Hirdetés

Driveclub teszt

Bevezető, játékkép, grafika

"Egy olyan játékot készítettünk, amit mindig is szerettünk volna." Kezdte beszédét Matt Southern, az Evolution Studios játékigazgatója. Ez pedig nem lett más, mind a Driveclub névre keresztelt, csapatokon alapuló autós game. A koncepció egyébként már tíz éve megszületett, a jogi lépéseket pedig már egy évvel az ölet kifundálása utána megtették, hogy a szükséges márkákat és helyszíneket felhasználhassák a tervezés során. Matt kitért arra, hogy igazából már csak a megfelelő technológiára vártak, hogy teljes egészében átadhassák azt a vizuális élményt, melyek ők eredetileg megálmodtak a cégnél. A lényeg nem is csak az volt, hogy mindennél lélegzetelállítóbb grafika szülessen (pedig sikerült összehozni), hiszen a next-gen az nem csupán a konzolt jelenti, hanem magukat a játékosokat, akiknek a játék során egymással együttműködve is lehet majd versenyeket teljesíteni.

Driveclub PlayStation 4 teszt Gamepod

A Driveclubról a 2013-as PlayStation 4-bemutatón rántották le a leplet, ami nem véletlen, hiszen a produktum a Sony finanszírozásában készült, és kimondva-kimondatlanul is a Forza-sorozat ellen száll harcba. A fejlesztők célja az volt, hogy a játékosok úgy érezzék magukat az autóban, ahogy a valóságban is éreznék, feltéve, ha egy automániás legoptimistább álmába csöppennének. Így aztán a sorozatgyártásba kerülő leggyorsabb versenyautókkal próbáltak kedveskedni a képernyők elé ülőknek: nem maradt ki a Koenigsegg Agera R, a McLaren P1, vagy a Pagani Zonda R sem, szóval minden százmilliós, igen limitált példányszámú bestiát megülhetünk. A DriveClub tehát rendesen be lett harangozva, kérdés, hogy végül a boltokba került termék valóban megfelel-e majd a nagy elvárásoknak.

Mielőtt megszemlélhetnénk a menürendszert, azonnal egy futamba csöppenünk, ahol egy A osztályos (A 45) AMG Mercedes-szel kell a boly elejére kerülni. Nem ez persze az egyetlen kihívás, a játék a felmérőn azonnal további feladatok elé állít; a megfelelő ívben kell bevenni a kanyart, nem szabad ütközni, ilyenek. A száguldozás közepette máris jól megfigyelhető két dolog: a lenyűgöző grafika, és a kicsit felemás érzést keltő hangok, ám erről inkább majd a későbbiekben érdemes szót ejteni. Az előzgetés és kanyarodás során kicsit retró hangulatba lehet kerülni, ugyanis nincsenek kanyarodási ívet mutató jelzések, ahogy egy évtizeddel ezelőtt megszokhattuk, magunkra vagyunk utalva a féktávot illetően. Az irányítás viszont elsőre kicsit "darabos", nem lehet annyira finoman forgatni az első kerekeket, így könnyedén belengethetjük az autót, ha nem figyelünk oda. Bár szimulátorról nincs szó, azért a kanyarok tökéletes teljesítése nem abszolválható hosszú kilométerek teljesítése nélkül.

Driveclub PlayStation 4 teszt Gamepod

Az első megmérettetés után már a menü felépítését böngészhetjük, a Drive alatt lényegében az egy- és többjátékos módot, valamint a sima futamot találjuk. Utóbbi esetén versenyt, időmérőt, valamint driftet kezdhetünk, melyek gyakorlásra adnak lehetőséget. Több országba látogathatunk el, ilyen Kanada, Chile, India, Japán, Norvégia, Skócia, megadhatjuk a rajt idejét, az időjárást, plusz ha mondjuk havazást vagy vihart választunk, akkor ezek intenzitását is. A főoldalról a challenges módba lépve különféle feladatok elé állít a program, bár nagyon fontos kiemelni, hogy ezt csak a PSN-be való bejelentkezés után tudjuk megtenni. Ugyanez a művelet szükséges ahhoz, hogy csapatot hozzunk létre, vagy keressünk a már meglévő teamek között. A garázs tartalmazza a már megnyert verdákat, és hogy egy kis kedvcsinálással is rendelkezzen a játék, már előre megtekinthetjük, hogy bizonyos szintek elérése után milyen járgányokat tudhatunk majd magunkénak. Mindegyikhez tartozik négyféle tulajdonság, vagyis hogy az adott autó mennyire gyorsul, mennyire jó a maximális sebessége, a kezelhetősége, illetve a driftelési képessége. Mit ne mondjak, már itt némi nyálcsorgatás tör az emberre.

Driveclub PlayStation 4 teszt Gamepod

A grafika egyébként lélegzetelállító. Látszik, hogy az autók kidolgozottságára nagyon odafigyeltek, hiszen mind a belső, mind pedig a külső nézetet preferálóknak kedveztek, és mindkét pontból kiválóan megrajzolt részletek látszanak. A kormány, az ablaktörlő, a digitális és analóg kijelzések (kilóméteróra, fordulatszámmérő), vagy akár még az ablaklehúzó gomb is megtalálható, ha jobban körülnézünk. Nem csak ez persze az igazán nagy vonzereje a produktumnak, hanem a csodálatos környezet is az, egyszerűen megdöbbentően valósághűen lett megszerkesztve az út, a háttér (fejünk felett átrepülő madarak, hulló falevelek stb.), amik minél zordabb környezetbe kerülünk, annál bámulatosabbak. Erős havazásban és este persze szinte lehetetlen vezetni, hiába nem lett elrontva még az sem, hogy kizárólag a reflektor vagy a hátsó lámpa fényének területébe eső pelyhek legyenek megvilágítva, egyszerűen nem lehet normálisan látni az utat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • The Crew teszt

    Amerika végtelen úthálózata – valamint ligetei, hegyei, sivatagjai, tengerpartjai és szinte minden négyzetcentimétere – hódítóra vár az Ubisoft autós játékában.