Farming Simulator 15 teszt

Hirdetés

Ásó, kapa...

A tágra nyílt szemű, csodálkozó tekintetektől az elnéző mosolyon át nagyjából a hangos röhögésig terjedt a játékosok reakciója, amikor három éve először látogatott konzolokra a svájci Giants Software Farming Simulator sorozata. Már önmagában az is kiváltotta ezeket az érzéseket, hogy egyáltalán sorozatról (sőt nem is sikertelen sorozatról) beszélünk, de a játék stílusa alapján tényleg elképzelhetetlennek tűnt, hogy ez bárkit is érdekelni fog a konzolos közönségből. Érdekelt, olyannyira, hogy nemrég az újgenerációs gépeket is betámadta a Giants traktoraival és kombájnjaival.

Farming Simulator 15

Mivel sokak számára továbbra is egy teljesen ismeretlen címről van szó, úgy gondoltam, érdemes röviden áttekinteni a sorozat történetét. A zürich-i székhelyű Giants Software először 2007-ben jelentette meg farmer szimulátorát, amit akkor még kizárólag a PC-s közönség élvezhetett. A többféle munkagépet, élethű játékmenetet felvonultató játék a látszólagos esélyek ellenére, hogy stílszerűek legyünk, megvetette a lábát a piacon, főként Európában, majd az évek során vastag gyökeret is eresztett. Szinte minden évben jelentek meg új epizódok, a viszonylagos siker pedig odáig fokozódott, hogy 2012-ben a fejlesztők konzolokon is tettek egy próbát. Az átirat, ha nem is kaszált a pénztáraknál, elég sikeres lett ahhoz, hogy idén, immár az erősebb gépeken is megjelenjen a legújabb verzió. A Farming Simulator 15 tovább csiszolt játékmenettel és kezelőfelülettel, illetve a fakitermelés megjelenésével próbál újítani és további rajongókat szerezni.

Farming Simulator 15

Első indításkor mindenképp érdemes a részletes gyakorló móddal (Tutorial) kezdeni az ismerkedést, ez a mód ugyanis meglepően tömören és hatékonyan vezet be a virtuális földművelés rejtelmeibe. A játék célja ugyanis tényleg a földek megművelése, a szántás, vetés és aratás szentháromsága, a megtermelt és betakarított növények, illetve az állattartásból származó javak eladásából való gyarapodás és növekedés. Gyakorlás közben minderről átfogó képet kapunk, ahogyan az irányítás alapjait is megismerhetjük a szántástól a permetezésen át egészen a favágásig. Azért is feltétlenül ajánlott ez a mód, mert sajnos a játék csak itt érthető meg igazán, a fő játékmódban már szinte semmilyen további segítséget nem kapunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények

  • Beach Buggy Racing teszt

    Manapság egyre divatosabb, hogy a nagy sikerű mobiltelefonos játékok átköltöznek konzolokra. A Vector Unit már a második ilyen projektjét jelentette meg, kipróbáltuk, hogy asztali platformon mit tud a Beach Buggy Racing.

  • Új előzetest kapott a Farming Simulator 15

    A konzolokra is érkező játék legújabb bemutatójában a többszereplős mód áll a középpontban.

  • Xbox One magyarországi premier: mi változott?

    Szeptember 5-én, azaz most pénteken Magyarországon is hivatalos forgalmazásba kerül az Xbox One. Ebben a cikkben áttekintjük, mire számíthatnak a hazai vásárlók.