Crisis Core: Final Fantasy VII Reunion beszámoló

14 évvel az eredeti PlayStation Portable kiadás után végre újabb platformokon is elérhető lett a legendás Final Fantasy VII előzményének felújított kiadása.

Kövesd az álmaid!

A végtelen titokzatosság az istennő ajándéka,
Így keressük és az égbe visszük.
A víz felszínén hullám gyarapszik,
A vándorló lélek nem nyugszik.

Loveless - 1. fejezet

Az 1997-ben megjelent Final Fantasy VII az elmúlt évtizedek egyik legismertebb japán játéka lett. Ennek köszönhetően a program világát alaposan kibővítették (jelenleg az eredeti kiadás remake-jének a folytatása készül), a történetéhez kaptunk folytatást, mellékágat és előzményt is: már több mint 14 éve, hogy megjelent a Crisis Core: Final Fantasy, amely elmesélte nekünk, hogy mi történt a hetedik rész cselekménye előtt, fókuszba állítva Zacket, akinek Cloud és néhány társa rengeteget köszönhetett. A játék fantasztikusra sikeredett, egyetlen hátránya volt viszont: csak és kizárólag a Sony hordozható kézikonzoljára, a PlayStation Portable nevű masinára volt elérhető, így akik anno nem rendelkeztek ezzel a készülékkel, azok bizony kimaradtak ebből a fantasztikus alkotásból.


[+]

Mára viszont teljesen megszűnt ez a hátrány, ugyanis a múlt hónapban a Square Enix és a Tose Software duójának köszönhetően végre modern konzolokra (Valamint természetesen PC-re is) elérhető lett a Crisis Core: Final Fantasy VII Reunion című alkotás, amely komoly változtatásokkal hozta el nekünk a régi PSP-s programot. A végeredmény valahol félúton van a remaster és a remake között, ugyanis remek új grafikát kaptunk az elavult játéktervezéssel vegyítve. Egy dolog viszont nem változott, méghozzá a történet, amit azért érdemes megemlíteni, mert a Final Fantasy VII Remake némi módosítást hajtott végre a megismert világban, azonban ennek nem lett kihatása a kézikonzolos játék új változatára. Ezúttal is Zack Fair bőrébe bújhatunk, akinek minden vágya, hogy első osztályú katona (kvázi hős) váljon belőle, azonban a dolgok természetesen nem úgy alakulnak, ahogy arra számítani lehetett. Mármint a szereplők részéről, mi ugye már tudjuk a végkifejletet.


[+]

A sztori továbbra is vegyíti az akciódús és érzelmes jeleneteket a színpadias párbeszédekkel, és bár a karakterek rendszeresen változó motiváció nem mindig érthetők, valamint túl sok realizmust sem várhatunk tőle, a történetnek mégis van egy koherens érzelmi magja, köszönhetően a szereplők személyes konfliktusainak. Akik nem ismerik az eredeti Final Fantasy VII-et, azoknak a történések egyes elemei zavarók lehetnek, ugyanis a 7. rész Remake-jében még nem láthatták azokat az aspektusokat illetve történeti szálakat, amik miatt bizonyos pillanatok annyira nagyon fontosak lennének. Az idén érkező Final Fantasy VII Rebirth talán helyretesz néhány dolgot, azonban amíg azt nem kapjuk meg, addig ki merjük jelenteni, hogy a Crisis Core Reunion kizárólag a rajongók számára lesz teljes mértékben élvezetes. Bár a történet változatlan maradt, a játék több részletét is alaposan átdolgozták a fejlesztők.


[+]

Természetesen a legnyilvánvalóbb változás a grafikát érintette, amely bár az összképet nézve nem éri el a Final Fantasy VII Remake-jének a szintjét, a készítők kihozták a lehető legtöbbet a programból. Hozzányúltak a karakterekhez, a hátterekhez, a textúrákhoz, továbbfejlesztették a világítást, az effekteket, mindegyikkel remek munkát végeztek. Egy dologban viszont úgy véljük, hogy komolyabb erőfeszítést is kicsikarhattak volna magukból a csapatok: az átvezetők az eredeti kiadás nagy erősségei voltak, és bár a Reunionban ugyanúgy megkapjuk őket, ezek nem lettek az alapoktól módosítva, be kell érnünk a sima felskálázással, ami miatt ezek merőben elütnek a gameplay részletektől.


[+]

Természetesen számos egyéb újdonság is vár ránk az új változatban, többek között a menürendszer is módosításon ment át, a teljes játékban pedig minden részlet szinkronizálva lett; főhősünk sajnos új szinkronhangot kapott, nem ugyanaz a színész szólaltatja meg, aki az eredeti kiadásban, de ez ennyi év elteltével érthető. A harcrendszert finomhangolták, a kameranézet is sokkal jobb a PSP-s változathoz képest, annak pedig kifejezetten örülünk, hogy az ellenfelek speciális támadásait megállíthatjuk, ha a megfelelő módon és időben rontunk rájuk. Aztán ott vannak az idézések is, amik jobban néznek ki mint valaha, ha azonban egy idő után már elegünk van belőlük, bármikor átugorhatjuk a videóit.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények