Evolve teszt

Gyenge történet, hangulatos világ

Bár az Evolve az idei év egyik legjobban várt játéka, a szerkesztőségünk tagjait nem izgatta fel különösebben az érkezése. Gyakorlatilag a többiek érdeklődésének teljes hiányában került hozzám a tesztelésre kapott PS4-es lemezek egyike, mondván a belsőnézetű lövöldözős játékok talán hozzám állnak a legközelebb; az egy másik kérdés, hogy a műfajt én alapvetően egérrel és billentyűzettel játszva gondolom élvezhetőnek, de ez egy olyan témakör, aminek kapcsán Grath kollégával egészen más véleményen vagyunk, úgyhogy nem is feltétlenül szeretném így kezdeni az év eddigi egyik legizgalmasabb alkotásának bemutatását. Induljunk inkább ki abból, ami a többiek kedvét valószínűleg elvette: a rendkívül lapos történetből.

Evolve PlayStation 4 teszt
[+]

Az efféle stílusú játékok csak a legritkább esetben szoktak olyan történetet elmesélni, ami regényként is megállná a helyét, de az Evolve mindennek alá tudott menni. Valamikor a jövőben (vagy egy alternatív univerzumban, ezt nem tudjuk) járunk, az emberiség már képes az űrutazásra, ennek örömére el is kezdte benépesíteni a Shear nevű bolygót, ahol azonban egy idő után különféle szörnyek jelentek meg és elkezdték mészárolni a gyarmatosítókat. A válaszcsapás döbbenetes módon az lett, hogy egy William Cabot nevű fickó összeszedte a galaxis legjobb vadászait, köztük zsoldosokat és börtönszökevényeket, akik négyes csoportokban harcolnak meg a hatalmas szörnyetegekkel. Gépfegyverekkel meg mesterlövészpuskával. Szerintem egyszerűbb lett volna légicsapást kérni, de talán a hadsereget bevetni sem lenne egy ostoba gondolat, arról nem is beszélve, hogy a bolygó élővilága alapvetően a szörnyek nélkül is elég veszélyes ahhoz, hogy a gyarmatosítók saját védelmük érdekében telepítsenek valamilyen rendszert, amin a szörnyek nem tudnak átjutni. A logika keresése helyett a béna történetre ettől függetlenül lehet pozitívan is tekinteni, ennek hiányában ugyanis nem születhetett volna meg a játék.

Evolve PlayStation 4 teszt
[+] Ha Maggie a csapatban van, vele jön a dínó-kutya Daisy is, aki nem csak ki tudja szagolni a Szörnyet, hanem segít az elesettek felkászálódásában is.

Az Evolve ráadásul azt is megmutatja, hogy a hangulat és a történet nem feltétlenül járnak kéz a kézben. Az újdonság ugyanis kimondottan hangulatosra sikerült, de lehet, hogy csak engem győzött meg túlságosan könnyedén ez az űrcowboyos atmoszféra, hiszen már a Firefly nevű sorozatnál is szerettem, pedig az ottani figurák negyedannyira sem voltak vagányak, mint az Evolve játszható karakterei. Itt ugyanis majdnem mindenki kőkemény, és itt nem is csak a vadászok többségére, hanem a környezetre is kell gondolni, a Shear felszínét ugyanis a játékmenet szempontjából nagyon is fontos élővilág népesíti be, aminek jelentős részét egyébként kisebb, de az emberekre ugyanúgy ártalmas szörnyek teszik ki. Amennyire nem győzött meg a játék megjelenését megelőző előzetesek sora, annyira lekötött már az első pár perc játék is.

Ez egy csapatjáték

Az első indítást követően két alapozó missziót mindenkinek végig kell csinálnia, ami elsőre egy unalmas dolognak hangzik, de nagyon is szükségszerű. Az első részben a szörnyek irányítását lehet elsajátítani, legalábbis az alapértelmezésben rendelkezésre álló Góliátét, aki egy sziklákat dobáló, tűzokádó, ordas nagy dög. Őt követi a csapat kemény legénye, az orosz akcentussal beszélő Markov, aki a támadó osztály első játszható karaktere, azaz elsősorban az ő feladata, hogy szanaszét lője a szörnyet. Az átlagosan körülbelül kétszer tíz percnyi alapozás után a játékosok már bele is vethetik magukat a többjátékos őrületbe, ami a véleményem szerint egy elhamarkodott és kissé könnyelmű dolog a játék részéről, a vadászok között ugyanis három további kasztot is találunk, akik egészen más stílust követelnek meg, mint Markov és társai.

Evolve PlayStation 4 teszt
[+] A Huntereket FPS (belső) nézetből...

A nehéz puskákkal érkező assault kaszt mellett ugyanis van a szörnyek megkeresésében és csapdák lerakásában jeleskedő trapper, a csapat életben tartásáért felelős medic, valamint a többieket különféle módon támogató support osztály is, mindegyiken belül három-három játszható karakterrel, amelyek közül az első indítást követően csak egy-egy van nyitva, velük kell valamennyit játszanunk ahhoz, hogy a továbbiakat elérhessük. A játszható karaktereket a fejlesztő Turte Rock Studios abból a szempontból nagyon okosan rakta össze, hogy az egymást követő karakterek nem az előzőek gyorsabb, erősebb változatai, hanem teljesen más típusúak, ami a program szavatosságát nagyban megnöveli. Mindegyik karakter négyféle fegyverrel/tulajdonsággal rendelkezik, amelyek közül egy-egy darab a kasztra jellemző, az assault pajzsot tud vonni maga köré, a trapper egy áttörhetetlen fallal tudja körbevenni a területet, hogy a szörny ne menekülhessen el, a medic gyógyít, a support pedig láthatatlanná teheti magát és társait, de ezen kívül mindenki más cuccokkal és képességekkel rendelkezik. A legkisebb változatosságot Markov osztálya kínálja, itt ugyanis mindenkinél adott egy-egy közelharci és távolsági mordály, és valahol mindegy, hogy az éppen lángszóró vagy villámpuska, a lényeg ugyanaz. A gyógyítóknál már nagyobb a különbség, az első karaktert jelentő, egyébként elég csinos Val például rendelkezik egy nagy távolságból is működő, gyógyítósugarat lövő kütyüvel, egy félautomata páncéltörő mesterlövészpuskával, valamint a szörny megjelölésére és lassítására alkalmas fegyverrel, míg az utána következő Lazarus képessége a halott társai feltámasztása, a mesterlövészfegyvere automata, lassító nyilak lövöldözése helyett pedig láthatatlanná tud válni.

Evolve PlayStation 4 teszt
[+] ...a szörnyeket TPS (külső) nézetből irányíthatjuk.

A tulajdonságok sokaságából látszik, hogy a csapatban mindenkinek megvan a maga feladata, de ezt csak részben határozza meg a kaszt, hiszen részben a választott karakter függvénye, hogy egyáltalán mit tudunk csinálni. Épp ezért a különböző típusú szörnyekhez és küldetésekhez kimondottan passzoló, ütőképes vadászcsapatok is összeállhatnak, de a sikernek nem pusztán ez a kulcsa, elméletileg bármelyik összeállítással le lehet győzni bármelyik szörnyet, a kulcs inkább a csapatjáték. Ezen a ponton kanyarodhatunk vissza a kötelező alapozás hiányához, az online játékban ugyanis minden második meccsemen azt tapasztaltam, hogy a társaim a kasztjuktól függetlenül támadónak hitték magukat, és egyetlen felszerelésüknek a fegyverüket hitték. Pedig a trapper igazából alig sebez, sokkal fontosabb lenne, hogy lerakja a gömb alakú erőteret, ami egy területen belül tartja a szörnyet, de ezt kevesen használták jól, abba viszont többször is belefutottam, hogy a szörnyet nem, de a csapatot jól bezárta a tudatlan játékostárs, azt viszont már nem tudta, hogy a pajzsot hogy lehet deaktiválni. Pedig az Evolve minden karaktert két-két tömör és érthető videóban bemutat, amit az extrák menüpont alatt bármikor meg lehet nézni, az első videó a tulajdonságokról, a második azok helyes használatáról, a csapatban betöltött szerepről szól. Ha ezeket az adott karakterrel történő első játékot megelőzően kötelező lenne végignézni, valószínűleg már sokkal beljebb lennénk, így viszont erre a játékra sajnos hatványozottan igaz az összes online csapatjáték jellemzője, nevezetesen, hogy alkalmatlan emberekkel kell egy csapatban játszanunk.

Evolve PlayStation 4 teszt
[+]

Több játékmód is van, amik csak a következő oldalon kerülnek kivesézésre, de mindegyikre igaz, hogy a vadászok nem tudnak könnyedén nyerni. Ha a szörny ügyes, akkor még a nagyon jó csapatmunka sem garantálja a sikert, a helyzetfelismerés, a gyorsaság és némi szerencse is szükséges a győzelemhez, illetve nagyon nem mindegy, hogy milyen terepen vívjuk meg a csatát. A lényeg tényleg az, hogy mindenki tegye a dolgát, ez pedig a gyógyításért felelős medicnél kezdődik, amely kaszt kapcsán az oktatófilmek el is mondják; mindegy, hogy mi van, életben kell maradnunk. Az okosabb szörnyek épp ezért pont őket kezdik el először ütni, ilyenkor kell cselekednie a supportnak, de nyilván nem úgy, hogy elkezdi lőni a szörnyet, hanem láthatatlanná kell varázsolnia a csapatot; na, ezt nem teszi meg szinte senki, aminek következménye mindig egy elveszített meccs. Az Evolve esetében tényleg teljes egymásra utaltságról beszélhetünk, egyedül senki nem tudja megnyerni a meccset, ellentétben mondjuk egy Team Fortress 2-vel, ahol azért egy jó mesterlövész akkor is jó mesterlövész lesz, ha az orvos tök béna (viszont a heavy már pont nem ér semmit az orvos nélkül, na ilyen az Evolve is). Ez pedig a barátainkkal játszva pont előny, de általában inkább egy frusztrációs faktor, aminek fényében én sokszor döntöttem úgy, hogy az online játék helyett az (amőgy meglepően okos) botokat választom.

Evolve PlayStation 4 teszt
[+] A jetpack lehetne a könnyű vadászat záloga, de sajnos hamar kifogy belőle a nafta.

Ha már a vadászok típusait kiveséztük, érdemes szót ejtenünk a szörnyekről is, amelyekből négy darab került a játékba. A Góliát gyors, köveket dobál, tüzet hány és ügyesen mozog a sziklákon, a Kraken meglepő módon repülni tud és villámokkal válaszol a vadászok lövéseire, a Wraith pedig egy nagyon gyors specialista, az elterelés mestere. Van továbbá egy Behemót névre hallgató szörnyeteg is, a legnagyobb az egész játékban, aki nem is tud ugrani, viszont nyilván marha erős.

Hangulatos lehetőségek

A legalapvetőbb játékmód a vadászat, ahol a négyfős vadászcsapatnak le kell terítenie a szörnyet, aki egy kicsit előbb indul el a pályán, mint az őt üldözők, alapértelmezésben ugyanis még elég gyenge, egyes szintű. A pályák tele vannak élettel, a helyszínt jelentő bolygó felszínén ugyanis rengetegféle lény él, leginkább kisebb szörnyek, akik a vadászok életpontjait szépen le tudják venni, a szörny számára pedig elemózsiát jelentenek. A kinyírt állatok megevése egyrészt tölti a szörny páncélját, másrészt lehetővé teszi, hogy egy bizonyos mennyiség elfogyasztása után kettes, illetve hármas szintre lépjünk, ami több életerőt és fejlesztett tulajdonságokat jelent, ez utóbbiaknál a játékos dönti el, hogy mire rakja a pontokat (a négy tulajdonság között mindkét szintlépéskor három pontot lehet elosztani). Ha a szörny már hármas szintű, szét tudja szedni a reaktort, a vadászok szerepe ilyenkor megváltozik, a vad kergetése helyett az épület védelmére kell koncentrálniuk. Az első pár perc szinte minden esetben kergetéssel telik, de ha a szörny ügyes és jól lopakodik, akkor a vadászoknak gyakorlatilag esélyük sincs, leszámítva azt, ha a csapatban van olyan, aki tudja gyorsítani a mozgásukat. Ez a kergetés az első pár alkalommal nagyon, utána viszont inkább csak visszafogottan hangulatos, egy idő után pedig valószínűleg egyenesen unalmas lesz. A szörnyek kidöntött fákat, állati tetemeket hagynak maguk után, illetve megzavarják a madarakat, szóval a vadászok nagyjából tudhatják, merre jár a vad, de egy ügyes szörnyet elkapni tényleg nehéz feladat.

Evolve PlayStation 4 teszt
[+] Tűzokádó Góliát.

Épp ezért jó, hogy vannak más játékmódok is, amelyek egy öt meccsből álló történeti módban jelennek meg. Ilyenkor a felhasználók a vadászat mellet a szörnyek tojásainak szétszedését megcélzó nest típusú küldetéseket, a sérült telepesek kimentésére irányuló rescue-t, valamint a tankolás alatt álló űrhajó megvédését célul kitűző defend módokat játszhatják. Nem mindegy, hogy az egyes küldetéseket melyik oldal nyeri meg, ennek fényében jelennek ugyanis meg különféle fejlesztések (ezeket a nyertes oldal kapja), amik összességében nagyon változatossá tudják tenni a történeti módot. A szörny győzelme esetén például mérgező felhő áraszthatja el a pálya egy részét, az emberek sikere pedig az őrtornyok fejlesztésével járhat, de ezek csak példák.

Evolve PlayStation 4 teszt
[+] A Nest módban a tojásokat és a kisebb szörnyeket kell elpusztítani. Kivéve, ha mi vagyunk a nagy szörny.

A játékban tehát sokkal több van, mint elsőre gondolnánk, nem csak a változatos vadászkasztok és a többféle küldetés, hanem a pályák miatt is. A grafika nem különösebben meggyőző, a negyedik generációs CryEngine hozza a kötelező szintet, a játék alapvetően jól néz ki, de nem lélegzetelállító, nem tartalmaz olyan effekteket, amiktől leesnénk a székről. Sőt, néhol kimondottan elnagyolt, a mesterlövészpuska textúrája belenagyítva például elég rosszul mutat, de ezekért a hiányosságokért kárpótol a pályánként változó időjárás, ami egyrészt a játékmenetet is befolyásolja (elsősorban a látótávolság csökkenésével), másrészt tényleg jól néz ki és hozzátesz az érzéshez. A pályák többsége egyébként Dél-Amerikát idézi azzal a különbséggel, hogy minden sarkon van egy olyan sziklaoszlop, amikből a valóságban egy darabnak is a fél világ a csodájára járna; a játékban nyilván azért ennyire elterjedtek, hogy a támogató karaktereknek legyen hova felmászniuk, illetve a szörnyek is tudjanak lesből támadni.

Evolve PlayStation 4 teszt
[+] A bolygó élővilága a Szörny számára a fejlődés záloga, a vadászoknak viszont meg fog gyűlni a bajuk ezekkel a lényekkel.

Az irányítás egyébként konzolon is rendben van, a frusztráló dolog a játékmenetből fakad, a gyors mozgást, valamint a szörny támadásai elől kitérési lehetőséget biztosító jetpackekből ugyanis nagyon hamar kifogy a nafta, harci helyzetben pedig kínzóan lassan töltődik csak újra. Épp ezért én minden meccs előtt az üzemanyag fogyását csökkentő perket választottam (mert ilyenre is van mód), illetve kimondottan odafigyeltem rá, hogy az elhullott állatokból az emberi csapat számára hasznot jelentő bónuszokból is ezzel kapcsolatosak vegyek fel. A bolygót benépesítő állatokat (azaz kicsi szörnyeket) ugyanis az embereknek is érdemes lehet likvidálniuk, nem csak a bónuszok miatt, hanem azért is, mert némelyik fajta amúgy is rohadt agresszív, csata közben pedig nem hiányzik, hogy a szörny mellett még három dinoszaurusz-majom is ránk ugorjon. Egyes pályák bizonyos szakaszai egyébként érzésem szerint túlságosan is keményre sikerültek, az ügyetlenebb játékosok simán meghalnak attól is, hogy nekik ront pár olyan lény, ami a szörny számára csak eledelt jelent.

Az elején tényleg nem gondoltam volna, de az Evolve tényleg egy nagyon jó játék, a játékmenet sokkal összetettebb, mint amire a gyengécske történet alapján gondolhatnánk. Ki is merem jelenteni, hogy egyelőre ez a legnagyobb problémája is, a vadászok csapatában ugyanis nagyon kicsi esélyünk van a győzelemre, szinte minden meccset csapatjátékra képtelen emberekkel kell lejátszanunk, akiknek a jelentésére, bannolására egyébként semmilyen mód nincs. Bízom benne, hogy idővel alakul majd annyit a játékmenet, hogy ez megoldódjon, addig azonban az online vadászatot inkább csak a nyugodt embereknek merem tiszta szívből ajánlani, a többieknek érdemesebb lehet szörnyként, vagy a gép ellen tolni; ha mindenki így tenne, valószínűleg meg is oldódna a többjátékos mód minden problémája.

Pro:

  • Egymástól teljesen különböző kasztok egyedi fegyverekkel és tulajdonságokkal
  • Hangulatos környezet
  • Korrekt tutorial videók
  • Ha jó csapat jön össze, pörgős a játékmenet

Kontra:

  • Ha rossz csapat jön össze, egy kínszenvedés az egész
  • Hunt módban a vadászat egy idő után kissé unalmas lesz

Értékelés: 80

Bocha

A játékot PlayStation 4-en és Xbox One-on is teszteltük, de PC-s változat is elérhető belőle.

Azóta történt

Előzmények

  • Fistful of Frags teszt

    A crossplatform játék a régi LAN-partik hangulatát hozza el, ingyenesen tölthető le, mégis korrekt grafika, jó játékmenet és izgalmas csaták jellemzik.

  • Halo 5: Guardians multiplayer bétateszt

    Csaknem három héten át lehetett tesztelni a Halo 5 többszereplős bétaverzióját. Az év legfontosabb Xbox One játékát mi is kipróbáltuk.

  • Íme az Evolve nyitójelenete

    Aranylemezre került a játék, így már semmi akadálya nincs a megjelenésnek.