Új bolygó, új kihívások
Amikor 92-ben Andor odaadta a Civ első verzióját 5,25-ös floppy-n, akkor több dolog is történt velem. Egyrészt hamar megtanultam, hogy ha II. Erzsébet pixelesen vicsorít és azt mondja, hogy WAR, akkor ott háború lesz, másrészt életem első, körökre osztott stratégia játékát nyúztam, s mivel ez meghatározó élmény volt, ezért azóta is kedvelem a műfajt, legutóbb az X-Com szögezett le a tévé elé. A Civilization Beyond Earth azonban nem tudott leszögezni ugyanide, lévén egyelőre kizárólag PC-s platformon érhető el a játék (50 dollárért), ezért órákat töltöttem el a szerkesztőségben görnyedve azon a kanapén, ahonnan egyébként a Mobilarena TV adásait sugározzuk — mivel nincs saját PC-m.
A főmenü nem túl ingergazdag
És ha azt mondom, hogy órákat töltöttem el így, akkor egy tapasztalt Civ-harcos pontosan tudja, hogy ez elhanyagolható, egy ilyen típusú játék összes trükkjét, teljes logikáját és nyerő stratégiáját kiismerni nem órák, hanem hónapok kérdése. Nyilván annyi előnyöm volt azért, hogy a Civ eddigi sorozataival hosszabb-rövidebb időt azért eltöltöttem, de az első hat órányi játékidő során odáig jutottam el, hogy volt már két-három városom és fondorlattal magamhoz csatoltam legközelebbi szomszédom fővárosát, aki teátrális képpel fejezte ki ezzel kapcsolatos csalódottságát, hogy aztán örökre eltűnjön a képernyőmről, a népe pedig minden jel és ellenállás nélkül beleolvadjon a civilizációmba.
Senkivel sincs igazán jó viszonyom
És pont ez az egyik legnagyobb problémája ennek a résznek, egyszerűen a szereplők nem elég karakteresek, nem olyanok, mint Gandhi, Abraham Lincoln (akivel kapcsolatban azért mindig vicces volt, hogy megalakította az amerikai kultúrát időszámításunk előtt 3000 környékén a játék korábbi részei szerint), vagy a fentebb már említett II. Erzsébet. A Beyond Earth ugyanis nem a Földön játszódik, hanem kettőezersokban indul, amikor el kell hagyni a bolygónkat (nem tudjuk miért, de tökmindegy), hogy új helyszínen vessük meg a lábunkat. És nem úgy történik, hogy a kínaiak, meg a NASA fellőnek két űrhajót, hanem a Földön többféle, nemzetek közötti együttműködés hatására különböző szervezetekbe tömörülve érkeznek az űrbe az emberek.
Minden bandának más az erőssége
A játék elején meglehetősen sok lépésben karakterizálhatjuk jövendő népünket, persze minden csoportosulásnak van valami egyedi képessége, de ezt követően is válogathatunk néhány extra kapcsán, például kérhetünk induláskor egy harcos egységet, vagy azt, hogy nagyobb területet látva dönthessünk a fővárosunk helyéről. Van olyan opció is, hogy lássuk az idegen lények fészkeit (ez egyébként elég hasznos), de azt is választhatjuk, hogy rögtön álljon egy kórház (a város szélén) is a rendelkezésünkre, ami a tudomány és az egészség szempontjából igen jó start. És elvileg már itt adhatunk egy irányt az idegen bolygón való tevékenységünknek, amely később simán változtatható, ha a sors úgy hozza, de alapvetően ez a háromféle irány határoz meg majd különböző fejlesztési vonalakat, illetve az idegen bolygón való ügyködésünk szempontjából is fontos.
Letettem a voksom az arisztokrácia mellett
A Purity irányzat arra tesz kísérletet, hogy “földiesítse” az új bolygót. A Supremacy a technológia és az erő segítségével igázná le nem csak az itteni természetet, hanem a többieket is, míg a Harmony olyan, mintha Jake Sully bőrébe bújva irányítanánk Pandora életét, tehát próbál alkalmazkodni a természethez és az őslakosokhoz. Ez a békés irányzat, ami eleinte egyébként elég kifizetődő, a bolygón ugyanis elég sok alien éldegél, akik kvázi a korábbi részek barbárjainak helyét vették át, csak ha lehet, akkor még ostobábbak (még egy várost sem tudnak építeni), mivel rohadt nagy repülő legyek, földben tekergő férgek, zöld trutyit köpő gigantikus skorpiók és vízben úszó rinocéroszok adják a politikai elit krémjét. Ugyanakkor bármennyire is primitív létformákról van szó, abból a szempontból érdemes őket nem izélgetni az elején, hogy sokkal többen vannak, mint mi, eleinte erősebbek is, ráadásul jó hatásfokkal csapnak le magányosan kószáló és fegyvertelen egységeinkre, mint a Colonist (a Settler új neve), a Worker, vagy a Trade Convoy. Ezeket pedig idő és energia pótolni. Aztán persze az idegenekkel való interakció nem kerülhető el, de el lehet csavarni a fejlesztéseket és a Harmony-pontokat abba az irányba, hogy kifejezetten frankó legyen a viszony, ilyenkor már a katonáink fel tudnak ülni a skorpiók hátára, no meg el lehet menni a másik véglet felé is, ami odáig fajul, hogy egy eliminált földönkívüli research-pontokat is hoz a konyhára.
Stanimirtől keletre még kissé sok a miasma
Az idegen bolygó más okosságokkal is szolgál, egyrészt gomolyog a táj felett sok helyen valami mérgező köd, amit úgy hívnak, hogy miasma. Ezt nem érdemes belélegezni, mert nem tesz jót az embereknek, viszont az alien egységeket gyógyítja. De előbb-utóbb le tudjuk irtani a tájról egy Worker egység, vagy egy műhold segítségével, a Harmony-irányzatot követve pedig el lehet jutni arra a szintre, hogy nekünk is kifejezetten jót tegyen. A miasma mellett vannak spéci ásványkincsek is, mondjuk a petróleum nem tűnik nagy extrának, de a Firaxite (aminek a nevét a Beyond Earth kiadója, a Firaxis ihlette) pont kelleni fog spéci egységekhez, ahogyan a Floatstone is ahhoz, hogy lebegő járműveket csináljunk. A táj egyébként elég szabdalt, oké, hogy vannak óceánok, szigetek, hegyek, de sok a szakadék és a kráter, amire nem lehet lépni, ezért egy idő után rászoktam arra, hogy a városaimat úgy telepítem, hogy szárazföldön minél kevesebb irányból lehessen megközelíteni. Ennek azért van különösen nagy szerepe, mert akárcsak az előző részben, itt sem állhat több egység egyetlen mezőn, és nem is lehet őket összevonni. Magyarán ha egy várost meg kellene támadni, akkor körbeálljuk annyian, ahányan lehet, egy mezővel kintebbről ráküldjük a rakétákat, a tenger felől esetleg pár csatahajóval megbombázzuk, egy közeli anyahajóról, vagy műholdról pár repülővel is odacsapunk, s amikor már eléggé szétvertük a védelmet, akkor be lehet menni a szárazföldi egységekkel. A fentiekből következik az is, hogy mivel a város is egy mezőt foglal el, ezért maximum egy szárazföldi egység lehet bent, szóval nem lehet úgy védekezni, hogy a környékről behívjuk az összes katonai alakulatot és jól beássuk (fortify) magunkat, ami azt is jelenti, hogy a városok elég sűrűn cserélnek gazdát háború idején. Egyébként ha valakinek nagyon a tökére lépünk, akkor sűrűn fog jönni azzal, hogy kössünk békét, és bár a korábbi Civ-részekben is volt olyan opció, hogy felajánl egy várost cserébe, ezt ritkán lehetett kisajtolni. Most viszont szinte maguktól dobják oda a városokat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
