Hiteles világűr
Minden tevékenységgel pénzt keresünk, ebből később jobb hajókat, azokra pedig jobb felszereléseket vehetünk. Az Elite: Dangerous rendkívül összetett játék, járműveinket például a kívánt feladattól függően ezerféleképpen felszerelhetjük. Ha nagy távolságokra szeretnénk utazni, ahhoz komolyabb (és drágább) hiperhajtóműre lesz szükségünk, a felfedezéshez jobb szkennerre, több üzemanyagra, cserébe eldobhatjuk a rakteret és fegyvereinket is. Ha viszont harcba indulunk, erős pajzsra, páncélra és fegyverekre lesz szükségünk, kereskedésnél pedig a raktér az elsődleges szempont. Minden hajónak megvannak a maga erősségei és gyengeségei, külső és belső „modulok” egész tárházát szerelhetjük fel rájuk.
Ezt a komplexitást a Frontier emberei meglepően egyszerű és jól áttekinthető formába öntötték. Az Elite: Dangerous kizárólag a pilótafülke nézetéből játszódik (legalábbis egyelőre), és szinte teljesen menüvezérelt. Nincsenek átvezetők, párbeszédek. Menükből érünk el mindent, a küldetések felvételétől kezdve a híreken át a navigációig és a hajó kezeléséig.
Részben a szimulációnak, az élethűségnek (vagy nevezzünk inkább hihetőségnek), részben pedig a fantasztikus megvalósításnak köszönhető, hogy ez a koncepció ennyire briliáns módon működik. Az Elite: Dangerous ugyanis nem viccel, ha szimulációról van szó: a játékban a saját valódi galaxisunk, a Tejútrendszer 1:1 méretarányú modellje található, ez szolgáltatja a példátlan méretű játékteret. Na persze a fejlesztők szerencséje, hogy a világűr 99.9%-a üres tér, de még így is felfoghatatlanul sok a tennivaló és a tartalom, a felfedezni való hely ebben a galaxisban. Az égitestek pedig nem dísznek vannak, valós űrkutatási adatok alapján lettek lemodellezve, és minden dinamikus: a bolygók keringenek a csillagok körül, a holdak a bolygók körül, az űrállomások a holdak körül. Minden mozog, minden égitest gravitációja hatással van a saját hajónkra is, ennek megfelelően kell utazni és közlekedni az egyes csillagrendszerekben.
Még olyan apróságokra is figyeltek, hogy leszállási engedélyt kell kérni, a dokkolás pedig szó szerint művészet, hiszen az űrhajók irányítása is a fizikai törvényszerűségek alapján történik. Persze ez sem probléma, ha rendelkezünk automata leszállító rendszerrel...
Egy szó mint száz, az Elite, akárcsak 1984 óta, most is egy végtelen kaland, annyit ad vissza magából, amennyit játékosként beleteszünk. Dinamikus fizikája és virtuális gazdasága, vég nélkül generálódó küldetései minden percben újat mutatnak annak a sokszázezer játékosnak, akik szerte a galaxisban repkednek (választható egyébként teljesen egyjátékos, szóló mód is, de a galaxis erőviszonyaira ekkor is hatással vagyunk), tudományos alapokra épülő szimulációja pedig egyszerre teszi hihetővé és elképesztően szórakoztatóvá a játékmenetet, akár csak utazgatunk, akár vérre menően harcolunk egy-egy bolygó árnyékában.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
