Dishonored Teszt

Bevezetés és történet

Bizonyára sokan vártátok már a Dishonored című játékot, hiszen az előzetes képek és videók alapján kimondottan érdekesnek tűnt. Annyit már akkor látni lehetett, hogy a Bethesda és az Arkane Studios egy olyan programot hozott össze, melyben ismét jelentőséget nyernek a játék során hozott döntéseink. Ráadásul az interaktív videókban azt is megcsodálhattuk, miképpen lehet egy feladatot akár négy különféle módszerrel megoldanunk. Aki játszott már a Deus Ex játékok valamelyikével, annak ismerős lehet ez a fajta stílus, és egyben az újrajátszási értéket is jelentősen megnöveli a több lehetséges végigjátszási mód.

A játékban Corvo Attano bőrébe bújunk, aki foglalkozását tekintve Dunwall város uralkodójának, Jessamine császárnénak, valamint leányának, Emily hercegnőnek bizalmas testőre. Éppen egy fontos küldetésről tért vissza, melyben fontos információkat hozott a császárnőnek az egyre jobban terjedő pestissel és annak ellenszerével kapcsolatban. Nem sokkal azután, hogy kézbesítette a levelet, Jessamine császárnőt orgyilkosok megölik, Emily-t pedig magukkal hurcolják. Az odaérkező őrök már csak Corvo-t találják a helyszínen, és persze őt gyanúsítják uralkodójuk megölésével.

A játék valódi cselekménye a börtönben kezdődik, amikor is a kivégzése előtti éjjelen Corvo látogatókat kap, akiktől megtudja az igazságot, vagyis hogy az uralkodó elleni merénylet szándékosan volt úgy megtervezve, hogy ő legyen a gyanúsított. Így most a valódi gyilkos nyugodt lehet, hiszen őt fogják felakasztani helyette. Azonban egy váratlan segítő kéznek köszönhetően Corvo kiszabadul cellájából, és innentől kezdve a volt testőr immár bérgyilkosként, arcát maszkkal takarva indul el bosszút állni az igazi bűnösökön.

Figyelem! A cikkhez mellékelt képek spoilereket tartalmazhatnak a játékmenettel és küldetésekkel kapcsolatban, így aki ezekre érzékeny, az a szövegre koncentráljon, vagy lapozzon az utolsó oldalra!

A Dishonored című játék mellé egy posztert, valamint egy Tarot kártya csomagot mellékeltek. A dobozban a lemez mellett egy vékony kézikönyv található, benne a fontosabb kezelőbillentyűk ismertetésével, valamint a Steam alatti aktiváláshoz szükséges kulccsal. Előrendelői ajándékként az Acrobatic Killer Pack DLC-t kaptam még a Konzolok Szervize üzlet jóvoltából. Most lássuk a játék leírását.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt