Deus Ex 3 - Debut

A sorozatot talán nem kell bemutatnom a régebbi játékosoknak, hiszen nem voltak annyira rosszak az elődök sem. Pár éve az EIDOS úgy döntött, hogy elkészíti a Deus Ex 3. részét.

De lásuk miről is szól a játék, s milyen újítások illetve játékélményekkel van tele. A Deus Ex 3 főhőse Adam Jensen lesz, egy egyszerű biztonsági őr, aki egy kibernetikai cégek által irányított világban él. Az ellenfelek csapatban is mozognak majd, melyet egy vezető irányít, akit ha gyorsan kiiktatunk a többivel már könnyebb dolgunk lesz. A játék figyeli stílusunkat, és az ellenfelek próbálnak mindent megtenni, hogy megnehezítsék a dolgunkat.

A történet szerint 2027-ben a fejlődés rohamosan növekszik, az állampolgárok közötti különbség és ellentét megnő (szegény-gazdag), melyek tüntetéseket és forradalmakat hoznak! Egy nap fegyveresek támadják meg főhősünk cégét és mindenkit halomra lőnek. A fegyveresek a beléptető rendszer miatt nem léphettek volna be, csak úgy, így ráterelődik a gyanú a főhősre. Itt kapcsolódik be a játékos, s feladata, hogy kiderítse, hogy kik voltak a támadok, s tisztázza magát. A végén aztán kiderül, hogy ez egy jól szervezett politikai csapat, melyet a kormány pénzel!

A játékfejlesztők azt ígérik, hogy a főhősbe különböző, úgynevezett implantátumokat, építhetünk bele, melyek további extra képességekkel ruháznak fel minket. Ahogy az a második részben megszokhattuk (Deus Ex: Invisible War), a pályák nem lineárisak, hanem a játékos dönti el, hogy mely küldetést, milyen irányból, milyen eszközökkel, s milyen módon, taktikával teszi ezt. Lesz egy lakásunk, amibe két küldetés között visszatérhetünk, ahol a megszerzett tárgyakat helyezhetjük el, valamint a számítógépünkön tárolhatunk fontos információkat.

Sajnos jelenleg ennyi információt sikerült összegyűjtenünk róla, de amit lesz friss és érdekes információ, akkor mindenképpen beszámolunk. A játék ebben az évben biztos nem fog kijönni, majd csak 2010 második negyedévében várható.

Azóta történt