatot kaptam
Nem titkolom, hogy milyen remek ajánlatot kaptam [+]

Mert hosszas töprengés után a Csákvárt választottam, ott elég jó a főutcán a fagyi, illetve érdekelt, hogy van-e annyi realizmus a játékban, hogy egy idő után Lőrinc ajánlatot tesz a klubra, ha jól megy a csapatnak. Az is tény, hogy a fél gárda a felcsúti “topcsapatból” érkezett kölcsönbe, egyébként is közel a golfpálya, hátha a második idényben már nem nulla forintból kell megoldani a védelem erősítését mindenféle jöttmentekkel, akik szabadon igazolhatók. De nem, ennyire nem folyik bele még a Football Manager sem a való életbe, ám az összes név (még az edzőké is) stimmel, noha a játékban jelentős szerepet kapó szaksajtó teljesen fikciós vonalon mozog olyan kitalált médiumokkal, mint amilyen a The Csákvár Football Daily, amely szerintem egy fenntarthatlan lap lenne napi két olvasóval, de hát a magyar fociban elég sok fenntarthatatlan dolog éppenséggel fent van tartva, csak kár, hogy mi fizetjük.

Kérdésekkel provokál az újságíró
Kérdésekkel provokál az újságíró [+]

Akárhogyan is, még a húsosfazékhoz közel eső Csákvár edzőjének sem fenékig tejfel az élete, bár a heti 900 eurós fizetésemmel elégedett vagyok. Aztán elkezdenek jönni csőstül a problémák, mert nem elég, hogy az első számú kapusom lesérült, de közben a magyar kupából instant kihullottunk egy megsemmisítő vereséget követően, amit a Ceglédtől szenvedtünk el, a Mezőkövesdről kölcsönbe hozott sztárcsatárom a lábát törte a második meccsen, szóval mehetett is vissza, az utánpótlás-edző lelépett, a management pedig többszöri nyafogásom után is ragaszkodott hozzá, hogy az átigazolási büdzsé konkrét zéró. Ráadásul kiderült, hogy az öltözőben a hangadó, vagyis a leginkább a többieket befolyásoló játékos már rég kiöregedett, de mégsem lehet kitenni a kispadra, mert akkor rontja a morált.

Ez egy kemény meccs lesz
Ez egy kemény meccs lesz [+]

Szóval egyrészt lecsaptam Stoiacovici Dávidra, aki ingyen igazolt egy osztállyal lentebbről hozzánk és erős egyéniség, de még fiatal, ő lesz majd itt a vezér, ha minden jól megy. Aztán szintén ingyen hoztam egy fiatal kapust, Ásványi Balázs pedig egész jól bevált, a diósgyőri, egyébként is Csákváron focizó Hornyákot pedig feltoltam középcsatárnak, iszonyú jó hatékonyságú góllövő, csak hát el is kéne hozzá jutnia a labdának. Oké, akkor átdolgoztam a taktikát a kontrákra alapozva, mert hát a Csákvár az előző szezonban egy osztállyal lentebb volt, szóval minden ellenfelünk arra készült, hogy lenyomnak, mint a gombot, szóval kicsit magunkra húztuk az ellenfelet, aztán mégiscsak találtunk gólokat, szóval féltávnál a hetedik helyen állt már a csapat és a sajtó is elkezdett minket magasztalni. Csak hát a Football Managerben benne van az a faktor, hogy az ellenfelek is kiismerik a taktikát, szóval folyamatosan variálni kell, adatokat böngészni, kikérni a másodedző tanácsát, figyelni, hogy edzésen ki és hogyan teljesít, éppen milyen a kedve, hogy aztán meccs előtt az öltözőben a levegőbe öklözve lehessen buzdítani a srácokat. Mecss közben pedig ordibálhatunk a partvonalról, de fogalmam sincs, hogy ezek mennyire befolyásolják a gárda teljesítményét.

Velük kell jóban lenni, ők csinálják a hangulatot
Velük kell jóban lenni, ők csinálják a hangulatot [+]

Viszont kapásból azzal elmegy egy fél nap, hogy felkészülünk a szenzonra, barátságos meccsek jönnek egymás után, alkudozunk játékosokról, a kiküldött megfigyelőim meg olyanokat tudnak mondani egy-két arcra, hogy mindenáron szerezzük meg, csak hát ha a büdzsé zéró, akkor ezt kenhetem a hajamra. Oké, én választottam ezt a melót, tudtam, hogy nem lesz sok pénz, de hátha majd a Gyurcsó kinevel az utánpótlásból egy-két tehetséget, ha már idecsábítottuk Csákvár nyüzsgő metropoliszába. Szóval féltávnál úgy voltam vele, hogy valószínűleg nem jutunk fel az NB1-be, de azért derekasan helyt fogunk állni. De persze kipukkadt a Csákvár az idény második felére, mint Illés Béla a válogatottban, szóval azt mondhatjuk, hogy várakozáson felül szerepeltünk, ez a 12. hely korrekt eredmény, fel is hívott a Debrecen, hogy menjek már át egy interjúra. Hát elmentem, de nem engem választottak, mert azt mondtam, hogy több lóvé kéne a csapat megerősítéséhez.

Ezt a melót sem hirdették meg a LinkedInen
Ezt a melót sem hirdették meg a LinkedInen [+]

Sebaj, jött a második szezon, 19 játékost igazoltam és/vagy hoztam el kölcsönbe, két “sztárral” álltunk fel a következő szezonra, a szenegáli Oumar Diakhité a német másodosztályból érkezett a védelem tengelyébe, az ukrán Vladyslav Buhay egyenesen Lvivből jött középcsatárnak. De több ponton is papíron jobb játékossal indultunk neki a küzdelmeknek, hogy aztán egyik pofára esés után jöjjön a másik, tíz meccses nyeretlenségi széria után már pedzegették, hogy talán nem kéne edzősködnöm, az öltözői hangulatra a letargia volt a jellemző, a játékosok pattogtak és tojtak a fejemre, szóval tartottunk egy “összetartást”, utána rögtön nyertünk kettőt, de hát a második meccset a nagy hírű Répcelak ellen vívtuk a kupában. A szenegáli fixen magas szinten játszott, de ez a Buhay az összes labdát fölérúgta egy az egy ellen is a kapussal.

Adathalom és komplexitás

Ezt a másfél szezont összefoglaltam most pár bekezdésben, de úgy 250 órányi játékidőt képvisel amúgy a való életben. És ez csupán egyetlen aspektusa a játéknak, nyilván teljesen más a szitu, amikor egy Barcelonát kezdünk el dirigálni, a Csákvár FC heti 400-500 eurós fizetésekről alkudozott (sokszor sikertelenül) harmadosztályból érkező jóskákkal úgy, hogy az éves bérletet vásárló szurkolók száma 245. És akkor még ott van a válogatott is, mint opció, elmehetünk továbbképzésre, alkudozhatunk a fizetésünkről, meg talán nem öt újságíró jönne el egy meccs előtti sajtóeseményre. Úgy érzem, hogy egy lehetetlen feladatra vállalkoztam azzal, hogy megpróbálom átadni, hogy a Football Manager 2023 mit nyújt, ráadásul nem nyújt lényegesen többet, mint a tavalyi kiadás. A Data Center például új, eddig nem voltak így összeszedve a statisztikai adatok, nagyobb hangsúlyt kapnak a játékosmegfigyelők, hivatalos néven vannak végre az UEFA rendezései (BL, EL és Konferencia Liga), a szurkolók pedig összetettebb módon reagálnak a ténykedésünkre. És persze frissült az adatbázis, mint rendesen.

A csávó úgy lett gólkirály, hogy csomószor lesérült
A csávó úgy lett gólkirály, hogy csomószor lesérült [+]

A komplexitás tényleg lenyűgöző. Nem csak a játékosok nyűgjei nyomják a vállunkat, hanem a stábot is nekünk kell összerakni, az orvosi csapattól az utánpótlásedzőig mindenkivel le kell szerződni, ezeket az arcokat pedig ugyanúgy elhappolhatják már csapatok. Ha kölcsönveszünk egy játékost, akkor az anyacsapat reklamálhat, ha nálunk nem lép pályára eleget, mert nem fejlődik, a sajtótól néha felhívnak egy kérdésre, ami aztán megjelenik a holnapi újságban, a játékosaink is tudnak olvasni (még a szenegáli jóember is járatja a The Csákvár Football Daily-t) és befolyásolja a hangulatukat a nyilatkozatunk. A meccs szünetében tarthatunk lelkesítő beszédet, de simán előfordul, hogy a védőket megdicsérem, mert nem kaptak gólt, akkor két védő nagyon boldog lesz, a másik kettő pedig innentől tojik a második félidőre.

Kocsis Dominik minden instrukciót megkapott
Kocsis Dominik minden instrukciót megkapott [+]

Bizonyára lehet ezt tényleg nagyon nagy elhivatottsággal és akkurátusan is játszani. Minden meccs előtt kapunk elemzést az ellenfélről, a kulcsjátékosokról, az általában használt takitájukról és felállásukról. És akkor nekiállhatunk azt kitalálni, hogy a jobbhátvédünk kifejezetten a gólerőst csatárt fogja, a középpályásunk pedig inkább jobb oldalt vezessen támadást, mert ott az ellenfél sérülés miatt gyengébb. Amúgy a szenegáli emberem valamiért jól megérti egymást az U20-as magyar sráccal, őket érdemes együtt szerepeltetni, legyenek rövid passzok és magas tempó, ha kapura lehet lőni, akkor egyből tüzeljenek, a becsúszó szereléseket viszont ne erőltessük… és napestig lehetne sorolni az egészen részletekbe menő taktikai paramétereket, amelyek bizonyára fontosak ahhoz, hogy sikereket érhessünk el — nekem őszintén ennyi türelmem nincs, ezért a segédedző javaslataira hallgattam, mert ezeket ő nem rejtette véka alá.

Köszönöm, de hát ezért fizetnek
Köszönöm, de hát ezért fizetnek [+]

A játék zenéjéről nem tudok semmit mondani, mert nincs neki. A hangeffektek is kimerülnek a meccs alatti közönségmoraj és a sípszó kettősében, szóval alapvetően ez egy néma játék. Elvileg a beállításokban van "music" checkbox, de semmi hatása nincs, lehet, hogy később komponálnak valamit. A grafika is minimál, táblázatok vannak, szövegek, egy-két thumbnail méretű fotó a résztvevőkről, a meccset ténylegesen látjuk, de kábé a FIFA96 vizuális színvonalán, ami arra bőven elég, hogy örvendezzünk, vagy éppen bosszankodjunk, de őszintén szólva olyan darabosan mozognak a pálcikaemberek a gyepen, hogy azt a Boston Dynamics is szégyellné. De sosem ez volt a lényege ennek a szériának, hanem az, hogy a Csákvár megnyerje a Bajnokok Ligáját, de tartok tőle, hogy az eddigiek alapján ez még úgy 2500 órányi játékidőt követel meg — legalábbis tőlem.

És ismét hangorkán a stadionban, vezet a Csákvár!
És ismét hangorkán a stadionban, vezet a Csákvár! [+]

A Football Manager 2023 egyelőre PC-re és Macre jelent meg, a konzolokra optimalizált változat később jön.

A Football Manager 2023 erősségei:

  • Hihetetlen adatbázis van mögötte;
  • egészen mélyen el lehet veszni a részletekben;
  • végtelen hosszú játékidőt kínál.

A Football Manager 2023 gyenge pontjai:

  • Nem sokat változott a korábbi kiadáshoz képest;
  • minden idődet elveszi;
  • minimális grafika, bár ez műfaji sajátosság.

Bog

Előzmények