(T)roncstelep a világűr szélén
A lényeg, mint az összes hasonló játék esetében a gyűjtögetés: pályánként három orb nevű elemet kell összeharácsolni, amivel a szint végét jelentő portál megnyílik és tova lehet haladni a következőre, de a lényeg nem is ez, hanem zseton (nucleon) és hajóalkatrészek összeszedése (salvage), hiszen ezekből megy a későbbiekben a fegyvervásárlás és a fejlesztés. A játékos az egér és a WASD gombokkal tud fordulni és haladni, akár oldalirányban kitérve a lézerek és a rakéták elől, és egy időben három fegyver áll rendelkezésére – ezeket a hangárban szabadon variálhatja és tuningolhatja. Máskor adott időn belül kell végezni minden ellenféllel, és persze halálos akadályok, mozgó csapdák is akadnak útközben.
Maga a hajó is lecserélhető valami komolyabbra, típustól függően fürgébbre, szívósabbra, gyorsabbra vagy nagyobb tömegűre. Ezt persze sok-sok gyűjtögetés előzi meg, nem kevesebb ellenfél legyűrésével. Protonágyú, rakéta, lézer is bevethető, és mivel a pályákon gyakran üveglapok mögé vannak elrejtve a legütősebb összeszedni valók, bombákkal lehet utat csinálni ezekhez. A játékmenet (és az egész Dystoria) pofonegyszerű, ám a pályák elég változatosak (és idővel elég kaotikusak), hogy a játékos még egynek nekimenjen, tök mindegy mit mutat az óra.
Nagyszerű az irányítás és pofás a Tron előtt tisztelgő, egyébként grafikailag teljesen vállalható 3D-s megjelenés. Az pedig abszolút vérpezsdítő, hogy nem tudni: a következő sarkon jutalom vagy rakéta jön-e szembe. A négyféle nehézségi szint biztosítja, hogy se túl nehéz, se túl könnyű ne legyen a pályák teljesítése, a 3D-s szintek pedig néha kaotikusan átláthatatlanná válnak, amikor lóhalálában vagy menekülés közben a játékos folyamatosan tengelyt vált.
Mindehhez tökéletesen passzol a 80-as évek vagány, synthwave háttérmuzsikája, ami az adrenalint az erekbe pumpálja. Nemcsak a Tron, a Carpenter klasszikusok filmzenéje is az ember eszébe juthat, plusz a hangeffektek is passzolnak stílusban. Nem kérdéses, hogy a Dystoria egy nosztalgiajáték, amely készülhetett volna egy vagy több évtizede, modernnek vagy fejlettnek így semmiképpen nem lehet mondani. Ami keveset vállal, azt viszont teljesíti, ez pedig egy könnyed múltidézés fluid kezeléssel és addiktív játékmenettel, egy felnőtt BKV-bérlet árának a feléért. Pár óra kikapcsolódásra mindenképpen alkalmas.
Pro:
- Eltalált retróstílus és ismerős neonszínek;
- passzoló synthwave zene;
- egyszerű, de precíz irányítás.
Kontra:
- A játékmenet tényleg retró: egyszerű mint egy fakocka;
- a hajó néha „lepattan” a pályáról.
75
Bone123