Crackdown 3 teszt (Xbox One)

Crackdown 3: Wrecking Zone

Az egyenlet másik végén foglal helyet a Crackdown 3 multiplayer módja, a Wrecking Zone, ami tulajdonképpen az egész játék megszületésének fő oka, és egy vadonatúj technológia főpróbája is egyben. (Valószínűleg egyébként ezért nem kaszálták el soha a projektet: a felhő ilyen típusú használata új terület, kell egy játék, amivel ki lehet próbálni, és csiszolni a későbbi alkotások számára.) A felhőalapú rombolás koncepciója egyszerű: a multiplayer arénában minden épület szinte teljesen lerombolható, a széthulló törmelék fizikáját viszont nem a konzol számolja, hanem a Microsoft Azure felhő. Így – elméletben – sokkal látványosabb fizika érhető el anélkül, hogy a képfrissítés lezuhanna, az Xbox processzora pedig megfőne. A Wrecking Zone ezt prezentálja több-kevesebb sikerrel.

Az alapötlet az, hogy két ötfős csapat egymásnak ugrik egy afféle „szimulációban”, a Tron filmekre emlékeztető, neonfényes arénákban. Természetesen itt is a hatalmas ugrásokon és a célkereszt-rögzítős harcon van a lényeg, vagyis nem az a fontos, hogy ki mennyire céloz jól, hanem hogy tűzvonalban tudja-e tartani a célpontot, vagy fordított esetben el tud-e tűnni a másik lövedékei elől. Macska-egér játék és robbanékony káosz, miközben az összes tereptárgy szétlőhető és lerombolható.

Crackdown 3 Xbox One

Megesik például, hogy a komplett emeletet kilövik a lábunk alól, vagy akár falakon rohanhatunk át, vagy ledönthetünk egy egész felhőkarcolót, hogy a törmelékkel így zárjunk el utakat, vagy nyissunk meg új helyeket. A legtöbb meccsben nem fogunk látni epikus rombolást, de a lehetőség ott van rá, és tényleg olyan mértékű, amire a felhő ereje nélkül valószínűleg nem lenne lehetőség. Alapvetően szórakoztató játékmód, és nincs is sok megkötés, hogy mit rombolhatunk le, és mit nem.

Kompromisszum viszont van. Először is, a Wrecking Zone közel sem néz ki olyan jól, mint a néhány évvel ezelőtti techdemók, sokkal egyszerűbb, már-már sematikus tereptárgyakat látunk magunk körül. A váltás valószínűleg nem művészi, hanem technikai jellegű. A másik csalódás épp a képfrissítés. A számításokat ugyan nem a konzol végzi, ellenben a folyamatos online szinkronizáció miatt pont az akció folyamatossága szenved csorbát, így sokkal darabosabb élmény, mint például a kampány. Remélhetőleg ezen javítanak még, de a megjelenés körüli napokban ez még érezhetően a rendszer gyengesége. Mint ahogy a tartalom is: a Wrecking Zone mindössze két játékmódot, 4 pályát, és kizárólag publikus matchmakinget kínál, még barátok behívására sincs lehetőség (ez egyébként hamarosan bekerül). Az nagyon látszik, hogy ez egy teljesen új technológia, és csak nagyon nehezen, kicsiben tudták elkezdeni. Csak remélni tudjuk, hogy lesz jövője a módszernek.

Crackdown 3 Xbox One

A Crackdown 3 összességében egyáltalán nem rossz játék, főleg azok után, amin keresztülment. Egy nagyon jól játszható, egy régebbi korszakot megidéző nyílt világú akciójáték, ami sikerrel támasztotta fel a 2007-es első rész élményét. Az élvonaltól nagyon messze van, úgyhogy inkább az árszabásával van probléma, de aki kipróbálja, lehet, hogy kellemesen csalódik az ultranegatív sajtóvisszhang után. A Microsoft ezzel nincs előrébb, de mi igen, mert kaptunk jó pár órányi agyatlan szórakozást, és van az úgy, hogy többre nincs is szükség.

Pro:

  • az eredeti Crackdown játékmenet továbbra is nagyon szórakoztató;
  • jópofa kampány némi humorral;
  • az orb gyűjtögetés még mindig telitalálat;
  • remek látvány és zenék.

Kontra:

  • a multiplayer nem hozza azt a szintet, amit ígért;
  • kevés tartalom;
  • a mai open-world mezőnyben már túl egyszerű minden téren.

70

A Crackdown 3 Xbox One-ra és Windows 10 PC-re érhető el cross-play és Play Anywhere támogatással.

dreampage

Azóta történt

  • Team Sonic Racing teszt

    Sonic és barátai újra száguldanak, de ez a harmadik futam érezhetően kisebb volumenű kaland, mint a korábbiak. Mi is rajthoz álltunk, hogy kiderítsük, mennyire.

  • Vasara Collection teszt

    Két, eddig kevéssé ismert lövöldözős játék és egy lenyűgöző extra került egy varázslatos, gyűjteményes csomagba. A Vasara Collection-re minden shmup rajongónak érdemes odafigyelnie.

Előzmények

  • Unruly Heroes teszt (Xbox One)

    Csak négy fura hős van talpon a vidéken, így rajtuk áll, hogy megakadályozzák a világvégét a Magic Design Studios új, gyönyörű és érdekes játékában. Tesztpadon az Unruly Heroes.

  • Forza Horizon 4 teszt

    Nyílt világ, gyönyörű autók, bömbölő zene és féktelen versenyzés. A Forza Horizon formula negyedszerre is működik, ezúttal Nagy-Britanniában ülhetünk volán mögé.

  • The Talos Principle teszt (Xbox One)

    Hosszú évek után végre Xbox One-ra is megjelent a Croteam legendás puzzle játéka, mi pedig kipróbáltuk, hogy ennyi idő elteltével is tud-e újat mutatni.