Hősök leszünk!

Mindezt tökéletesen szolgálja ki a fejlődési rendszer is, amit ráadásul az alapkiadáshoz képest jelentősen átalakítottak – ott ugye kellő kitartással mindenkinek minden képesség és varázslat elérhetővé vált.(AZodiacAge nevű új kiadás a korábbi, csak Japánban PS2-re megjelent International Job System-verzión alapul – aki esetleg azzal játszott, annak sok minden ismerős lesz.)Most már 12 eltérő kaszt van a játékban, karaktereink ezekből fejenként kettőt választhatnak, és így kell összelegóznunk a csapatot. Csak rajtunk múlik, hogy mindenkit az előnyeire tekintettel specializálunk (tehát mondjuk a mágiában erős Ashe-nak két varázslókasztot adunk), vagy épp ellenkezőleg, hogy mindenkit megpróbálunk gyengeségeit ellensúlyozó hőssé nevelni (tehát mondjuk Ashe-t először szamurájnak, majd vadásznak képezzük ki).

A játék ugyan random csatákkal nem dolgozik, viszont a másik japán RPG-klisét, a grindelést nem ússzuk meg – mivel a karakterek nem kapnak XP-t, ha nincsenek épp az aktív csapatban, muszáj lesz itt-ott felhúzni az elhanyagolt harcosokat is (szerencsére a kasztok képességeit kibontó LP-t megkapják ők is). A magam részéről ezzel semmi bajom nem volt, de tudom, van, aki nehezen tűri az ilyesmit – bár a skála enyhébbik széléhez van közel a FF12, teljesen nem lehet megúszni. Ezen segít, hogy a játékot kétszeres vagy négyszeres sebességbe is kapcsolhatjuk: az átvezető jeleneteket persze ez nem turbózza, de a harcokon villámgyorsan átvághatjuk magunkat.

[+]

Mivel Final Fantasyről van szó, természetesen temérdek másodlagos fontosságú feladatot is elvállalhatunk: egy csomó civil ad pici küldetéseket, különleges szörnyeket vadászhatunk le egy klánhoz csatlakozva, rengeteg opcionális főellenfelet kereshetünk fel (a megidézhető lények jókora része is így lehet a mienk), olyan ősi járatrendszereket kutathatunk fel, melyek közelébe nem visz az önmagában is 40-50 órás sztori.

[+]

Az egyetlen tényleges hibája a játéknak természetesen nem változott meg: sajnos akármilyen jól kitalálták Ivalice világát, akármilyen jól vezetik fel a karaktereket, a történetet nem sikerül megfelelően befejezni. A izgalmasnak tűnő történetszálak sehová nem vezetnek, és ez akkor is csalódást okoz, ha a jobb minőségű szinkronhangoknak és szimfonikusokkal újravett zenéknek köszönhetően a hangulat talán még jobb is, mint korábban. Nem arról van szó persze, hogy rossz lenne a FF12 története, egyszerűen az indulás, a felvezetés sokkal sikeresebb, mint a lezárás.Technikai szempontból a felújítás egész jó, bár azt tudni kell, hogy itt nem újjáalkották a játékot, hanem csak tatarozták azt – a táj ugyanolyan szögletes, mint korábban, és ez akkor is látszik, ha a karaktermodellek sokat javultak és a világítás is modernebb lett. A művészeti tervezés azonban van olyan zseniális, hogy igazából csak egy-két zárt helyszínen tűnik fel, hogy ez a játék két konzolgenerációval régebben jelent meg.Külön bónuszként egy extra játékmódot is kapunk, ahol épp aktuális partinkat kell 100 csatán átzavarni – mivel az utolsó 20 összecsapásban már a játék legdurvább lényei várnak ránk, ezt elsősorban a sztorit már rég maguk mögött tudó csapatokra szabták.

Ha a Final Fantasy X HD ott van a polcodon, a XII HD-t sem hagyhatod ki – teljesen más, mind hangulatában, mind játékmenetében, mégis ugyanolyan nagy élményt ad. A FF12 már megjelenésekor is egy nagyszerű játék volt, és egy évtizeddel később ugyanígy elmondható róla – ez csak a legnagyobb klasszisok sajátja.

A Final Fantasy XII: The ZodiacAge csak PlayStation 4-re jelent meg.

Pro:

• Nagyszerű harcrendszer;
• hatalmas, kiválóan felépített világ;
• remek karakterek;
• igényes felújítás, akár időgyorsítással.

Kontra:

• A kiválóan induló sztori csalódást okozóan zárul;
• zavaróan rossz szájszinkron.

90

Grath