Diablo III: Reaper of Souls - Teszt

Kicsomagolás és telepítés

Megérkezett a Diablo III: Reaper of Souls című kiegészítő-csomag, mellyel a Blizzard ismét bebizonyította, hogy mesteri szinten képesek egy játék újrajátszhatósági értékét növelni új tartalmak hozzáadásával. Habár az alapjátékról már készült egy viszonylag részletes bemutató - itt megtaláljátok -, azonban a 2.0.1 verziószámot viselő patch rengeteg játékmenetbeli újítást is tartalmazott, ezért azoknak is érdemes elolvasniuk a bemutató első felét, akik még nem rendelkeznek a kiegészítővel. Először is lássuk a dobozt közelebbről (A képek minőségéért elnézést kérek, a fényképezőgépem meghibásodása miatt kénytelen voltam ezúttal mobillal fotózni, remélhetőleg így is kivehetőek).

A Reaper of Souls című kiegészítő a Blizzardtól már megszokott minőségű csomagolásban érkezett. A DVD-tokot egy kihajtható, ízlésesen illusztrált borítóval látták el, melynek fedelén Malthael, az új főellenfél látható. A borító belső oldalán az új játszható kasztról, a Crusaderről láthatunk egy képet, valamint néhány új pályarész fotóját és pár skill leírását. Maga a DVD-tok a játék lemezét tartalmazza, ami meddő hivatást teljesít, hiszen mostanra már mindenki letöltötte a kiegészítő tartalmát is, mégpedig a 2.0.1 patch telepítésekor. A korong mellett egy kétrét hajtott lap található, ami elvileg a játék kézikönyve, gyakorlatilag csak azt írja le, hogy kell telepíteni a Reaper of Souls című kiegészítőt és mik a használatának előfeltételei.

A kézikönyv mellett két vendégkódot is találunk, egyikkel a World of WarCraft, másikkal pedig a Diablo III Starter Edition aktiválható (Ez szintén felesleges dolog, hiszen bárki letöltheti az ingyenes próbaváltozatot, aki rendelkezik egy Battle.net fiókkal). A vendégkódok mellett egy harmadik kártya is lapul a csomagban, mellyel a HearthStone című gyűjtögetős kártyajátékhoz kapunk egy ajándék kártyapaklit. A Collector's Edition ennél lényegesen több bónuszt tartalmaz, ezek a normál kiadás mellékletei. A kiegészítő használatához először is létre kell hoznunk egy Battle.net accountot, letölteni az asztali alkalmazást, majd megvásárolnunk a Diablo III című játékot és aktiválnunk azt fiókunkban (Redeem a Code). Azt követően már aktiválhatjuk a Reaper of Souls kódját is, amit szintén ugyanott tudunk megtenni. Fontos, hogy a Diablo III Starter Edition nem megfelelő, mindenképp kell a teljes verziós alapjáték is a kiegészítő használatához!

Telepítést követően a Diablo III: Reaper of Souls könyvtára mintegy 15 GB helyet foglal el merevlemezünkön, de ennek legalább a dupláját érdemes szabadon hagyni, mielőtt nekiállnánk, ugyanis a játékfájlok konfigurálása során felkúszhat 35 GB környékére is a helyfoglalás. Persze ez csak azokat érinti, akik újonnan vásárolták meg a programot és nincs elég nagy sávszélességük, ezért lemezről kell telepíteniük a játékot (A többieknek már gépükön van a kiegészítő teljes tartalma is, melyet a kóddal tudnak aktiválni). Gépigényt tekintve is történt változás, néha keményen felpörögtek az AMD R9 280X VGA ventilátorai, ha akciódúsabb jelenet zajlott a képernyőn. De általánosságban is mintha picit hangosabban forognának a légkavarók játék közben, mint azt az eredeti Diablo III legnagyobb csatái alatt tették.

Mielőtt rátérnék a kiegészítő ismertetésére, elöljáróban annyit hadd mondjak el, hogy sokan voltunk az eredeti Diablo III megjelenését követően, akik pár hónapig gyakorlatilag éjt nappallá téve játszottunk vele, majd később abbahagytuk - különféle okok következtében -, és most felmerült bennünk a kérdés, hogy megéri-e újra elővenni a játékot, esetleg megvenni a Reaper of Soulst. A kiegészítőért én 9.890 forintot fizettem, vagyis majdnem annyiba került, mint annak idején a Diablo III, ami 12.790 forint volt megjelenéskor. Egyesek sokallják ezt az összeget egy kiegészítőért és valahol őket is meg lehet érteni, hiszen ha összehasonlítjuk az alapjáték és a kiegészítő tartalmát, akkor a reális ár valahol 5.000 forint környékén lenne érte. Ám egy Diablo rajongó, aki már eddig is több száz órát ölt a játékba, habozás nélkül kifizeti érte ezt az összeget, hiszen a kiegészítő által hozott újításoknak köszönhetően ismét újabb hónapokon keresztül lettünk ellátva szórakozással. Márpedig ha képes ugyanannyi időre lekötni, mint az alapjáték, akkor igenis megéri az ahhoz közeli árat.

Azoknak a játékosoknak is, akik drágállják a kiegészítő árát, érdemes újra elővenniük a játékot, ugyanis már a 2.0.1 patch önmagában is annyi újdonságot tartalmaz, mintha csak egy másik programmal játszanánk. Az Aukciós Ház bezárásával egy új korszak vette kezdetét, mostantól nincsenek euróval feltápolt karakterek, mindenki a maga által talált felszerelést használja, így kellő mennyiségű játékkal bárki szerezhet über tárgyakat. Persze ez nem fog pikkpakk összejönni, a Blizzard gondoskodott róla, hogy ismét játékórák százain keresztül kelljen farmolni a legjobb elérhető dolgok után, ám ezúttal nagyobb esélyünk van egyedül is boldogulni. Természetesen a Diablo III főleg csapatjáték, így aki hamarabb szeretne maximális szintre jutni karakterével, mindenképp csatlakozzon egy parti tagjaihoz. Ennyit bevezetésként, most lássuk először a 2.0.1 patch újításait, melyek mindenki számára elérhetőek, akár megvette a kiegészítőt, akár nem.

A 2.0.1 patch újításai 1. rész

Véleményem szerint a Diablo III a 2.0.1 patch után lett olyan játék, amilyennek már megjelenéskor lennie kellett volna. Annak idején gyakorlatilag minden az Aukciós Háznak és a tárgyakkal való kereskedelemnek volt alárendelve. Ezzel még nem is lett volna baj, de a rendszer nem úgy működött, ahogyan azt a Blizzard szerette volna. Gyakorlatilag senki nem ölte a szörnyeket, szinte mindenki csak az AH-t bújta, ahol pénzért brutális cuccokat vett magának, majd ment egyből legmagasabb Inferno szintre, ahol némi esélye volt rá, hogy ő is találjon értelmes felszerelést. De még így sem volt fenékig tejfel az élet, a RNG (Random Number Generator) valami elképesztően pocsékra sikerült, több száz óra játék után esett egy használható tárgy, ami ment is AH-ba, hogy ott milliárdokért keljen el. Ördögi kör a javából: ahhoz, hogy dobjanak valamit a szörnyek, magas nehézségi szinten kellett játszani. Viszont ehhez olyan felszerelésre volt szükség, melyet csak AH-ban szerezhettél meg sok-sok aranyért. De az arany összegyűjtéséhez szintén magas szinten kellett játszani (Kivéve, ha volt némi fölös euród, azért mindent megkaptál). A készítők rájöttek, hogy hibáztak, így bejelentették, hogy a kiegészítő megjelenése előtt végleg bezárják az Aukciós Házat.

A Diablo III 2.0.1 patch legjelentősebb változása az Aukciós Ház eltörlése miatt bevezetésre kerülő Loot 2.0 rendszer, melynek lényege, hogy mostantól sokkal nagyobb eséllyel kapunk karaktereink számára megfelelő felszerelést, mint azelőtt. Megnövelték a legendás tárgyak esési gyakoriságát is, ráadásul a főellenfelek első végigjátszáskor garantáltan dobnak ilyen cuccot. Ám ezek mostantól az arannyal együtt az accounthoz vannak kötve, vagyis nem cserélhetjük vagy adhatjuk el azokat, kivéve abban az esetben, ha partiban játszottunk, ekkor két órán keresztül tudunk csereberélni, utána végleg hozzákötődnek a fiókokhoz. Ennek köszönhetően az egész játék átalakult: míg korábban gyakorlatilag elképzelhetetlen volt, hogy valaki kizárólag a saját maga által talált felszereléssel jusson el a legmagasabb nehézségi szintre, most minden változtatás ezt segíti elő, vagyis végre mindenki előtt nyitva áll a lehetőség az előrejutásra.

A tárgyak tulajdonságait is megváltoztatták, mostantól vannak elsődleges (Primary) és másodlagos (Secondary) bónuszok. A Smart Drop rendszer többek között azt is figyeli, hogy kaszt-specifikus tárgyak esetén azoknak megfelelő bónuszokat tartalmazzanak (Például ha Wizarddal találunk egy Barbarian fegyvert, akkor azon Strength bónusz legyen, ne pedig Intelligence, hiszen a varázslóval úgysem tudnánk használni a tárgyat, a barbár pedig nem sokat profitálna a megnövelt intelliganciából). Szintén ez a rendszer felelős azért is, hogy mostantól sokkal nagyobb eséllyel kapunk karakterünk számára használható felszerelést, valamint az általa biztosított bónusz képességek is reá szabottak lesznek. A teljes set és legendary tárgykészlet újra lett formálva az új rendszernek megfelelően, ez alól kivételt képeznek a 2.0.1 patch előtt esett felszerelések, azok tulajdonságai változatlanok maradtak.

Az eddig ismerteken felül mostantól a tárgyak karakterre szabott bónuszokat is adhatnak, melyek többek között területre ható sebzést, gyorsabban és kisebb költséggel használható képességeket, valamint egyéb, karakterek képességeit erősítő tulajdonságokat biztosítanak. Az új rendszerben némileg le van csökkentve a bónuszok intervalluma, hogy ne legyen akkora szórás a tárgyaknál. Például eddig 1 és 200 között adhatott egy cucc bónuszt, ez mostantól 140 és 200 közé esik. Ha összehasonlítunk egy új tárgyat az éppen viselttel, akkor immár százalékos értékben kapjuk meg a különbségeket. A CTRL gomb nyomva tartásával pedig azt nézhetjük meg, hogy a tárgy által nyújtott bónusz milyen értékekből lett kiszámolva.

A kasztok képességei szintén komoly ráncfelvarráson estek át, bár sokak szerint továbbra is akadnak kiegyensúlyozatlanságok. Mostantól három fő attribútum határozza meg egy karakter hatékonyságát, ezek a Damage, Toughness és a Healing. Lássuk most őket picit részletesebben:

  • Damage: Itt láthatjuk, hogy egy másodperc alatt mekkora sebzést tud okozni karakterünk ellenfeleinek. Főleg DPS-ként (Damage per Second) szokták emlegetni. Minél magasabb, annál hamarabb végezhetünk a szörnyekkel. Értékét fegyverünk minősége, elsődleges tulajdonságpontjaink száma, támadási sebességünk, valamint kritikus találati esélyünk határozza meg.
  • Toughness:  Azt mutatja, mennyire vagyunk ellenállóak a minket ért támadásokkal szemben. Minél magasabb az érték, annál több sérülést viselünk el halál nélkül. Értékét életerőpontjaink száma, páncélunk védelmi értéke, ellenállóképességünk, valamint az ütések elől való kitérésünk esélye adja ki.
  • Healing: Ez jelzi, hogy másodpercenként hány életerőpontot gyógyul karakterünk, ha épp nem éri sérülés. Értékét a fegyvereinken lévő bónuszok (életszívás), a gyógyító gömbök által nyújtott érték és azok bónuszai, a karakter regeneráló tulajdonságai, valamint egyéb tárgyakon lévő extra bónuszok is befolyásolják.

Minden kaszt egyedi értékekkel rendelkezik, amit még játékstílusunk függvényében változtathatunk megfelelő öltözékkel, valamint a Paragon pontjaink elosztásával. Most térjünk ki rá erre.

A Paragon rendszer is teljesen eltér a korábban látottaktól. Egyrészt nincs felső határ, gyakorlatilag bármeddig fejlődhetünk, másrészt megszerzett pontjaink már az összes karakter számára elérhetőek. Vagyis ha van három karakterünk, egyiknek P100, másiknak P60, harmadiknak pedig P10 volt a szintje, az új patch telepítését követően ezek a Paragon XP pontok összeadódnak. Mivel szintenként eltérő XP kell a Paragon pontokhoz, így nem egy-az-egyben váltás lesz, hanem az XP mennyiségét méri össze az új rendszerrel, az így kijött értéket pedig minden karakter megkapja. Ez új karakterekre is igaz, vagyis ha indítunk egy negyediket, ő is automatikusan megkapja ezzel a szinttel járó bónuszokat. Minden Paragon szint után ugyanúgy nőnek alaptulajdonságaink, mint eddig, ezenfelül kapunk egy pontot, melyet négy csoport extra tulajdonság között oszthatunk el.

Korábban nehezünkre esett új karaktert kezdeni, hiszen minden megszerzett Paragon ponttal növeltük a mágikus tárgyak és arany találásának esélyét, így inkább azokat gyűjtöttük. Mostantól azonban ez megszűnt, P100-on is ugyanannyi esélyünk van jó cuccok esésére, mint P200-on (Már csak a felszerelések adhatnak Magic Find/Gold Find bónuszokat). Ráadásul a megszerzett Paragon pontok minden karakter számára elérhetőek, emellett pedig nem kell háromszor újrajátszanunk a játékot, így szívesebben próbáljuk ki a többi kasztot is.

A 2.0.1 patch újításai 2. rész

A nehézségi szintek is teljesen át lettek dolgozva, mostantól a kihívás mértékét karakterünk szintjéhez igazítja a játék, emellett pedig bármelyik szinten nekiindulhatunk a kalandozásnak. Ez pedig azért jó, mert akár menet közben is megváltoztathatjuk a nehézséget (Csökkenteni bármikor tudjuk, növelni pedig csak egyes esetekben, egyébként új játékot kell kezdenünk). Ráadásul mivel a Paragon pontokat az új karakterek is megkapják, így szinte bátorít minket a játék, hogy kipróbáljuk a többi karaktert is, ezzel további száz órákra odaszegezve minket a monitor elé. Miután az életszívás (Life Steal) 60. szinten már csak 10%-os, afelett pedig teljesen megszűnik, mostantól taktikusabban kell küzdenünk, nem lehet vadállat módjára berohanni a tömegbe, gondolva, hogy pár ütés után úgyis meggyógyulunk.

Korábban az elit ellenfelek legyőzése, eventek teljesítése és arany kincsesládák kinyitása után kaptunk úgynevezett Nephalem Valort, ami megnövelte MF/GF értékünket. A maximális szintje 5 lehetett, és erre bizony szükségünk is volt, ha például kulcsokat akartunk gyűjteni az őrzőktől (Keywarden), akkor alatta sokkal kevesebb eséllyel dobták. A Nephalem Valor megszűnt, helyette úgynevezett Pool of Reflection nevű kutakat találhatunk, melyek az XP-jelző csíkunk feléig 20% bónuszt adnak. Ez akkor is megmarad, ha kilépünk a játékból, viszont ha meghalunk, oda az előny. Egyszerre többet is aktiválhatunk belőle, így ha nem halunk sűrűn, jelentősen felgyorsíthatjuk fejlődésünket. Az életerő-gömbök mellett találhatunk Power Globe-okat is, melyek rövid ideig Nephalem Glory nevű bónuszt adnak. Gyorsabban futunk és támadásainkra bónusz-sebzést kapunk, míg tart a hatása. Újabb gömbökkel ez kitolható, maximum 3. szintig.

A szörnyeknél szintén találkozhatunk újdonságokkal. Eddig is széles repertoárban bocsátották ránk különféle támadó képességeiket, ám mostantól sokkal többféle van belőlük. A teljesség igénye nélkül most párat megemlítek: először is van az Avenger, aki egyre erősebbé válik, ahogy gyilkoljuk le társait. A Thunderstorm erős villámokat szór maga körül, míg a Wormhole egy féreglyuk segítségével szív magához akár a képernyő másik széléről is. Az Orbiter beteríti az egész terepet villámló gömbökkel, melyek mindenkit megráznak, aki hozzájuk ér, míg végül a Frozen Pulse egy jégkristályt bocsát ki magából, ami rövid ideig követi karakterünket, majd felrobban és mindent megfagyaszt maga körül. Ezeken kívül a korábban látott támadó képességek is látványosabbak lettek (A Poison például már négyszet alakban szétterül, így nehezebb előle kitérni).

Játékmenetbeli újítások is akadnak szép számmal, többek között a Cursed Chest és Cursed Shrine, ami hasonlít az eddig megszokottakhoz, csak kinyitása előtt "meg kell tisztítani", azaz legyőzni a hullámokban ránk támadó ellenfeleket. Ha a megszabott idő letelte előtt kellő mennyiségű rondasággal sikerül végeznünk, kapunk egy extra ládát, melyből további jutalmakat zsákmányolhatunk. A gyógyital is átalakult, mostantól csak egyfélét találhatunk, ami életerőnk 60%-át tölti vissza. De a tárgyak tekintetében leginkább a crafting rendszert érintette a változás, hiszen mostantól jóval nagyobb szerep jut az általunk készített felszereléseknek, mint azelőtt.

Eddig is rengeteg alapanyagot találtunk, valamint a szükségtelen felszerelésünk bezúzásával további nyersanyaghoz juthattunk, melyekből a kovácsnál újabb - néha jobb - tárgyakat készíthettünk. Az új rendszernek köszönhetően immár itt is jóval jobb felszerelést állíthatunk össze, de természetesen arra senki ne számítson, hogy elég lesz egyszer-kétszer legyártani az adott darabot, mire összejön egy valóban kielégítő példány. Ráadásul a komolyabb, legendás tárgyak kikalapálásához jelentős mennyiségű ritka alapanyagra is szükségünk lesz, ezért magasabb szinten, ahol már csak ezekkel fejlődhetünk, állandó készlethiánnyal fogunk küszködni. Viszont új karakternél nagyon sokat segítenek a saját magunk eszkábálta dolgok, mert, hiába a Loot 2.0 rendszer, még mindig jobban lehet fejlődni személyre szabott cuccokkal, mint random droppal.

A Diablo III 2.0.1 patch utolsó, egyben legjelentősebb újítása a szociális-, és klánrendszer radikális átalakítása lett. Ennek köszönhetően végre nem csak barátainkkal, hanem klántársainkkal is könnyebben tarthatjuk a kapcsolatot. További előnye, hogy így egyszerűbb és gyorsabb társakat találni multis játékra, anélkül, hogy megnyitnánk azt a nyilvánosság előtt. Mostantól sokkal kifizetődőbb, ha csapatban játszunk, ugyanis kétfős parti esetén 10%, három főnél 20%, míg négy főnél 30% bónuszt kapunk varázstárgyak és arany találásának esélyére (Magic Find/Gold Find). Magyarán minél többen játszunk együtt, annál nagyobb eséllyel kapunk legendás cuccokat és több aranyat. Meg természetesen a hanguat is sokkal jobb ilyenkor, pláne, ha összegyűlik pár elvetemült PH-s arc egy hétvégi kis mészárlásra.:)

Ezzel nagyjából véget is értek a 2.0.1 patch újításai, ha esetleg valami kimaradt, azért elnézést kérek, annyi az újdonság most, hogy nem könnyű mindent felsorolni pár oldalon. Mindenesetre annyit biztosan mondhatok, hogy aki megjelenéskor játszott a Diablo III című játékkal, majd azt követően pár hónap alatt megunta, annak érdemes újra elővenni és kipróbálni a változásokat. A 2.0.1 patch megjelenésével olyan lett a Diablo III, amilyennek mindig is lennie kellett volna. Még ha nem is tervezzük a kiegészítő megvásárlását, akkor is érdemes újra elővenni a játékot, hiszen annyi az újdonság, hogy garantáltan ismét több száz órát elleszünk majd vele.

Innentől kezdve áttérek a Reaper of Souls ismertetésére, vagyis amikről a most következőkben szó esik, csak a kiegészítő megvásárlását követően válnak elérhetővé. Bár magáról a történet bővítéséről nem sokat írok, hogy ne lőjem le a poént, ennek ellenére néhány információ spoileres lehet azok számára, akik még nem játszották végig az Act V eseményeit. Így ha nem szeretnétek semmit megtudni a kiegészítőről, akkor lapozzatok az utolsó oldalra, ahol szokás szerint egy spoiler-mentes összefoglalót olvashattok.

A Crusader

A Diablo III kiegészítőcsomagjának előrendelői egy kis ajándékot kaptak a Blizzardtól: amennyiben március 31. előtt beaktiváltuk a kódot, úgy megkaptuk a Wings of Valor nevű szárnyat (Minden karakterre rakhatunk egyet, ha újat indítunk, ő is megkapja). Extra tulajdonságot nem ad, csak esztétikai jellege van, látványos sárga színben pompázik. Mellette kaptunk egy Valla nevű Demon Hunter karaktert is, melyet a Blizzard másik játékában, a Heroes of the Storm-ban aktiválhatunk.

A Reaper of Souls egyik fő újítása az új játszható kaszt, a Crusader (Keresztes Lovag), aki leginkább a Diablo II-ben látott Paladinra emlékeztet. Közelharcos karakterről beszélünk, aki nehézpáncélban, hatalmas pajzsot és láncos buzogányt viselve harcol a szörnyekkel. Képességeinek köszönhetően ő lett az első, kifejezetten tankolásra megtervezett karakter, akit gyakorlatilag lehetetlen agyonverni, még a legszívósabb ellenfelekkel szemben is megállja a helyét. Amennyiben mégis meghalna, úgy tanítványa áll a helyére, aki átveszi mestere felszerelését és személyazonosságát. A keresztes hadjárat a halál után is folytatódik...

A Crusaderek a hit és a törvény hajlíthatatlan bajnokai, akik nehézpáncélba öltözve és toronymagas pajzsokat viselve habozás nélkül vetik bele magukat még a legkilátástalanabbnak tűnő küzdelmekbe is, bízva abban, hogy szent mágiájuk és nehéz vértjük garantálja számukra a végső győzelmet. A jól képzett Crusader képes olyan támadásokat is teljesen kivédeni, melyekbe kevésbé erős harcosok akár bele is halhatnak. Bár a nehéz páncél és pajzs viselése, valamint a láncos buzogány forgatása főleg közelharchoz ideális, a Crusader távolról is képes masszív csapást bevinni, egyszerre akár tucatnyi ellenfélnek is.

Mivel a Crusader kimondottan tankolásra lett tervezve, így a nehézpáncél, pajzs és az ellenfelek figyelmét magára vonó képességek dominálnak eszköztárában. Habár fő profilja a minél nagyobb szívósság és a támadó ellenfelek feltartása, sok offenzív képességgel is bír, melyek kimondottan tömegoszlatásra lettek tervezve. Ezen képességek használatához Wrath-ra (düh) van szüksége, aminek előállításához szintén egyedi skillek állnak rendelkezésére.

Wrath = A küldetésének szentsége, valamint az égi fény ruházza fel a Crusadert kellő mennyiségű dühvel, hogy büntető támadásai hajtóanyagául szolgáljon. A Crusader mindig készen áll a harcra, így dühe lassan, de folyamatosan töltődik, ám ellenfelei irtásakor robbanásszerűen nyeri vissza haragját. Egy dühös Crusader félelmetes ellenfél, akit annál nehezebb legyőzni, minél többen rontanak rá egyszerre.

Passzív képességei közül kiemelendő a Heavenly Strength, melynek köszönhetően képes pajzzsal együtt használni a kétkezes fegyvereket is, igaz, ekkor 15 százalékkal csökken mozgási sebessége. Viszont így jóval nagyobbakat tud csapni, mint egykezes fegyverrel, de természetesen némileg lassabb ütési sebességgel. A Crusader harcmodora főleg a szívósságra épül, passzív skilljei között sok olyan van, ami nagyobb védelmet, gyorsabb regenerációt, valamint hatékonyabb védekezést segít elő.

A Crusaderek legmeghatározóbb felszerelési tárgyai a pajzsok és a láncos buzogányok. Képességei jó részét ezekkel tudja a legaktívabban kihasználni, így érdemes velük felöltöztetni karakterünket. Természetesen tudja használni az univerzális (kaszttól független) felszereléseket is, de főleg ezek kezelésében jártas. Bár a cikk írásakor még csak egyszer játszottam végig vele a játékot, jelenleg 58-as szinten áll, de kifejezetten szívós karakter lett, valószínűleg a HC (hardcore) játékosok kedvence lesz, nagyon sok ütést képes elviselni.

Az aktív skillek között van kettő, ami nekem kimondottan tetszett, nagyon látványosan lehet velük aprítani a tömegbe verődött jónépet. Egyik a Condemn, ami egy masszív robbanást készít elő, besűrítve a Crusader környékén lévő levegőt, majd három másodperc múlva explodál, és szétvet minden ellenfelet, aki a közelünkben tartózkodik. Ráadásul a Vacuum rúna magához is szívja a rondaságokat, így utána elképesztő látvány, ahogy robbanáskor millió darabra szakadva repkednek mindenfelé (Lásd a képen).

Másik hatásos képesség a Falling Sword, melynek használatakor felrugaszkodunk egészen a mennyekig, majd egy hatalmas becsapódással érkezünk meg a célterületre, ott minden ellenfélnek komoly sebzést okozva. A Part the Clouds rúnával egy masszív villámcsapással együtt érkezünk, ami 5 másodpercig erős vihart okoz a területen, megrázva a közel merészkedőket. Sajnálatos módon az előzetes videókban látott Steed Charge, vagyis amikor lóra ülünk és átgázolunk mindenen, nem lett olyan nagy szám, mint reméltük. Mindössze két másodpercig tart - az Endurance rúnával 3 mp -, így voltaképpen csak arra jó, hogy szorult helyzetben kitörjünk az ellenfelek gyűrűjéből.

A Halál Angyala és a Mystic

A Reaper of Souls című kiegészítő vitathatatlanul leginkább várt újítása az extra fejezet, mellyel tovább bővítették a játék történetét. Sokan rövidnek tartják az V. Act méretét, de személy szerint úgy gondolom, hogy majdnem kitesz két fejezetnyit is az eredeti játékból. Az új pályák némelyike sokkal nagyobb, mint a Diablo III helyszínei, ráadásul élettelibbek, több bennük az ellenfél, és eventek is szép számmal akadnak, tehát bőven van mivel foglalkozni. Nekem nagyjából 6 órát vett igénybe, míg eljutottam a végéig, a teljes játékidő a frissen indított Crusader karakteremmel összesen 22 órát és 14 percet tett ki. Experten érkeztem meg az utolsó fejezetbe, de nem sokkal a játék vége előtt vissza kellett venni Hard fokozatra, mert az itteni ellenfelek elég szívósak, némelyik komoly képességekkel van megáldva, amik meglepetést okozhatnak (A szellemek életszívása például hatékony lett, szépen leszedik a HP-t, bármilyen erős is a karakter).

Magáról a történetről nem akarok sokat írni, nem lövöm le a poént. Elég annyi, hogy Diablo legyőzését követően Tyrael és a Horadrim elrejtették a Black Soulstone-t, hogy senki ne férhessen hozzá. Ám ekkor felbukkan az egykori Bölcsesség Angyala, Malthael, aki immár a Halál szerepében tér vissza, és elviszi a lélekkövet. Úgy akar véget venni az örökké tartó viszálynak, hogy megöl mindenkit, szerinte ugyanis a halálban mindenki békére lel. Ezt természetesen az angyalok és az emberek nem egészen így gondolják, tehát ismét ránk hárul a feladat, hogy megállítsuk Malthaelt, mielőtt kiirtja az egész emberiséget.

Utunk során bejárjuk Westmarch városát, majd kiruccanunk a környező Blood Marsh mocsárba, azt követően pedig ellátogatunk a Pandemonium Fortressbe és a Battlefield of Eternity véráztatta csatatereire is. Véleményem szerint a Blizzard nagyon jól eltalálta az ötödik fejezet hangulatát, igazi sötét, enyhén gótikus helyszíneken járunk, különösen a Pandemonium Fortress hangulata sikerült nyomasztóra. Ráadásul az eddigi pályákkal ellentétben itt már valóban véletlenszerűen épülnek fel a helyszínek, nincs olyan, hogy mindig ugyanarra találjuk meg a kijáratot. Szerintem magasan az Act V lett a legjobb fejezet a Diablo III végigjátszása során, valahogy sokkal élettelibbre sikerült, mint a korábbi részek.

Nem sokkal azt követően, hogy megérkezünk Westmarch városába, máris feladatba kapjuk, hogy pusztítsuk el a Malthael szolgálatában álló Death Maidenek által használt Soul Crucible nevű tárgyat, mellyel Westmarch lakóinak lelkeit szakítsák ki a testükből, minek következtében élőholt katonákká válnak. Ezen küldetés végigjátszása során találkozunk Myriam Jahzia-val, aki egy tehetséges Mystic. Miután végeztünk a feladattal, csatlakozik hozzánk. Így a kovács, valamint az ékszerész mellett immár egy bűvölő is elkísér utunkon, aki tárgyaink tulajdonságait és kinézetét tudja megváltoztatni.

Egy tárgynak több tulajdonsága is lehet, a legendás darabok akár hat különféle bónuszt is adhatnak, melyek közül bármelyiket kicserélhetjük, de egy tárgyon egyszerre csak egyet. Ezt azonban annyiszor, ahányszor akarjuk vagy futja rá pénzünk és alapanyagkészletünk. Amikor behelyezünk egy tárgyat az "Enchant" mezőbe, megjelennek annak tulajdonságai, itt kiválaszthatjuk, melyik az, amire legkevésbé van szükségünk. Jól fontoljuk meg a döntést, mert utána már csak a megváltozatott helyett kérhetünk ismét újat, másikhoz ezen a tárgyon már nem nyúlhatunk.

Minden tulajdonság mellett egy kérdőjelet látunk, erre rákattintva láthatjuk azokat a lehetőségeket, melyek a bűvölés során rákerülhetnek a tárgyra. Ezek közül a program véletlenszerűen kiválaszt hármat, melyet felajánl számunkra, hogy döntsük el, melyiket szeretnénk a régi helyére tenni. Ha nem ajánlja fel azt, amelyiket mi szerettük volna - ez lesz a gyakoribb -, úgy újra próblkozhatunk, ám ekkor már egyre több aranyat kell fizetnünk a Mysticnek. Fontos tudni, hogy az alapanyagok megsemmisülnek, amikor rányomunk a "Replace Property" gombra. Ha végül nem tesszük rá a felajánlott tulajdonságok közül egyiket sem a tárgyra, akkor is elvesznek!

Ha sikerült döntenünk és kiválasztottuk, mit szeretnénk, nyomjunk a "Replace Property" gombra és a régi tulajdonság helyett máris az új kerül a tárgyunkra. Nagyon hasznos lehetőség, mert szinte mindig akad olyan tulajdonság tárgyainkon, melyet jobbá lehet tenni, vagy hasznosabbat találni helyette (Például fegyverben egy Socket csodákra képes DPS szempontjából, de lehetne sorolni a lehetőségeket). A Mystic másik szolgáltatása a "Transmogrify", melynek segítségével minden tárgyunk kinézetét lecserélhetjük az általunk választottra. Vagyis ha tetszik nekünk egy fegyver, de találunk helyette egy rondább, ám többet sebző példányt, akkor semmi vész, egyszerűen lecserélhetjük az új kinézetét a régiére, feltéve, hogy a Mystic ismeri már az adott tárgyat.

Legtöbb legendás tárgy azonosítását követően láthatunk egy "New Transmog" feliratot, ami azt jelzi számunkra, hogy annak a tárgynak a kinézetét mostantól másik hasonlóra is rá tudjuk tenni a Mystic segítségével. Az eljárás roppant egyszerű. Ha betettünk egy tárgyat a "Transmogrify" mezőbe, megjelenik karakterünk portréja, ahol láthatjuk, hogy néz ki a jelenlegi tárgyunk viselés közben. A mező alatt láthatjuk azoknak a kinézeteket, melyeket ismer a Mystic, innen választhatjuk ki az adott cucc új külalakját. Ha döntöttünk, 50.000 aranyért átváltoztathatjuk tárgyunk kinézetét az általunk választottra. A tulajdonságai maradnak a régiek, ez csak a külalakot befolyásolja.

A Mystic természetesen szintén fejleszthető, egészen 12. szintig növelhetjük szaktudását. A kovács és az ékszerész eddig maximum 10. szintű lehetett, a kiegészítővel ők is 12. szintig fejlődhetnek, mely a kovács esetében a 61-70. szintű tárgyakat, míg ékszerésznél újabb drágakő-fokozatokat jelent. Persze ezzel még korántsem kapunk meg mindent, a legtöbb receptet szörnyektől szerezhetjük be, az igazán értékes tárgyak létrehozásához pedig ritka alapanyagok garmadájára is szükségünk lesz.

Adventure Mode ismertető 1. rész

A Reaper of Souls című kiegészítővel teljesen átalakult a végjáték is. Ha legalább egyszer sikerül legyőznünk Malthaelt, megnyílik az Adventure Mode, amiben újabb kihívások várnak ránk. Ezeket a megbízásokat úgy teljesítjük, mintha fejvadászok lennénk. Például: menjünk el az Act III egyik helyszínére, ott pedig végezzünk egy előre megnevezett ellenféllel és megkapjuk érte a jutalmunkat. Persze néha más feladatokat is kapunk, mondjuk meg kell tisztítanunk egy szentélyt, vagy egy eventet teljesíteni, de a végrehajtás menete minden esetben ugyanaz.

Amikor kiválasztjuk az Adventure Mode lehetőséget, onnantól kezdve teljesen szabadon járhatjuk be a játék helyszíneit, az első fejezettől kezdve az utolsóig. A létező összes ellenőrzőpontra elteleportálhatunk, bármikor és bárhonnan. Csak hívjuk le a térképet az "M" billentyűvel és válasszuk ki, hová akarunk utazni. Még csak a teleportokra sem kell állnunk, amint végeztünk feladatunkkal, máris mehetünk tovább, nem kell elsétálnunk az ellenőrzőpontra vagy Town Portalt nyitni.

A "Map Level" gombbal tudunk váltani az egész játék, a jelenlegi fejezet, valamint az aktuális helyszín térképei között, így könnyebb a közlekedés. Minden fejezetben öt "Bounty" (nevezzük vérdíjnak) küldetés vár ránk, ezeket sárga felkiáltójelek mutatják. Ha megoldunk egyet, akkor zöld pipa lesz a helyén. Mindegyik feladat teljesítéséért különálló jutalom jár, de ha mind az ötöt megcsináljuk, akkor megkapjuk a térkép jobb alsó részén jelzett extrát is. Ez komoly XP és aranyjutalmat, valamint egy "Horadric Cache" nevű kis dobozt jelent, melyben értékes tárgyak lapulnak (Akárcsak egy láda, dobhat mindent, még legendás felszerelést is, valamint vannak olyan tárgyak is, melyek csak innen szerezhetők be).

Ha megérkezünk egy kijelölt feladat helyszínére, akkor a küldetéslistánkban megjelennek a vérdíj teljesítésének feltételei. Ezek általában két vagy több részfeladatot takarnak, melyek együttes végrehajtásával kapjuk meg jutalmunkat. Legtöbbször egy előre kijelölt ellenfelet kell legyőznünk, akinek életerőcsíkját feltűnő, sárga szalaggal veszik körül, hogy így különböztessék meg a többi szörnytől. A célpontunk likvidálásán kívül a vérdíj elnyeréséhez általában végeznünk kell pár tucatnyival a területen kószáló rondaságok közül is, ha ezzel is megvagyunk, megjelenik a "Bounty Complete" felirat és azonnal hátizsákunkban üdvözölhetjük jól megérdemelt jutalmunkat.

A kijelölt feladatok teljesítéséért általában tapasztalati pontokat (XP) és aranyat kapunk, de mellette minden vérdíj tartalmaz egy úgynevezett "Rift Keystone Fragment" nevű tárgyat is, melyből ha sikerül ötöt összegyűjtenünk, felkereshetjük a városban lévő Nephalem Obelisket, ahol Orek nyit nekünk egy teleportkaput, ami egy Nephalem Riftbe vezet. A küldetéseket újra lehet ismételni, ha új játékot kezdünk, így voltaképpen végtelen számú vérdíjat teljesíthetünk (Néha pár darab "Blood Shardot" is kapunk küldetésekért, ezekről a következő oldalon olvashattok részletesebben).

Természetesen a jutalom mennyisége és színvonala növekszik, ha magasabb szinten teljesítjük a kihívásokat. Csapatban pedig különösen kifizetődő teljesíteni az Adventure Mode feladatait, ugyanis a megnövelt Magic Find/Gold Find (arany- és varázstárgy találásának esélye) miatt jócskán kifizetődőbb irtani a szörnyeket. Mivel a terepet teljesen szabadon járhatjuk be, így azután is maradhatunk felfedezni, ha az aktuális feladattal kész vagyunk. Érdemes néha körülnézni, mert sok rejtett dolgot találhatunk (Akár egy csoport kincstolvaj manóba is belefuthatunk, akiket elintézve valóságos tárgy- és aranyeső hullhat a markunkba).

Amennyiben sikerül szereznünk legalább öt darab Nephalem Keystone Fragmentet, elteleportálhatunk az egyik Nephalem Riftbe, ahol egy teljesen véletlenszerű helyszínen kell szintén véletlenszerű ellenfeleket leküzdenünk, cserébe busás jutalomra, valamint egy újabb, szintén gyűjthető tárgyra, a "Blood Shard" nevű piros kristályokra számíthatunk. Most lássuk, mit találunk egy ilyen Rift portál túloldalán.

Adventure Mode ismertető 2. rész

Miután sikeresen összegyűjtöttünk öt darab Rift Keystone Fragmentet, nyithatunk egy Rift Portált a városban található Nephalem Obelisk segítségével. Ezeken keresztül eljuthatunk a Riftnek nevezett helyszínekre, ahol különféle rémségek egész hadait kell legyőznünk, majd végül szembenéznünk a helyi nagyfőnökkel. De lássuk sorjában.

Amint beléptünk a Riftbe, egy teljes egészében véletlenszerűen generált helyszínre jutunk, ami szintén véletlenszerű ellenfelekkel van tele. Itt semmin nem kell meglepődni, akár még csillámpónik ellen is harcolhatunk, ha azt dobja be a Rift. Célunk azonban ugyanaz: a küldetésünk leírásánál megjelenik egy kijelző, ami folyamatosan pirosra színeződik, ahogy irtjuk ki a pályán található ellenfeleket.

Ha a kijelző eléri a 100%-ot, megjelenik a szint főellenfele, vagyis a Rift Guardian. Ő szintén akármi és akárki lehet, véletlenszerűen választja ki a program a rendelkezésre álló, cseppet sem szegényes választékból, hogy éppen kivel kell megküzdenünk végső ellenfélként. A boss életerőcsíkját szintén sárga szalag veszi körül, akárcsak a vérdíjas küldetéseknél.

Ha sikerül legyőznünk a Rift Guardiant, akkor kapunk egy halom tárgyat, ami szintén véletlenszerű, akárcsak az egész játékban. Viszont a Riftek őrzői dobnak pár tucatnyit is a "Blood Shard" nevű kristályból, amit az arany mellett fizetőeszközként használhatunk fel. A nálunk lévő mennyiséget hátizsákunkban nézhetjük meg, az arany mellett feltüntetve. Egyszerre maximum 500 darab Blood Shard lehet nálunk.

A Blood Shardokat Kadalánál verhetjük el, mégpedig szerencsejáték formájában. Aki játszott a Diablo II-vel, az biztos emlékszik még Gheedre, akitől hasonló módon szerezhettünk tárgyakat (Kadala egyébként Gheed lánya, mint az egy beszélgetés során kiderül). Teljesen ismeretlen tulajdonságú tárgyakat vásárolhatunk tőle, melyek azt követően kerülnek azonosításra, hogy kifizettük őket. Három lapon vásárolhatunk: az elsőn fegyvereket, a másodikon páncélokat, a harmadikon pedig gyűrűket és amuletteket.

Az eredmény teljes egészében véletlenszerű, a legkiválóbb legendás cuccoktól kezdve egészen a csak bezúzásra érdemes szemetekig bármit kaphatunk, szerencsénk függvényében. Persze vannak kivételek, például a kaszt-specifikus set tárgyakat nem szerezhetjük be szerencsejátékkal, valamint azokat a különleges legendás felszereléseket sem, melyeket csak egy meghatározott főellenfél dobhat. Egy tárgyért 5, 10, 15 vagy 20 Blood Shardot kell kiperkálnunk, legdrágábbak a gyűrűk és amulettek.

Innentől kezdve gyakorlatilag jó pár hónapig el lehet lenni az Adventure Mode kihívásainak teljesítésével. Ráadásul a megemelt szintkorlát miatt sokkal erősebbek lettek az ellenfelek is, így aki a kiegészítő előtt csuklóból tolta a Torment VI nehézséget, az is felkészülhet újabb pár száz óra farmolásra, a 60. szintű felszereléssel ugyanis már pár szintlépést követően meggyűlhet a baja a szörnyek legyőzésével, így kénytelen lesz azokat lecserélni (Vagy visszavenni a nehézséget).

Egyéb újítások és változások

Ezen az oldalon megpróbálom összefoglalni, hogy mik azok az újdonságok és változtatások a kiegészítőben, amikről eddig nem esett szó. Kezdjük mindjárt az egyik legfontosabbal, mégpedig a megemelt szintkorláttal, minek eredményeképpen karaktereinket immár 70. szintig fejleszthetjük. Ez több szempontból is üdvözölendő újítás, hiszen így egyrészt kapunk egy új skillt a hozzá való rúnákkal, mellette pedig három új passzív képességet és egy extra helyet, ahol egyiket aktívvá tehetjük.

A 70. szint bevezetésével az Aukciós Házakból öltözött játékosok számára is véget értek a jó idők, ugyanis az ott milliókért vásárolt felszerelés immár semmit sem fog érni a 70-es szörnyek ellen. Persze ez nem jelenti azt, hogy egyből kukáznunk kell a felszerelést, az új legendás tárgyaknak köszönhetően még 70. szint alatt is fellelhetünk olyasmit, amit később tovább használhatunk. De kezdetben picit meglepő lesz, hogy a jól bejáratott karakterünkkel még Torment I szinten is esünk-kelünk, míg nem találunk kellően erős, 70. szintű felszerelést. Ajánlott csapatban játszani, az extra 30% Magic Find jól jöhet tárgyak gyűjtésénél.

Egy mondat erejéig már megemlítettem, hogy a kovács és az ékszerész is az eddigi 10 helyett immár 12. szintre is fejleszthető. Erre pedig természetesen szükségünk is lesz, mert az új, 70-es legendás tárgyak receptjeit csak így lesz képes megtanulni. Ezeknek a tárgyaknak az elkészítéséhez egyedi alapanyagokra is szükségünk lesz, melyeket különféle helyeken/szörnyektől szerezhetünk be.

Másik újdonság, ami nekem kifejezetten tetszett, hogy segíthetünk mindhárom kísérőnk személyes küldetését is megoldani. Korábban, ha elbeszélgettünk velük, elmesélték eredettörténeteiket, most ezeknek a végére tehetünk pontot, mégpedig különálló eventek formájában. Ilyenkor párbeszéd után előjön egy figyelmeztető ablak, hogy elkezdhetjük az illető személyes küldetésének végrehajtását. Mindeközben megtudjuk társunk történetének további részleteit is.

Szintén nagyon jók a sűrűbben jelentkező eventek, melyeket az ötödik fejezet pályáin találhatunk. Sok NPC-vel futunk össze, akikkel elbeszélgetve beindulnak ezek a mini-akciók, ahol általában pár tucatnyi ellenfelet kell likvidálni és azt követően jutalmat kapunk. A történetnek egyébként szerves részét is képezi némelyik ilyen event, melyek végén sok részlet kiderül a sztori hátterével kapcsolatban.

Azt hiszem, hogy sikerült minden lényeges információt összeszednem a Reaper of Souls című kiegészítővel kapcsolatban. Persze előfordulhat, hogy valami kimaradt, hiszen a végjáték még számtalan lehetőséget tartogat, amiről lehetne írni, de már így is hosszabbra nyúlt a cikk, mint terveztem. Az eddig felsorolt dolgokon felül a Blizzard a jövőbeli tartalomfrissítésekkel újabbnál újabb lehetőségeket csempész majd a programba, melyek ismét megnövelik a Diablo III című játék élettartamát.

Amire viszont egyre kevesebb az esély - számomra nem is hiányzik -, az a PvP. Személy szerint az egymás elleni játékot még MMORPG játékokban sem szeretem, inkább a PvE párti vagyok, küldetéseket oldok meg, esetleg kooperatív módon partizok a többiekkel, de a PvP maga nem tetszik. Persze ez egyedi szociális probléma, valaki kifejezetten az miatt játszik hasonló játékokkal, nincs ebben semmi rossz, egyszerűen csak szerintem ez nem illik a Diablo játékstílusába. Ha valaki párbajozni akar, megteheti, viszont a többi játékos élményét ne rontsa el azzal, hogy poénból lecsapja őt küldetés teljesítése közben.

Vélemény és értékelés

Mielőtt rátérnék a Diablo III: Reaper of Souls értékelésére, előbb egy kis spoilermentes véleményt írok róla azok számára, akik a sztori megismerése nélkül szeretnék megtudni, hogy érdemes-e megvásárolniuk a kiegészítőt. Nos, ahogyan azt már mindenki tudja, aki nyomon követte a játék megjelenése előtti videókat és előzeteseket, a Reaper of Souls című kiegészítő egy teljes fejezettel bővíti ki az alapjátékot, melynek végén Malthael, a Halál Angyala lesz az ellenfelünk. A kiegészítő hosszát illetően sokan egymásnak eltérő véleményt mondanak, így nehéz eldöntenie annak, aki meg akarja vásárolni a Reaper of Soulst, hogy valóban megér-e közel 10.000 forintot egy szimpla fejezet, vagy sem.

Nos, nekem nagyjából hat órát vett igénybe az ötödik rész végigjátszása, de nem néztem be minden levél alá és a pályákat sem jártam be 100%-ra. Aki tényleg mindent fel akar fedezni, az ennél legalább egy órával több játékidővel is számolhat. A pályák némelyike jóval nagyobb lett, mint az eredeti játékban volt, de ami a lényeg, hogy több bennük a szörny, valamint a különálló mini-feladatok (eventek), így szinte egy percig sem fogunk unatkozni, míg a történet végére érünk. További jó pont, hogy - szerintem - messze az Act V lett a legjobban kidolgozott és kellően sötét, nyomasztó hangulatot árasztó fejezet az összes között. Ezt tovább tetézi a borongós háttérzene, ami a Diablo III után szintén borongósabb, egyben adrenalinpumpálóbb is lett, amit meghallva a játékos nagyobb hévvel irtja a szörnyeket.

Persze a kiegészítő nem csak az új fejezetet tartalmazza, kapunk egy új játszható kasztot is, a Crusadert, aki egy valódi tank típusú karakter, jól bírja az ütéseket, képességeinek köszönhetően pedig nem csak közelharcban, de tömegoszlatásban is jeleskedik. Ami miatt szerintem legjobban megéri megvenni a kiegészítőt, az a megemelt, 70. szintkorlát és az azzal járó új felszerelések, valamint az Adventure Mode nevű játékmód, melyben különálló feladatokat teljesíthetünk. A kovács és ékszerész mellé érkező Mystic szolgáltatásai is nagyon hasznosak, hiszen azzal, hogy lecserélhetjük tárgyainkon a kevésbé hatékony bónusz tulajdonságokat jobbakra, jócskán megnövelhetjük azok erejét.

Személy szerint én mindenkinek ajánlom a kiegészítő megvásárlását, pláne azoknak, akik korábban beszerezték a Diablo III-at (De ők valószínűleg már úgyis megvették). Aki annak idején abbahagyta, érdemes levennie a polcról az alapjátékot még abban az esetben is, ha nincs pénze a kiegészítőre. A 2.0.1 patch ugyanis önmagában annyi változatosságot és újítást tartalmaz az eredeti kiadáshoz képest, hogy mindenképp érdemes kipróbálni. Teljesen más lett a játék, az Aukciós Ház bezárásával mindenki magának szerzi a felszerelést, ehhez pedig ismét több száz órát kell játszani a programmal, ám ezúttal sokkal másképp fest a dolog. Jobban megéri új karaktert is indítani, hiszen az átdolgozott Paragon rendszer miatt előnyben indulnak az ifjú titánok, nem kell háromszor végigjátszani a sztorit, mire elérünk Torment szintre.

Véleményem szerint a Blizzard ismét bebizonyította, miszerint mesteri szinten értenek ahhoz, hogy játékaikat színvonalas kiegészítőkkel lássák el, melyeknek hatására még azok a játékosok is újra visszatérnek a programhoz, akik korábban már valamilyen oknál fogva abbahagyták azt. A Diablo III esetében már maga a 2.0.1 patch, valamint a vele érkező Loot 2.0 rendszer is olyan mértékű javulást hozott, hogy még azok is visszatértek játszani, akik annak idején belefáradtak az unalmas, repetitív, mégsem kifizetődő tárgyfarmolásba. Végre kimutatható eredménye van annak, hogy játszunk, nem csak az AH-ban találunk használható cuccokat, így jobban megjön ahhoz is a kedvünk, hogy megvásároljuk a Reaper of Souls című kiegészítőt az új lehetőségek elérése érdekében.

Értékelés
10 Játékmenet:
Nehéz véleményt írni a Reaper of Souls játékmenetével kapcsolatban, hiszen az újdonságok egy részét valójában a 2.0.1 patch vezette be, ami a kiegészítő megvásárlása nélkül is elérhető a Diablo III tulajdonosok számára. Az Aukciós Ház eltörlése, a Paragon rendszer újraformálása, valamint a Loot 2.0 (Azon belül is a Smart Drop) bevezetése egységesen sokkal jobbá és élvezetesebbé tették a játékélményt. A kiegészítő erre rátett még egy lapáttal: az új fejezet, az Adventure Mode, az új karakter, a 70-es szintkorlát, az új tárgyak és lehetőségek mind-mind tovább növelték a játékosok kedvét az újbóli elfoglaltsághoz. Így, bár voltaképpen nagyon jó a játékmenet, az főleg a 2.0.1 patch, nem pedig a kiegészítő érdeme. Ettől függetlenül megadom rá a 10 pontot, hiszen ha nem vesszük meg a Reaper of Soulst, akkor sokmindenből kimaradunk, ami újabb száz órákra oda tud szegezni a monitor elé.
10 Hangulat:
Ez az a pont, ami okvetlenül csillagos ötöst érdemel a kiegészítőben. Véleményem szerint az Act V messze a legjobban sikerült az öt fejezet közül, a helyszínei sokkal nagyobbak, mint az alapjátéké, ráadásul élettel telibbek, több az ellenfél és NPC, valamint a megoldandó feladatok száma is nőtt. Ezt tovább tetézi a pályák sötét, enyhén gótikus hangulata, ami még azoknak a játékosoknak is biztosan tetszeni fog, akik eddig nem találták elég darkosnak a játék grafikáját. Az új, Adventure Mode szintén nagyon hangulatos, a Bounty, majd a Rift küldetéseinek teljesítéséért járó jutalom ígérete folyamatosan képernyő előtt tartja a játékost, hátha épp a következő feladatért kapjuk meg a hőn áhított über tárgyat.
9

Grafika:

A Reaper of Souls grafikája hozza a Diablo III szintjét, sőt, véleményem szerint az ötödik fejezet helyszínei még annál is szebbek lettek. Sok vita folyt a fórumokon az alapjáték megjelenésekor, hogy a grafika hasonlít a WoW-hoz, baltával faragott, ráadásul nem elég sötét, hanem színes, "csillámpónis" (Nem véletlenül néz ki a titkos pálya úgy, ahogy, ez volt a Blizzard válasza a kritikákra). Ebben egyet kell, hogy értsek velük, már maga a Diablo III egyes helyszínei is elég nyomasztóak voltak (Pl. Halls of Agony), a Reaper of Souls pedig erre rátett még egy lapáttal. Az Act V készítése során igyekeztek kevésbé színes látványvilágot megalkotni és ez sikerült is nekik. Sötét, nyirkos, ködös helyszínek, gótikus stílusban készült épületek, kifejezetten illenek a Halál Angyalának sztorijához. Viszont a gépigény érezhetően megnőtt, a videokártyám ventilátorai néha eszement módon felpörögtek, a Blizzard fórumán pedig egyes jeleneteknél túlhevülő grafikus chipekről is beszámoltak. A látvány továbbra is szép, ami miatt nem adok rá 10 pontot, az az, hogy - bár képeken lenyűgözöen festenek az effektek -, harc közben néha már annyi van belőlük, hogy sem a karakteremet, sem pedig a kurzort nem tudom kivenni a képernyőn.

9 Hangok és zenék:
A Reaper of Souls hanghatásai hozzák az eddig látott színvonalat, továbbra is nagyon jól szólnak 5.1-es rendszeren, a szörnyek üvöltözése és nyöszörgése, a képességek hanghatásai, valamint a NPC-k szinkronhangjai is mind rendben vannak. Ami a zenét illeti, ott összességében hasonló a helyzet, tökéletesen illenek a játék sötét, borús hangulatához, mellette pedig adrenalinpumpáló hatásuk is van, hatására nagyobb hévvel irtjuk a szörnyeket. Egyedül pár helyszínen hallottam oda nem illő muzsikát, például Westmarch városának csatornarendszerében, ahol ki kellett kapcsolnom a zenét, mert a hegedűáriától megfájdult a fejem. Szerencsére a többivel nem volt hasonló problémám. Ettől függetlenül nincs gond a zenével, illenek a játékhoz.
9,5

Összességében:
Véleményem szerint a Reaper of Souls című kiegészítővel együtt lett a Diablo III egy olyan játék, aminek már megjelenéskor is lennie kellett volna. Habár ezt félig az Aukciós Ház bezárásának és a 2.0.1 patch érkezésének is köszönhetjük, mégis úgy vélem, hogy aki annak idején megvásárolta az alapjátékot, annak mindenképp ajánlott beszereznie a kiegészítőt is hozzá. Akit esetleg eltántorít a Reaper of Souls ára, az vegye figyelembe, hogy nem csak az Act V és a Crusader van benne, az Adventure Mode egy olyan játékmód, amivel legalább annyi időt el lehet tölteni, mint annak idején az alapjátékkal. Aki pedig még nem próbálta a Diablo III című játékot, az vágjon bele nyugodtan, ha szereti a hack & slash műfajt, hiszen együtt a kiegészítővel egy olyan élményt képes nyújtani a program, ami több száz órára is képes elszórakoztatni a játékosokat. A szociális rendszernek köszönhetően pedig még a repetitív küldetések sem válnak unalmassá, társaságban nagyon jól el lehet szórakozni a játékkal.

Azóta történt

Előzmények