Dying Light: The Following teszt

Élőholtmészárlás újabb felvonása

A lengyel srácok szűk egy évvel ezelőtt sikerrel tudták felülmúlni a korábbi etalon elsőszemélyű zombimészárlásukat, a Dead Islandet. Létrehoztak egy kifejezetten gyönyörű, urbanisztikus környezetet, amihez egy remek fejlődési rendszeres, gördülékeny játékmenetet társítottak, hasonlóan minőségi harcrendszerrel. Karakterünkkel bőven kijutott a futkározásból, így mikor bejelentették, hogy The Following címmel egy komolyabb kiegészítést készítenek az alapjátékhoz, amiben már járműveket is használhatunk, egy percig sem voltunk meglepve.

Halálos támadás következik.
Halálos támadás következik. [+]

A The Following cselekménye a Harran városában történtek után veszi kezdetét. A túlélők egyre rosszabbul viselik a kialakult helyzetet, így minden reménysugárba azonnal kapaszkodni próbálnak. A falon túlról különös hírek érkeznek, ugyanis arról csiripelnek a madarak, hogy vidéken létezik egy hely, ahol tudják a fertőzés ellenszerét. Kezünkbe nyomják a térképet és már indulunk is Harran csatornarendszerén keresztül a város szomszédságában meghúzódó farmos vidékre. Hát bizony ez a terep sem kihalt, pontosabban halottakból errefelé is akad bőven, útközben pedig valamilyen furcsa jelekre, áldozatokra bukkanunk. Egy újabb szekta ténykedik a háttérben, így érdekes dolgokra számíthatnak azok, akik fejest ugranak a szikláról és elmerülnek a The Following eseményeiben.

Készülj Countryside, Kyle Crane érkezik.
Készülj Countryside, Kyle Crane érkezik. [+]

Remélem nincs olyan ember, aki nem tudja miről is van szó a Dying Light estében. A lengyel fejlesztők mesterien ötvözték az első személyű zombik elleni közel és távolsági harcokat, gyors és folyékony mozgáskultúrával. A parkour mozdulatok és a későbbi képességek révén akár harcok nélkül is leküzdhettük az akadályokat, azonban a remek vágó, szúró vagy ütő fegyvereknek köszönhetően különlegesen perverz élmény a leszakadó testrészeket lassítva bámulni. A környezetben rejlő lehetőségek kihasználását se felejtsük, robbanóhordók, kampók és tüskék várták, hogy zombihússal kombináljuk őket.

Vidéken is elég nagy a fejetlenség.
Vidéken is elég nagy a fejetlenség. [+]

A játék meghatározó szeletét képezte a gyűjtögetés, az abból fakadó craftolási mechanizmus és az eszközeink fejleszthetőségének lehetősége. Hasznos fegyverekkel (robbanó dobócsillagok, Molotov-koktélok), szerszámokkal (Grappling hook) és eszközökkel (UV lámpa) könnyíthettük meg a dolgunkat egészen addig, amíg le nem szállt az éj. Ilyenkor ugyanis megváltoztak a feltételek, ha nem húzódtunk fedezékbe (Safe Zone), akkor bizony prédává válhattunk. Az éjszakában lopakodásra kényszerültünk, mert a sötétséget agresszív, gyilkos förmedvények uralták. Egyedül is élményszámba ment a Dying Light kegyetlen világában való túlélősdi, de kaptunk remek kooperatív módot, valamint egy különleges Be the Zombie többjátékos lehetőséget is, ahol még a Night Huntert is játékos irányította.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények