Dead Space - Különvélemény


***SPOILER VESZÉLY!***

***Csak akkor olvad el a bejegyzést, ha már befejezted a játékot!***

Hirdetés

Nemrég fejeztem be a fent említett játék PC verzióját. Nem vagyok egy nagy horror fanatikus, legalábbis ami a játékokat illeti, de úgy gondoltam mivel ekkora hype van e körül a cím körül, és még a tesztek is 9 pont körülire értékelik a játékot, ezt most nem hagyom ki. Összességében pozitív a benyomásom a játékról, kellemesen sikerült darabbal állunk szemben, de úgy érzem, sokan átsiklanak olyan részletek fölött, ami nekem szúrja a szemem.

Mivel horror címről van szó, csak este játszottam, egyedül, éppen annyi fénnyel, hogy nagyjából még lássam a billentyűzetet. Szóval úgy ahogy az a horror játékok nagykönyvében meg van írva. Az első pár fejezet rám is hozta a frászt, és mivel olvastam pár cikkben, hogy a lőszert majd csak fukar módon fogja adagolni a játék (normál fokozaton játszottam ezt hozzá kell tenni) úgy gyűjtögettem, mint valami megalomán hörcsög.

Ennek az lett a vége, hogy soha nem fogyott ki a lőszer, mindig volt kb. 2-3 full tartalék tár az inventory-ban, és még ugyanennyi a széfben. Ez fokozottan igaz az egészség csomagokra, amikből szintén maradt vagy 3 raklap a játék végére. Ez kombinálva azzal, hogy egérrel a végtagvagdosás kb. gyerekjáték sokat levon a félelemfaktorból. Ha odafigyeltem, nemhogy meghalni képtelen voltam (nekromorf egyáltalán nem végzett velem a játék során), de még megsérülni is alig sérültem meg, olyan könnyű volt leszedni az ellenfeleket.

Egy horror játék esszenciáját a kiszámíthatatlanság, a haláltól és az ismeretlentől való félelem, valamint az űzött vad érzés adja. Az utolsó 2 kilőve, hiszen tudjuk, hogy bármi jön felénk, annak le kell nyesni mindenét, és ehhez „golyó” van rogyásig. A kiszámíthatatlanság faktort pedig ott bukja el a játék, hogy minden egyes esemény scriptelve van. Tehát csak ott történik valami, amerre éppen menni kell és csak akkor, ha elérjük a fejlesztők állttal programozott „kapcsolót”.
Jó példa erre az első találkozásunk regenerálódó (ez mellesleg tényleg meglepetés volt, és para előle menekülni) nekro barátunkkal. Ott pihen valami zöld trutyiban a balunkon, és pontosan tudjuk, hogy az arcunkba fog ugrani, de hiába pumpáljuk tele ólommal (plazmával?), nem történik semmi, egészen addig, amíg meg nem végzünk a scriptelt párbeszéddel. Arról nem is beszélve, hogy a következő két alkalommal épphogy ki nem akasztanak egy ipari nagy villogó feliratot, hogy „itten kő megőni!”.
Egyébként meg folyosón rád ugrálnak a ventilátor nyílásokból, ami 2 fejezet után megszokható, szobákban meg szintén van egy adag mindig (de persze csak a nagyobbakban, kicsikben max 3x ha volt), kilőjük őket és tiszta minden. Plusz ha visszafelé mozogsz a pályán, mondjuk a bolt miatt, akkor semmitől sem kell tartani, hiszen nincsenek scriptelt események, így az ég világon senki nem fog zavarni. Kiábrándító egy elviekben mutáns űrzombiktól hemzsegő hajón.

Ha már a mutáns űrzombiknál tartunk, térjük is át a történetre. Elvileg ennek kéne a hátán vinnie a játékot, aminek teljesen eleget is tesz, egészen addig, amíg nem gondolkodunk el kicsit. Kedvenc hülyeségem, hogy minden szereplő úgy gondolkodik, mintha direkt meg akarna dögleni. Széjjel parázzák magukat, hogy hallanak valamit, meg húúú de nagy szarkalábban vagyunk, de arra van eszük, hogy minden egyes alkalommal különváljanak. Együtt maradni nonszensz, luxus, lehetetlenség, és úgy egyébként is totál baromság. Sokkal több esélyünk van ám kiirtani 3 tonna űrzombit, ha különválunk. Persze mikor valami ipari nagy trében vannak, akkor rögtön eszükbe jut, hogy mekkora király lenne ha Isaac, azaz én odatolnám a hátsómat, mert ugye eddig hiába volt jó a rádió mindenre, most olyat fognak mondani, amit még soha, és legyen személyes meeting. Odamegyek, aztán jól elküldenek megint egyedül a rákba. Tudom, hogy egyedül kell bóklászni, hogy meglegyen a horroisztikus izoláltság érzés, de kicsit értelmesebben is megoldhatták volna.

Apropó bóklászás. Csóri Isaac valószinűleg egy óriási nagy looser lehetett a melóhelyén, hiszen mindenki vele végezteti a lóti-futi melót. A többiek folyamatosan biztonságos helyeken dekkolnak (kivéve mikor jól kinyírják őket), mi meg szaladgáljunk körbe-körbe. Javítsuk meg A-t, amihez persze kell a tárgy B-ből, hogy kinyíljon az ajtó ami mögött felszedhetjük C-t, amivel aktiváljuk D-t, amit utána vigyünk E-be, F-be, és G-be, majd fussunk el a hiányzó H komponensért, csak azért, hogy kiderüljön A-t nem is kellett volna megjavítani, mert már úgyis mind1 amíg X nem működik rendesen. Épp hogy kávét nem kérnek a 3 emelettel és 23 szörnnyel arrébb lévő büféből.

Aztán ugye jön egy katonai hajó, ami mint kiderül tud a problémákról. Persze mire átjutunk a hajóra a legénységet kinyírták, kivégezték, feldarabolták, átváltoztatták. Mert voltak olyan értelmesek, és felengedtek egy olyan űrsiklót a fedélzetre ami nem válaszolt a hívásukra. Vajon mit hittek? A 30 éves Madonna nyalogatja a szülés előtti Britney Speras-et a fedélzeten, és épp annyira el vannak foglalva egymással, hogy nem tudnak válaszolni? Vagy épp kimentek WC-re? Arról nem is beszélve, hogy míg egy darab jómunkásember (Isaac ugyebár mérnökféle lenne), elbánik egy anyahajónyi szörnnyel, addíg egy anyahajónyi katona, nem bánik egy egy darabbal? Ja. Sanszos.

Ami viszont a leginkább meghökkentett az a barátnőnk Nicole (vagyki). Namost elvileg kötődnünk kéne a csajszihoz, de mivel rohadtul nem tudunk róla semmit, plusz Isaac annyi érzelmet nem mutat mint egy kavics, így kábé lesza… teszek rá, hogy mi van a hölgyeménnyel. Arról nem is beszélve, hogy 99%-ig biztos voltam benne, hogy halott, hiszen láttam a képregényt, és az animációs filmet, amiből tudjuk, hogy mindenki a szeretteit haluzza, a marker közelében. Persze nem vágom kristály tisztán, hogy halott-e a csaj vagy nem, mert egyszer meg kell védeni a nekróktól, és akkor valamit fizikailag állítgat egy panelen (vagy mégsem?) szóval ott élőnek tűnik, de ugye jön a „csavar” hogy olyan depi volt, hogy öngyi lett, szóval mégis hulla. Nem értem a nőket…

De a leginkább degradálónak az outro-t találom. Kiirtok 56561 nekromorfot nem is beszélve a bossokról, olyan tápos vagyok, mint Chuck Norris a Delta Force 12-ben, erre egy szerencsétlen félhalott luvnya megesz? Na neeeee. Elő a Line Gun-t és bumm. Az egy frankó befejezés lett volna. Mellesleg elég szar lehet olyan hajóval járni a végtelen űrt aminek az ajtaja nem zárható, és minden szerencsétlen lény ki be mászkál.

Ennyi lett volna a mondandóm. Ismét tanúi lehettünk annak, hogyan csinál a hype egy B kategóriás (B mint osztályzat értendő, tehát 4 az 5-böl 70-80%) játékból A+-t. Ettől függetlenül a Dead Space egy élvezetes, és jó játék, de úgy éreztem van pár dolog amit sokan elhalgatnak, ezekre próbáltam rávilágítani kicsit. Remélem sikerült. :)

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt