Haláli hullák plázája
A Capcom közkedvelt Resident Evil sorozata mellett egy szintén sikeres, másik zombis széria látott napvilágot 2006-ban Xbox 360-on: a Dead Rising. A játék különlegessége az volt, hogy egy zombik által ellepett amerikai bevásárlóközpontban randalírozhattunk 3 napon keresztül, szabadon döntve el, hogy mely feladatokra fókuszálunk. A kalandot 2016-ban az akkori modern konzolokra is kiadták, most pedig egy jelentős külső-belső ráncfelvarráson esett keresztül. A Dead Rising Deluxe Remaster az eredeti játék jobb grafikával és számos olyan könnyítéssel, amik sokkal élvezhetőbbé és kíméletesebbé teszik ezt a remek mókát amellett, hogy jobban tiszteli a játékos idejét is.
A játék tartalmi része maradt a régi. Frank West egy fotóriporter, aki fülest kap: valami furcsa zajlik a coloradoi Willamette-ben. Helikopterrel érkezik a helyszínre, és meghökkenve konstatálja, hogy egy zombi kitörés áldozatául esett a kb. 50 ezer fős település. Pilótája lerakja a helyi bevásárlóközpont tetején, majd megegyeznek, hogy 72 óra múlva visszatér érte. Ennyi időnk van tehát kideríteni az igazságot és életben lelépni innen, hogy beszámolhassunk róla a nagyvilágnak. A játékban gyorsabban telik az idő, mint a valóságban, és így nagyjából egy 7 órás időlimit ketyeg. Ezalatt követhetjük a fő sztorivonalat, megmenthetünk potenciális extra túlélőket, fotózgathatunk, vagy csak szórakozhatunk a könnyen hulló, végtelen zombik aprításával. A játék tartalmilag gyakorlatilag semmit nem változott, a kezelését és vizualitását tekintve annál inkább.
Hirdetés
A legfőbb változás, hogy a Capcom a Resident Evilhöz – és több játékához is – használt RE Engine-nel alkotta újra a kalandot. Egyszerűen minden sokkal jobban fest, a karaktermodellektől az effekteken át a világításig. A pláza részletgazdagabb, és élvezet járni az élőholtaktól hemzsegő folyosókat, bekukkantani az üzletekbe és megszemlélni a mindenféle termékeket. A brutalitás szintjét is feljebb emelték, így a küzdelmek során repkednek a végtagok, ömlik a vér. Karddal csapkodva mindenféle irányból vághatjuk az ellenségeket, a klasszikus mozdulatokkal pedig letéphetjük karjaikat vagy lerúghatjuk fejüket. Sőt, most már tudjuk, hogy mikor semmisülnek meg a közelharci eszközök, és hatékonyabbak lettek a lőfegyverek is. Az egész egy sokkal plasztikusabb élménnyé vált, ahol minden csapásnak, ütésnek, lövésnek nagyobb súlya van.
A vizualitáson túl finomhangolták a kezelést is. Végre lehet célzás közben is mozogni, ami nemcsak az élőholtak, hanem az őrült, eszement emberi főgonoszok, a pszichopaták ellen is óriási előnyt jelent. A túl közel kerülő zombik van, hogy elkapnak minket, a távoltartásukhoz pedig különböző eszközök nyíltak meg: kezdetben csak ellökni lehetett őket, később elrúghattuk vagy magunk mögé dobhattuk őket. Ehhez eredetileg a joystickot kellett forgatni vagy tolni, ami körülményes volt – most már mindegyik technikához egy-egy gomb van rendelve, amit nyomkodnunk kell. Az új mozdulatok kivitelezése is sokkal könnyebb, amivel az egész alkotás jóval játszhatóbbá válik. Persze a nosztalgia szerelmesei átválthatnak az eredeti vezérlésre is, így, ha már rutinos vagy a klasszikus felállással, nem kell magadra erőltetned az újat.
Az egyik leghasznosabb változtatás, hogy át lehet ugrani a párbeszédeket. Az eredetiben, ha hívásunk érkezett, végig kellett hallgatni, ha viszont megtámadtak, félbemaradt, partnerünk pedig dühösen hívott vissza. Most egyrészt már lehet célozni és harcolni is a diskurzus közben, másrészt, ha gyorsabban elolvastuk a mondanivalót, továbbléphetünk. Ez elképesztően hasznos a fellelhető túlélőknél is, akik tirádái értékes időt fecséreltek, vagy közben lecsaptak ránk a gonoszok. Mint minden más, ezek is olyan életminőségbeli módosítások, amik nem nagyok ugyan, de hatásuk annál jelentősebb.
A túlélők mesterséges intelligenciája is javult, bár sajnos lehetett volna tovább csiszolni. A szerencsétlenek előszeretettel maradnak le, akadnak fenn tárgyakon vagy állnak le a zombikkal – vagy épp egymással lökdösődni – ahelyett, hogy követnének minket a menedékbe. Ez igen frusztráló tud lenni, azonban az új mentési rendszer rengeteget segít. Most már minden helyszínváltáskor (vagy főbb mozzanatoknál) automatikusan rögzíti állásunkat a rendszer, így sokkal könnyebb visszatölteni egy korábbi állást, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Mivel elég nagy az időnyomás – főleg új játékosoknak – ezért ez egy nagyon hasznos extra funkció.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!