Crash Drive 2 teszt (PC)

Kis pénz, kis verseny

2009-ben egy holland testvérpár, Matt és Mike Hergaarden hozta létre az M2H Games névre hallgató indie fejlesztőcsapatot, az eddig eltelt 6 év alatt pedig több olyan játék is született tőlük, amiről érdemes beszélni, többek között ilyen volt az első világháború egyik legkomolyabb ütközetét megörökítő Verdun is, amiről néhány hete írtunk. A fejlesztőcsapat játékai a Steamen is egyre többször kapnak zöld utat, most például a Crash Drive 2 névre hallgató alkotásuk jelent meg a jól ismert tartalomközvetítő program kínálatában.

Az egyszerű kis játék nem ígér Project Cars szintű grafikát vagy rFactor szintű szimulációt, egyszerűen csak egy free roam, állandó multiplayer versenyzős/kihívásos játék, amit első ránézésre hajlamosak lehetünk a múltidéző grafika miatt gagyinak gondolni, de ha elkezdünk vele játszani, akkor hamar azon kapjuk magunkat, hogy a Steam virtuális számlálója 10-15 óra játékidőt ír a játék mellé úgy, hogy még mindig folyamatosan kedvünk van megnyitni a programot.

A Crash Drive 2 tehát nagyon egyszerű, megnyitjuk a programot, 250 000 virtuális dollárral indítunk, első körben háromféle autót vehetünk meg, később pedig még többet oldhatunk fel, összesen 30 különböző típust próbálhatunk ki. Pályák szintjén már nincs ekkora választék, összesen 4 darab áll a rendelkezésünkre, de ezeken is csak sorban haladhatunk, egy adott terület minden főbb kihívását teljesítenünk kell, ha egy újabb közegben szeretnénk kipróbálni magunkat.


[+]

Az autó és a pálya adott tehát, a rendszer ledob minket valahol, körülöttünk folyamatosan online játékosok vannak, egyszerre körülbelül 6-10 ellenfelünk van, a szabad bejárású pályákon pedig folyamatosan kapjuk a kihívásokat. Érméket kell gyűjtenünk, karikákba ugranunk, megszereznünk és 60 másodpercig megtartanunk egy koronát, pályaelemeket „elfoglalnunk", versenyeznünk vagy épp egy adott idő alatt minél több pontot gyűjtenünk. Ezek a feladatok már önmagában nagyon jól hangzanak, de egyszer még egy plusz feladatot is sikerült random összehoznom, egy koronára vadászva véletlenül tiszta erőből nekihajtottam egy kollégának, onnantól pedig már nem volt menekvés, szinte folyamatosan azt játszottuk (az aktuális feladatok mellett), hogy ki tud nagyobbat ütközni a másikkal, elég vidám percek voltak ezek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények