Fallout 4 előzetes

Lehetőségek végtelen tárháza vár

Ugyanez érvényes saját karakterünk felépítésére és fejlesztésére is. A játékban található és felvehető minden tárgy jó valamire, ezeket összeeszkábálva új dolgokat, fegyvereket gyárthatunk, amiknek minden alkatrésze külön-külön is fejleszthető lesz. A főhős ruházata, páncélzata ebben a részben már rétegesen épül fel, tehát még több variáció lesz elérhető. A játékban található 50 alap fegyver több mint 700 módon variálható a különböző extrákkal, és ugyanez igaz a páncélzatokra is. Még komolyabb újdonságot jelent a komplett épületek, bázisok felépítésének lehetősége, amiket teljesen szabadon bővíthetünk majd. Sőt, a játékban található dinamikus elektromos hálózattal akár egész kisvárosokat tehetünk majd otthonosabbá.

Fallout 4

A lehetőségek mellett természetesen a kihívások is bővülnek. Visszatér jó néhány közkedvelt ellenfél típus, a történet során pedig most is megszámlálhatatlan kisebb-nagyobb csoport és közösség fő- és mellékküldetéseit teljesíthetjük majd. Harc esetén továbbra is használható a V.A.T.S. (Vault-Tec Assisted Targeting System) rendszer. Ennek használatakor az idő lelassul, mi pedig az adott ellenfél egyes testrészeit célozhatjuk meg, és még azt is látjuk, hogy azt mekkora eséllyel fogjuk eltalálni.

Karunkon persze ismét megtalálható lesz a népszerű Pip-Boy szerkezet, amivel a játék és a főhős beállításait kezelhetjük. Összesen hét kategóriában fejleszthető a karakter, a szintlépésekkel pedig egyre több extra képesség és lehetőség nyílik meg, így mindenki teljes mértékben személyre szabhatja a saját főszereplőjét. Ezek a kategóriák az erő, érzékelés, állóképesség, karizma, intelligencia, mozgékonyság és szerencse. Ezek az attribútumok befolyásolják, hogy boldogulunk ebben a kegyetlen világban, de nem kell minden kihívással egyedül szembenéznünk: út közben társakra tehetünk szert, összesen 12 karakter csapódhat hozzánk a történet folyamán.

Szerepjáték rajongóknak további jó hír, hogy a Fallout 4-ben nem lesz maximális karakter szint, és a történet végigjátszása után is nyitva marad a világ, ahol bármeddig kalandozhatunk tovább. A Bethesda érezhetően nem akar elkövetni semmilyen tervezésbeli baklövést, jelenleg minden jel arra mutat, hogy ez a játék minden Fallout kedvelő tetszését elnyerheti ebből a szempontból.

Az eddig kiadott képeken és videókon az látszik, hogy nukleáris pusztítást elszenvedett világ talán még sosem volt ennyire színes és élethű. Technikai szempontból persze nem versenyezhet a zártabb, lineárisabb szuperprodukciókkal (főleg konzolon), de a megpiszkált grafikus motor, az új bevilágítási modell minden eddiginél szebb, természetesebb képet varázsol elénk. Ebben a világban nemcsak túlélni és kalandozni, de valószínűleg gyönyörködni is megéri majd.

Fallout 4

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy tényleg milliók várták a Fallout 4 bejelentését, illetve azóta a játék megjelenését, de jelenleg úgy tűnik, megéri a várakozás. Nem is kell már sokáig kitartani, hiszen a játék két hét múlva, november 10-én válik elérhetővé világszerte, Xbox One, PS4 és PC platformokra. Konzolokon 1080p felbontás és 30 fps képfrissítés várja a kalandorokat, PC-n pedig csak a hardver szab határt a látványnak. Bármelyik verziót is válasszuk, nagyon úgy tűnik, hogy nem fogunk csalódni. Teljes szabadság, rengeteg lehetőség és egy élő, hihető, hatalmas világ vár arra, hogy újra meghódítsuk.

dreampage

Azóta történt

  • Kiszivárgott képeken a Fallout 4

    Néhány szerencsés játékos már birtokba vehette a játék egy-egy példányát, így kikerült pár új kép is a programból.

  • Fallout 4 teszt

    A rajongók az év egyik legjobban várt játékát kapták meg a Bethesdától, amely minden szempontból hasonló, mint elődei voltak, épp ezért inkább csalódás, mint sláger. Természetesen némi innovációt azért hordoz magában.

  • 2. világháborús FPS érkezik a Battalion 1944 személyében

    Alig egy nap alatt összejött a Kickstarter projektért kért összeg, úgy tűnik, hogy hiányzik az embereknek a világháborús éra.

Előzmények