A Dodgeball Academia különleges, bizarr világba vezet – egy olyan helyre, ami sokkal idegenebb számunkra, mint bármelyik fantasy birodalom, horror-univerzum, netán poszt-hipszter kiber-űropera. Ebben a világban ugyanis a kidobósról szól az egész világ, ekörül forog az élet. Ezért hát tüskés hajú hősünk, Otto számára nem is létezik más jövőkép, mint minden idők legjobb kidobósává válni. Igaz, az akadémiai – mert nyilván akadémián oktatják a kidobóst – beiratkozásáról elkésik egy kicsit, de utána mindent elemésztő erővel veti bele magát az oktatásügyi kalandokba.

Természetesen nem ez az első furcsa sportjáték a világon, és még ha Mario kalandjait nem is számítjuk ide (pedig hát egyes teniszezős és golfozós kiruccanásai nagyszerűek!), a Pyre a kosárlabdát, a Punch Club az ökölvívást, a Golf Story pedig természetesen a golfot dolgozta fel szerepjátékos formában. A Dodgeball Academia legközelebbi rokona azonban – a megannyi sportanimén túl – minden bizonnyal a hasonlóan harsány Inazuma Eleven, amely a focit világította meg új oldalról, mégpedig egy jRPG-prizmán keresztül. A Dodgeball Academia is egy igazi, tápolós szerepjáték lett, és ez még akkor is igaz, ha túlzottan komplex rendszerekről nem beszélhetünk vele kapcsolatban. A szépen megrajzolt, ámde aprócska világban (az egyetem mellett egy aprócska erdőt, illetve egy hófútta hegytetőt fogunk csupán meglátogatni) furcsa csapatunkkal kolbászolunk ide-oda, rövid meccseken elintézzük az Otto vérére vágyó random riválisokat, bizarr mellékküldetéseket teljesítünk, bajnokságokon indulunk, és persze naponta megmentjük valami katasztrófától a világot.

[+]

Mint az talán egyértelműen kiderült a fentiekből, a Dodgeball Academia nem komoran és humormentesen áll hozzá témájához, néha egyenesen önparódiába is átmegy a története. A játék mindössze nyolc nap, azaz nyolc, egyenként körülbelül egyórás fejezet történetét meséli el, és lényegében minden nap valami új veszélyről szól. Egyszer a gyakorlást biztosító labdaköpő gépezetek szabadulnak el, másszor szellemlabdák fenyegetik az életet, majd jönnek a kedvenceim, a gömbformát elutasító, a kocka alakú labdákban hívő szektások. Az ötletek jók, az összevissza karakterek szórakoztatók a maguk bizarrságában (tanul a suliban vámpír, macska, kocka és lufi is, az egyik tanárunk pedig egy ménkű nagy mandrill), így bajom csak azzal volt, hogy iszonyatos mennyiségű szöveg van a játékban. Mint a túlírt animék, itt is mindenki mindent háromszor maga is elmond, majd megint visszakérdez. Sebaj, az érdektelen szövegeket el lehet nyomni.

A Dodgeball Academia tehát RPG, de azzal a megjegyzéssel, hogy a hagyományos csaták helyét itt természetesen fürge kidobós-meccsek veszik át. A felállás itt a fair 3v3-tól egészen az extrém 1v5 és 3v7 leosztásig folyamatosan változhat, mint ahogy a pálya mérete és viselkedése is eltérő lehet. Némelyik helyszínen a játékosok simán átmehetnek a másik térfélre is, de általában ez tilos. A csatatér általában igazi sportpálya, de a parkolóban gyorshajtó autósok zavarják meg a viadalokat, az erdőben pedig az aljnövényzet teszi jószerivel láthatatlanná a labdamozgást. Ha valakinek elfogy az életereje, ő néha szimplán kiesik, máskor pedig az ellenfél háta mögé kerül, hogy az odagurult labdákkal hátulról sorozza meg őket. Ezen felül a küzdelmeket eltérő típusú labdák, különlegesen dobó ellenfelek és már szinte csalással felérő egyéb trükkök is feldobják.

[+]

Mivel a játéktér kicsi, illetve, mivel a mászkáláson és pofázáson túl lényegében az egyetlen játékelem a kidobósozás, erre a változatosságra szükség is van. A meccsek valós időben zajlanak, és a helyezkedés, a védekezés, illetve az ugrálás is kulcsfontosságú benne. A célzás majdnem teljesen automata, nekünk csak az időzítéssel, illetve az extra dobásfajtákkal kell foglalkozni – például a karakterenként eltérő szupertámadásra. Bár a történet során csatlakozó hat karakter mind egyedi képességekkel bír, én semmi okát ne láttam, hogy ne végig Ottóval legyek – csak akkor raktam be második sorba a srácot, ha egy közelgő, nehezen levédhető ellenséges szupertámadásnál valaki mást akartam beáldozni.

A Dodgeball Academia brazil fejlesztői kedves, szerethető, rajzfilmesen szép játékot készítettek. Nem mondom, hogy szerepjátékként felveszi a versenyt a legjobbakkal (a gyógyító ételekre az ingyenes orvosok mellett semmi szükség, a karakterenként két aktiválható tárgy pedig túl kevés az egyedi taktikák kialakításához), de maga a harc igen élvezetes, ráadásul a fejlődés, a szintlépés, az erősebbé válás is remekül érezhető. Bár ténylegesen grindelni, tápolni nem lehet (minden fejezetben véges számú ellenfél van, mindössze egy titkos bajnokság kezdhető újra végtelenszer – de az meg inkább a pénzkeresésre szolgál), a megkeresett vagyonunkat a csatornában levő harmadik boltban mindenféle permanensen erősítő italokra lehet elszórni, és így az utolsó fejezetben mindenkin átgázolni. Alapnak ez kitűnően megfelel, és nagyobb világgal, kidolgozottabb karakterfejlesztéssel és jól megszerkesztett szövegekkel a második rész még nagyobbat szólhat.

A Dodgeball Academia PC-re, PlayStation 4-re, Switch-re, Xbox One-ra és Xbox Series gépekre jelent meg. A játék PC-n és Xboxon is része a Game Pass szolgáltatásnak.

Pro:

• A harcrendszer pörgős és változatos;
• Élmény fejlődni és erősebbé válni;
• Lényegében nyolc szórakoztató történet.

Kontra:

• Irritálóan sok és hosszú párbeszédek;
• Nagyon kicsi játéktér;
• Nincs online kidobósozás.

70

Grath