Az idő soha, soha meg nem áll

A videojátékok fennmaradása és megőrzése egy folyton aktuális, égető kérdés. A szakma tele van olyan alkotásokkal, amik különböző okokból kifolyólag nem érhetők el – nemhogy legálisan nem, de nem egyszer még egyéb módon sem. Míg napjainkban a kiadók piaci érdekeltségei vagy az online komponensek tehetnek idővel elérhetetlenné egy játékot, a régi programokkal kapcsolatban más kihívások merülnek fel. Elveszett forráskódok, az emuláció nehézségei, vagy akár – főleg japán alkotások esetén – a lokalizáció hiánya is okozhatja, hogy egy-egy régebbi játék kiesik a köztudatból. A Limited Run Games aktívan ügyködik azon, hogy a régmúlt gyöngyszemeit modern platformokon is elérhetővé tegye, extrákkal megtűzdelve, gyakran fizikai formában is. Egy ilyen erőfeszítés eredménye a Clock Tower: Rewind, az 1995-ös, akkor csak Japánban kiadott sorozatindító Clock Tower vadonatúj kiadása.

[+]

A 2000-ben csődbe ment Human Entertainment 17 éves pályafutása során minden stílusban alkotott, és kifejezetten vonzódtak a kísérleti jellegű, különös alkotásokhoz. Nekik köszönhető a legelső zenés ritmusjáték, a Dance Aerobics is, de a Firemen egy nagyszerű tűzoltós játék volt, a Septentrion pedig egy süllyedő tengerjáróról való menekülést dolgozott fel remekül. Ezek mellett a horrorjátékok hajnalánál is ott voltak, jócskán előzve a műfaj Resident Evillel beinduló első aranykorát. A Twilight Syndrome és a Clock Tower ennek a korszaknak a legismertebb alkotásai, és különösen utóbbi volt érdekes: ezt Dario Argento olasz filmrendező úgynevezett giallo filmjei ihlették (mint a Suspiria/Sóhajok vagy a Phenomena/Jelenség), amelyek vegyítették a pszichológiai horror és a gyilkolásokkal teli slasher elemeit az eroticizmussal úgy, hogy egy mindent átható hangulatot teremtsenek. (Mivel konzolon vagyunk, utóbbiból a játékok erősen visszavettek.) Az eredmény egy point ’n’ click kalandjáték lett, amelynek felütése az, hogy fiatal árvák érkeznek az őket egyszerre örökbefogadó családhoz. Új otthonuk a címadó épület: egy nagy villa egy hatalmas óratoronnyal – vagyis mi, kívülállók azonnal tudjuk, hogy itt szörnyű dolgok fognak történni. Főhősünk Jennifer, aki egyszercsak egyedül találja magát az épületben, így jobb ötlet híján a többiek nyomába indul. Nem sokkal később holtan találja egyik társát, és üldözőbe veszi egy kistermetű, deformált gyilkos, aki egy hatalmas ollóval vagdosva követi szegény lányt. Célunk, hogy kiderítsük, mi történt itt, hogy segítsünk a többieknek és végül, ha sikerül, természetesen az is, hogy élve megszökjünk.

[+]

A kaland gyönyörű, 16 bites remekként elevenedik meg előttünk, kiváló hangulattal, kifejező grafikával, szuper hangokkal és izgalmas, a legjobb slasher filmeket idéző zenével. Az idő vasfoga azonban érezteti hatását, ugyanis a Clock Tower több szempontból kifejezetten elavult. Jennifer nagyon lassan közlekedik, a feladványok megoldása sokszor elvont és gyakran abszurd – nem komplex, csak egyszerűen az ember eszébe nem jutna, hogy a játék pont azt várná tőle. A kurzor kezelése még ebben az új kiadásban sem túl precíz, és nem mindig egyértelmű az sem, hogy mely tárgyat miként használhatjuk, vagy egyáltalán, hogy hová is kellene kattintani ahhoz, hogy azt megfelelően érzékelje a program. Emiatt nem csak elakadni könnyű, de a karakterhalál is gyakori. Fontos persze észben tartani, hogy a Clock Tower azokból az időkből származik, amikor kevesebb játék volt, és így az embereknek több ideje volt morfondírozni egy-egy fejtörőn. Pont emiatt azonban még a Rewind is inkább kuriózumként hathat ma a játékok múltja iránt érdeklődők és a nosztalgia szerelmesei számára – senkit sem ítélek el, ha bele-bele kukkantgat egy végigjátszásba a bosszantóbb szegmenseknél.

Ollókezű kis galád

Minden irányítási gondja ellenére is egyértelmű, hogy miért a Clock Towerből vált e korai játékok közül sorozat: számos meglepően modern eleme is van. A villa bizonyos szobái véletlenszerű sorrendben helyezkednek el, így van egyfajta meglepetésszerűsége a végigjátszásoknak: ezt kifejezetten akkor érezhetjük, amikor menekülünk az „Ollósember” elől, búvóhely után kutatva. Határozottan érdekes a „Schrödinger macskája” megközelítése az eseményeknek is: egy-egy dolog addig nem következik be, amíg mi annak nem vagyunk szemtanúi – például addig nem halott valaki, amíg nem látjuk a holttestét, így ezzel játszva menthetünk meg életeket. Az egyszerű narratíváért pedig a hangulat kárpótol: pazar fényviszonyok, borzasztó képek, bizarr hangok teszik különlegessé szökési kísérleteinket. Ráadásul összesen kilenc befejezés vár ránk, bár ezek egy része azért nagyrészt fedi egymást.

[+]

Az új kiadásban két mód érhető el, a Rewind és az Original. Utóbbi az eredeti, SNES-es kiadás, míg előbbi a játék a playstationös – szintén Japán-exkluzív – Clock Tower: The First Fear változat egy bővített verziója. Ez a fordítás mellett tartalmazza az 1997-es újrakiadásban debütált extra jeleneteket, szobákat és tárgyakat, plusz egyéb javításokat és finomhangolásokat is. Jennifer itt gyorsabban gyógyul – pontosabban pihen – a sok szaladgálás közben, és képes felfutni lépcsőkön is (ami még mindig nagyon lassú). Ollósemberünk véletlenszerűen jelenhet meg, tud lépcsőzni és követ minket (míg a régiben csak ott termett a közelünkben). Új búvóhelyek és tárgyak is várnak ránk, amik eredetileg is be voltak tervezve, csak nem valósították meg a fejlesztők.

[+]

Készült egy főcímdal is a Silent Hill-szériából ismerhető Mary McGlynnel, plusz egy animációs intró. Korábban japánul kiadott képregényeket is meganimáltak, bár ezek nem valami nagy eresztések. Elérhetők útmutatók és csomagolások, de sajnos csak japánul, és szintén lokalizálatlanul kerültek be az egykori játékdemók is, amik nemigen adnak hozzá az élményhez, főleg, hogy a sima játék részei ezek is, csupán kivágva. A legérdekesebb adalék talán egy interjúsorozat Hifumi Kono rendezővel, ami érdekességeket tartalmaz a fejlesztésről és a korabeli alkotási folyamatról – bár ezek nagy része már szintén ismert volt. A körítés tehát inkább jópofa bónusz, mintsem kihagyhatatlan extrák gyűjteménye.

[+]

A Clock Tower: Rewind így egy érdekes csomag lett. A videojátékok múltja iránt érdeklődőknek kihagyhatatlan darab, de mindenki másnak elég nehéz maradéktalanul ajánlani – ahhoz egyszerűen nem újították fel eléggé. Megkerülhetetlen darabja a horrornak, de mai szemmel nézve elavult, körülményes és elég rövid is – pontosabban hossza nem a tartalomból, hanem az értetlen kóválygásból és a frusztráló feladványok teljesítéséből eredhet. Hangulata és játéktörténeti jelentősége vitathatatlan, de minimális extra tartalmat kínál ahhoz, hogy több, a modern videojátékokhoz szokott ember tapasztalhassa meg, és az extrák sem indokolják az árát. Így az ítélet is annak függvényében változik, hogy miként tekintünk rá. Ha képesek vagyunk belehelyezni magunkat a korba, akkor egy igen egyedi élményben lesz részünk. Ha nem, akkor viszont egy bizarr időutazás, ami tartalmazza a modern horrorok alapjait, de igazolja is a változás, finomhangolás, fejlődés szükségét. Egy biztos: jó, hogy még egy ilyen klasszikus elérhető modern platformokon, függetlenül a minőségétől.

A Clock Tower: Rewind PC-re, PlayStation 5-re, Switchre, és Xbox Series konzolokra jelent meg.

A tesztpéldányt a kiadó WayForward biztosította.

Összefoglalás

A Clock Tower: Rewind egy játéktörténeti kuriózum és a horror videojátékok fontos mérföldköve – de ez a kiadás nem lett eléggé modernizálva ahhoz, hogy ma is élmény legyen játszani vele. Egy old-school 16 bites point ’n’ click kaland 1995-ből, a kor minden bájos, hangulatos elemével, és persze az akkori frusztráló, idegesítő elemekkel. Rajongóknak és a múlt iránt érdeklődőknek finomság, mindenki másnak azonban furcsa, bosszantó élmény lehet – extra tartalmak ide, finomhangolások oda.

A Clock Tower: Rewind legfőbb pozitívumai:

• Kiváló hangulat, remek képi világ;
• korán túlmutató elemek;
• játéktörténeti jelentőségű alkotás.

A Clock Tower: Rewind legnagyobb hiányosságai:

• Számos viszonylatban elavult;
• frusztráló, gyakran nem egyértelmű játékmenet;
• az extrák nemigen számottevők vagy szinte jelentéktelenek.

Georgiadisz Leonidas