Szépség és a szörny

Sokszor hallani, hogy a játékélmény sokkal többet jelent a grafikánál, de ez valószínűleg csak részben fedi le a valóságot, a legjobb kombináció ugyanis az, ha a játékélmény és a grafika egyaránt elragadó, és erre lehetne egészen triviális és egyben bagatell példákat is hozni a való életből, de a többség azért valószínűleg enélkül is tud azonosulni a gondolatmenettel. A Fallout 4 grafikájára ugyanakkor nehéz lenne bármilyen olyan jelzőt akasztani, ami pontosan leírná, hogy milyen, mert egyszerre szép és csúnya. Ebben persze szerepet jászik, hogy annak a Creation Engine névre hallgató motornak a felturbózott változata hatja meg, ami négy évvel ezelőtt a Skyrim alatt is dolgozott, de tulajdonképpen egy ennél is régebbi technológiáról van szó, hiszen a gyökerek egészen a Gamebryo nevű megoldásig vezetnek, ami még a Fallout 3-at és az Obliviont hajtotta meg.

A szupermutánsok pont olyan ostobán harcolnak, mint az összes ellenség. [+]

Nem rendelkezem beható ismeretekkel egy grafikus motorok felépítésével kapcsolatban, de tesztünk alanyát pörgetve folyamatosan az az érzésem volt, hogy ez bizony nem egy friss, a jelenlegi PC-k és konzolok erőforrását optimálisan kihasználni képes megoldás, ami persze annak fényében nem csoda, hogy a fejlesztés 2009 óta zajlik. Folyamatosan visszaköszöntek azok a dolgok, amikkel a Bethesda korábbi munkáinál is találkoztunk, és itt nem elsősorban a programhibákra gondolok, azok ugyanis egy külön fejezetet is megérnek. A legkevésbé kidolgozott rész a karakterek mozgása, a konkurens címekhez mérve egészen darabos és életszerűtlen az, amit a Fallout 4-ben láthatunk, ráadásul az arcmimika a fejlődéstől függetlenül még mindig elég furcsa és ijesztő. Persze van egy abszolút pozitív érelembe vett bája annak az időutazásnak, amit ennek köszönhetően kapunk az új résztől, hiszen valami ilyesmi volt korábban is, aki játszott a korábbi Bethesda címekkel, a Fallout 4-ben is otthonosan fogja érezni magát. Mindenesetre azért azt bátran ki lehet jelenteni, hogy jobb lenne, ha a Fallout 4 szebben és életszerűbben nézne ki.

A Power Armor + minigun kombináció által nyújtott élmény inkább illene egy akciódúsabb FPS-hez, mint egy szerepjátékhoz. [+]

A képi világ viszont a továbbfejlesztett, de valahol azonos grafikus motortól függetlenül is markánsan különbözik az előző részekétől. A barnás-sárgás tónus ugyanis a múlté, a negyedik részben megjelentek a színek, kültéren mászkálva pedig nagyon is meggyőző látványvilág tárulhat a szemünk elé, főleg abban az esetben, ha egy magaslatról nézünk a távolba, vagy belekeveredünk egy nukleáris viharba, ami annyira magával ragadó, hogy az ember még annak ellenére is szívesen álldogálna benne egy darabig, hogy amúgy az eléggé káros a főhős egészségére. A tárgyak, épületek egy része szintén jól kidolgozott, ezzel kapcsolatban fitogtatja is az erejét a Bethesda, hiszen a töltési képernyőkön a jobban sikerült modelleket szabadon forgathatjuk körbe, ami csak némileg feledteti azt, hogy amúgy a töltési idők ha nem is túlságosan hosszúak, rövidnek sem mondhatók. Persze a grafikával kapcsolatos fanyalgást a helyén kell kezelni; aki beleszeret a játékba – márpedig sokan lesznek így – azok nem fogják ezt problémaként megélni, ellentétben a játékmenetet is befolyásoló hibákkal, amelyekből sajnos szép számmal akad.

A V.A.T.S. segítségével folytatott küzdelmek lassításai egy idő után unalmassá válnak. [+]

A bugok egy része engem egyáltalán nem zavart, az össze-vissza rángatózó holttestek, a falba beragadó NPC-k inkább szórakoztatók és nosztalgikusak, mint katasztrofálisak, azonban vannak olyan hibák is, amelyek mellett nehéz elmenni. Ezek legtöbbje a mesterséges intelligenciához kapcsolódik, azon belül is a játék egyik nagyon beharangozott funkciójához, az akár egy kutya formájában megjelenő társunkhoz kapcsolódik, aki annyira együgyü, ahogy arra szavakat is nehéz találni, mellette a lopakodás vagy a csapdák hatástalanítása teljesen lehetetlen vállalkozás, simán beszalad az érzékelőkkel telepakolt folyosóra, ráugrik a nála sokkal nagyobb ellenségekre, még akkor is, ha mi épp lopakodni próbálunk. Ráadásul a menekülés is sokszor lehetetlen a kutya miatt, főleg a föld alatti bunkerekben játszódó küldetések során, ahol az eb előszeretettel állja el az utunkat az ajtókban.

A fegyverek számával kapcsolatban senki nem panaszkodhat, van választék. [+]

Szintén kellemetlen élmény, amikor egy olyan missziót szenvedünk végig, amelynek végén mondjuk egy karaktert kell megtalálnunk, aki megmentésének tényét azzal koronázza meg, hogy nem képes kitalálni a korábban börtöneként működő szoba ajtaján. A gránátokat sem mindig tudjuk úgy dobni, ahogy ideális lenne, a karakterek véletlenszerűen jelennek meg a falba beragadva, ami az építkezős részek élményét rontja, ezekhez képest az már apróságnak tűnik, hogy néha a párbeszédek is beragadnak, olykor 10-20 másodpercet is kell várni egy társalgás végén úgy, hogy beszéd már nincs, de karakterünk arcát azért csodálhatjuk. Ilyenkor kicsit az adrenalin is felszökik, hiszen el lehet kezdeni gondolkozni azon, hogy vajon mikori is az utolsó mentésünk, mindenesetre az azért elég kellemetlen, ha egy párbeszéd előtt is rá vagyunk kényszerítve egy gyors mentés létrehozására.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!