Az olasz meló

Ha valaki attól félne, hogy a Company of Heroes 2 megjelenése eltelt szörnyen hosszú évtized során a Relic fejlesztői a Dawn of War 3 módjára teljesen átalakítják e sorozat játékmenetét is, őt rögtön meg kell nyugtatnom: a Company of Heroes 3 a korábbi részek mintájára készült. Sőt: ez olyannyira igaz, hogy inkább az a panasz merülhet fel egyesekben, hogy a játék túlságosan is hasonlít elődeire… Na de ne szaladjunk ennyire előre – már csak azért sem, mert a széria évtizedes hiátusa azt is jelenti, hogy minden bizonnyal sok érdeklődő akad, akik sosem találkoztak még ezzel a második világháborúban játszódó taktikai játékkal. A legfontosabb tudnivaló talán az, hogy bár a nézőpont és az irányítás hasonló azokhoz, a Company of Heroes nem egy klasszikus bázisépítős RTS: nincs benne hagyományos nyersanyag-gyűjtés, nem lehet benne száz tankot legyártani, és a túlerő sem feltétlenül győz – ha seregnyi gyalogost a nyílt úton megindítunk egy magaslaton üzemelő magányos bunker ellen, hát annak gépágyúi ellentmondást nem tűrően szétszedik szegény bakáinkat.

A főmenüben a szokásos opciók várnak ránk: kampányok, skirmish és multiplayer. Haladjunk mi is e sorrendben, már csak azért is, mert a kampányban található a harmadik rész talán legnagyobb újítása – sőt, egyetlen igazán nagy újítása. Ez az új ötlet az Olaszország felszabadítását modellező kampány felépítésében nyilvánul meg, amelyen egyértelműen látható a Total War-széria hatása. Itt a szicíliai partraszállástól egészen Róma elfoglalásáig kell eljutnunk, faluról falura, erődről erődre, repülőtérről repülőtérre náci- és fasisztamentesítve az országot.

[+]

E szakasz ugyanúgy két fázisra bomlik, mint a Total War-játékok: egyrészt a nagyléptékű stratégiai térképen irányíthatjuk egységeinket és adhatjuk ki az infrastruktúrát érintő parancsainkat, másrészt viszont amint egy konkrét összecsapásra kerül sor, azt már a szokásos módon, testközelből kell levezényelni. A valóságban is lezajlott fontos csatákat (például Monte Cassino, Anzio vagy Salerno) szépen kidolgozott, scriptelt eseményekkel teli „hagyományos” Company of Heroes-pályák képében kapjuk meg, a kisebb ütközeteket pedig ha nem is randomgenerált, de mindenképpen kevésbé karakteres csatatereken vívhatjuk meg. Az agresszivitásunktól és taktikai érzékünktől függően 30-40 órás kampány során ezekre rá fogunk unni, ezért is érthetetlen, hogy miért csak néha választható a csaták automatikus modellezése.

[+]

Az olasz kampány során nem csak a gyalogosokat és a tank-hadosztályokat irányíthatjuk, de rengeteg más lehetőségünk is lesz. A repülőterek közelében például felderítőket és bombázókat is rendelhetünk (nem csak a kampánytérképen, de akár a konkrét csaták során is), a parti városokért zajló ostromokat hajóágyúink támogatása könnyíti meg, de akár saját erődítményeket is felhúzhatunk a már elfoglalt településeken vagy épp a fontosnak ítélt hidak védelmére. A hadjárat egyhangúságának feloldásának érdekében három szövetséges vezetőt használ a Company of Heroes 3: egy brit és egy amerikai tábornok, illetve egy olasz szabadságharcos vezér szórnak meg minket állandó kéréseikkel. Mindegyik másra helyezi a hangsúlyt, és ha eleget dörgölőzünk hozzájuk, hát eltérő bónuszokat is biztosítanak.

[+]

Mindez papíron fantasztikusan hangzik, a gyakorlat azonban kicsit más képet mutat. A nyerő stratégia megválasztását alaposan megnehezíti, hogy hiába van a térkép tele mindenféle ikonokkal, szinte semmilyen adat nem áll rendelkezésre az ellenséges egységekről, az elfoglalandó városok védelméről. Igaz, nagyon izgulnunk emiatt azért nem kell: az ellenség megdöbbentően passzív, olyannyira, hogy még a teljesen védelem nélkül hagyott városainkat sem hajlandók megtámadni véletlenül épen hagyott csapatai. Néha persze kell védekezni, de ezek mind előre megírt események – magától a Wehrmacht szinte semmit nem csinál. Ehhez hasonlóan a sértődött kisgyerekként veszekedő tábornokok kegyeiért folytatott harc is nevetségesen egyszerű – hacsak direkt rá nem hajtunk valamelyik alak állandó megsértésére, egyszerre leszünk mindhárommal cimboraságban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!