Isteni színjáték

A harcrendszeren szerencsére nem változtattak sokat, minden maradt a régiben; Lurk egy egyélű karddal verekedi át magán a történeten, hasonló mozgásrepertoárral, mint Emily vagy Corvo tette azt. Az egyszerűnek tűnő harcrendszer továbbra is megszokást igényel és mesteri szintű elsajátítása némi időbe fog kerülni - na nem mintha olyan bonyolult lenne, de nem lesz ritka, hogy alsó hangon négy ellenfelet kell levakarnunk magunkról. Tömegoszlatásra kitűnően alkalmas az új nem halálos Hyperbaric Grenade, ami légrobbanást keltve csinál nekünk némi helyet az extra manőverezésre, valamint később feloldhatjuk a Void Strike támadást, amivel alaposan kitágulnak gyilkolási lehetőségeink. Távolsági támadások végrehajtására egy kézre erősített “pisztoly” áll Billie rendelkezésére, a megszokottakhoz hűen kétféle (halálos - nem halálos) töltettel. Szintén új fegyvernek minősül a hook mine, ami egy vicces eszköz kétféle beállítással, attól függően, hogy akarunk-e vért látni a padlón.

Extra vicces képességünk, hogy Billie ért a patkányok nyelvén. Elég fura dögök a Dishonored rágcsálói, kicsit betegek, de sokszor értékes információt is megosztanak velünk a környezetükről, mint például az ott tartózkodó ellenségek száma vagy rejtett tárgyak pontos helye. Bár az előző részekben eddig mindig megvolt a lehetőségünk az Outsider erejének visszautasítására a mazochista játék élményért, itt kérdés nélkül ránk rakja a jelét az ördög, annak ellenére, hogy tisztában van vele, hogy mire készülünk. Emily és Corvo eszköztárához mérten Billie szerényebb képességekkel gazdálkodik, ellenben ügyes kezekben. Az említett Void Strike-on kívül más harci képességet nem kaptunk, ellenben a pályák feltérképezésére rendkívül alkalmas Foresight segítségével jó előre bemérhetünk ellenfeleket és tereptárgyakat, hogy a mozgásukat nyomon tudjuk követni, valamint a képesség használata közben aktiválhatjuk a helyváltoztató Displace-t. Ez nagyban hasonlít Corvo Blinkjéhez azzal a különbséggel, hogy a hatósugara lehelletnyivel kisebb, valamint második aktiválásra helyezi át a karakterünket.

Utolsó és egyben legmenőbb képességünk a Semblance, amivel egy -még élő!- ellenfelünk identitását tudjuk felvenni rövid időre, így megtévesztve a többi NPC-t. Mondanom sem kell, elég vicces, amikor közeledtünkre vigyázzba vágják magukat az alacsonyabb rangú katonák vagy kultisták, de sajnos a kutyákat nem tudjuk olcsó illúzióval átverni, ahogy minden embert csak egyszer tudunk lemásolni. Több a statikus bio-térfigyelő,, de emellett még rendszeresen járőröznek is társaik szép számmal, hogy semmiképp se könnyítsék meg a pacifista végigjátszásra törekedőket. Nehezebb dolgunk is van, mivel itt már nem fognak békén hagyni minket az őrök még gyilkolás nélküli végigjátszás esetén sem, mivel piti bűnözők, a zsoldosok legalja vagyunk. Ezúttal a pályák némiképp zártabb kialakítása, továbbá Billie korlátozott Void képességei miatt valamivel kevesebb alkalmunk adódik zsörtölődést elcsípni az őrök szájából, a legtöbb csevely is inkább az adott küldetés rejtvényeinek megoldásához juttat közelebb minket. (A több napos büdös pólók témája azért rendszeresen elő kerül, ha épp túl sokáig marad csendben az adott NPC).

Mintha a kiegészítőben nem is törekedtek volna olyan nagyon az írók érzelmi alapú monológok megalkotására, mint a sorszámozott alapjátékban, vagy csak lelkiekben elfogadtam, hogy most egy olyan karaktert irányítunk, akinek a kezét több vér áztatta, mint zuhanyvíz érte. Így kevésbé gondoljuk át kétszer könnyekbe fojtva, hogy a könnyebbik utat választjuk egy-egy egyenruhás ártalmatlanná tételében vagy kicsit pepecselünk az extra pacifista pontokért. Szerencsére mindez csak addig tart, amíg kifejezetten a főküldetésekre koncentrálunk, hiszen az egyenruhásoknál jóval érdekesebb karaktereket találhatunk, ha letérünk a rövidebb útvonalakról - a lepukkant steampunk (whalepunk/oilpunk?) világ egyedi atmoszférája átjárja a mellékküldetések során előbukkanó fura szerzeteket és egyéb, helyi mérével normális embereket, akik miatt megéri átlapozni a felszedett jegyzeteket vagy elkóricálni extra bone charmokat felszedni. A pályák legtöbbször épp annyira kötöttek, mint a második rész terén, ellenben sokszor fura és nem egyértelmű logika alapján lehet végighaladni egy-egy misszión. Kikerült a játékból a Chaos System, ami egyfajta interaktív visszajelzés volt az előző részekben és DLC-kben.

Korábban a káosz szint emelkedésével drasztikusan változhatott egyes kerületek arculata a szemét, patkányok, dögvész és extra körözési plakátok személyében, valamint kihatással volt fő- és normál NPC-k viselkedésére, nem beszélve a főszereplőkről és egyes sztori szintű változásokról. Tehát nincs Chaos System. Hogy ezt negatívumként vagy pozitívumként róhatjuk e fel a játéknak, azt sajnos nem tudom megítélni - némiképp nehezebb egyetlen gyilkolás nélkül végigjátszani a játékot, az arany középút valahol a csendes és a bekattant stílus között van, épp csak azokat eltéve láb alól, akiket “muszáj”. Egy dolog biztos, változást nem fogunk észlelni, hogy pályánként ötven hullazsákot készíttetünk elő vagy sem. Technikailag mondhatni semmit sem változott a játék, ami némiképp magától értetődő. Ismét a nyakunkba kaptuk a Void Engine-t, ami bár teszi a dolgát, de a Pro és extra X mentes konzol verziókat leszámítva a grafika maradt olyan felemás, mint a Dishonored II esetében. A játék futását érintő súlyos framerate problémák elkerülték az Xbox One-os kiadást, vélhetően ez az erősebb platformokon is így van.

Kisebb-nagyobb malőrök azért akadnak, mint amikor egy véletlenszerűen felriasztott polgári negyedet elözönlik az őrök és mi pedig futva igyekszünk kihátrálni a szituációból, vagy épp amikor “sikeresen” behelyezhetjük geometriailag az őröket olyan tereptárgyak közepébe, mint a vaskerítés, a kasszapult vagy a vécécsésze. Ami a legszomorúbb a Death to the Outsider esetén, hogy akárhogy is forgatjuk, ez csak egy expansion, bocsánat, DLC - természetesen annak is lett szánva, de Billie Lurk és Daud franchise-záró sztorija többet érdemelt volna, mert rengeteg potenciál maradt a történetben, sokkal többet lehetett volna kihozni belőle, mint egy jó esetben 8-10 óráig tartó sztoriláncot. Egyik szemem sír, a másik meg nevet, mert én szívesen vártam volna még akár egy vagy két évet is egy sorszámozott (de hosszabb) epizódra, kidolgozott sztorival, de a végeredmény így is bőven kielégítheti a Dishonored-rajongókat.

A Dishonored: Death of the Outsider szeptember 15-én jelent meg PlayStation 4-re, PC-re és Xbox One-ra, mi utóbbin teszteltük a programot

Pro:

• Végletekig csiszolt játékmenet,
• ötletes pályák, küldetések,
• élvezetes lezárás.

Kontra:

• Kisebb technikai gondok,
• hiányzó káosz-rendszer,
• újrahasznosított pályarészek.

85

oriic