Vérben tocsogó abroncsok

Biztos akad pár deresedő halántékú játékos, akinek 20 évvel ezelőtt pajzán mosolyt csalt az arcára, mikor a nyugdíjtól megrészegült idős nénik hangos jajveszékelés közepette puffantak a szélvédőn. A járókeretek csattanása, az elütött kutyák vonyítás és az extrém kialakítású verdák dübörgése felkavarta a ’90-es évek végének állóvizét. Az erőszakellenes szervezetek újra akcióba lendülhettek az id Software Doomja után, így több országban be is tiltották a rendkívül eredeti, elvont és őrült Carmageddont. Néhány országban megelégedtek az emberek zombira vagy robotokra cserélésével és a vér zöldre festésével, de az biztos, hogy sosem volt még annyira jó embereken átgázolni, amit még jutalmazott is a rendszer.

[+]

A Stainless Games a közösség erejét hívta segítségül a nagy sikerű autós akciójáték reinkarnálásának finanszírozásához, ami szerencsére annak idején sikerrel zárult a Kickstarteren, majd az első, igencsak kritikus fogadtatású játszható verziótól kezdve Early Access formában döcög tova. A játék nemrégiben átesett egy nagyobb javításon, így kipróbáltuk, milyen formában is van az újra alkotott Carmageddon. Az első pár óra tapogatózó ismerkedéssel kezdődött, valahogy hirtelen megfeküdte a gyomrunkat a Reincarnation, de egy kis idő után hirtelen megpendültek bennünk a nosztalgia húrjai és fenemód élvezni kezdtem az őrületet. A cseppet sem titkos recept ízére nagyon rákattantam, már az első másodpercekben mosolyra rándult a szám az ismerős hangeffektek, az egyszerűcske menürendszer és a felcsendülő ikonikus Fear Factory zúzda hallatán. A Zero Signal még mindig eszméletlenül jó frontális ütközésekhez, power-upok gyűjtögetéséhez és ártatlan járókelők cafatokra lapításához.

Többjátékos módban és szabad játékban is paraméterezhetjük a futamokat, azaz az általunk megadott feltételek mellett versenyezhetünk, a kedvenc helyszíneinken, különböző játékmódokban. Karrier módot választva egy adott pontérték elérésével tudjuk megnyitni az újabb három megmérettetést tartalmazó fejezetet, ami éppannyira vérszegény, mint amennyire így leírva hangzik. A játékban előrehaladva azért folyamatosan kapjuk az újabb terepeket, megjelennek újabb versenyautók és a játékmódok is színesednek kicsit. A Death Race a versenyzésről szól, az adott körszámot célszerű elsőként teljesíteni. A Chackpoint Stampede és a Pod Chase között csak árnyalatnyi a különbség, mivel az előbbiben a felvillanó ellenőrző pontokra kell a leggyorsabban elérni, míg utóbbi esetében adott célszemélyt kell elsőnek kivasalni, ami a Chackpointal ellentétben kicsit mozgolódhat. A Car Crusher igazi Carmageddon mód, bizonyos számú versenyzőt kell rommá gyilkolni a leggyorsabban; a hasznosabb power-upok helyének ismeretével előnyhöz juttathatjuk magunkat. A Fox & Hounds neve azt gondolom elég beszédes, a róka szerepét kell koccanással magunkra ölteni és két percen keresztül menekülni a többiek elől.

[+]

A leginkább carmageddonos játékmód egyértelműen a Classic Carma, ahol három győzelmi feltételből az egyiket kell abszolválnunk lehetőleg elsőként. Versenyzésre törekedve teljesíthetjük az adott körszámot, esetleg kivégezhetjük ellenfeleinket vagy a gyalogosok közül kell jó pár százat lemészárolnunk a győzelem érdekében. Sajnos utóbbi nagyon hosszadalmas és unalmas feladat, ahogy a körök teljesítése is, így ebben a módban legtöbbször a törés-zúzás kapja a főszerepet. Szinte minden elemében a régi klasszikust idézi a Reincarnation, ami akár pozitívum is lehet (főleg ha ez volt a cél), ha rajongóként ezt értékeled. A járműfizika még mindig elmebaj, dobálják magukat a horror verdák, perdülnek, piruetteznek, csúsznak a vér és olajtócsákon, nem beszélve a fizikai viselkedést befolyásoló power-upok hatásairól. Természetesen jó pár új ötlettel is találkozni, de a rugóval kilőtt ellenfelek, bombák, a testeket magunkhoz szívó porszívó, a villámszóró vagy a gravitációt befolyásoló tényező még most is imádni valók. A versenyeken induló járművek ugyanolyan elvont dögök, mint a versenyfeltételek. Éles pengékkel, zúzógépekkel, forgó kaszákkal és fúrókkal vannak díszítve a hatékonyabb öldöklés érdekében. Screwie Lewie Twistere, Vlad Annihilatore, a Grimm testvérek Stiffshiftere vagy a hústorony brutális Gotchas markolója igazi klasszikusok, azonban még az új verdák sem tudják Max Eagle R-ját kiszorítani szívünkből.

Szükségtelen reinkarnáció?

A helyszínek is ragaszkodnak az elődök színvonalához, amit én megint csak tudtam élvezni, elvégre az orsókkal, ugratókkal, tarkított külső helyszínek mellett extrém arénákat is kapunk, viszont valahol mélyen tudtam, hogy 2015-ben sokkal minőségibb játszótereket hozhattak volna létre. Sok az elnagyolt modell, a félkésznek tűnő spórolás és a cel-shading megvalósításról sem tudták eldönteni, hogy milyen mértékben domináljon. Bleak City-ben azért még most is bitangul jól lehet szórakozni, a stadion meglátogatását egyszer sem tudjuk kihagyni, ahogy a Dusty Trails nemzeti parkban is igencsak szórakoztató a tehenek terrorizálása. A vegyi üzem kevésbé jellegzetes, de a Frosty Pass jégvilága megint csak elmebeteg a totyogó ártatlan pingvinjeivel. Az audio részleg az átlagosnál jobban teljesít, de közel sem tökéletesen, üdvözítőek a klasszikus hangok jelenléte, ezek a loccsanások, toccsanások, fékcsikorgások és halálsikolyok majd 20 éve beleégtek hallójáratainkba, amit az adrenalin pumpáló muzsikák tökéletesen egészítettek ki. A zenei témák ezúttal is izomból horzsolnak, igaz ezúttal nem csak a Fear Factory biztosította a talpalávalót. Akadnak modern taktusok, az izmosabb metal mellett a pörgősebb dubstepből és az elektronikus zúzdából is kijut.

[+]

A tesztet a legutóbbi frissítés után hajtottuk végre, ami optimalizáció terén teljesítményjavulást, rengeteg hibajavítást és stabilabb multiplayer élményt ígért. Az fogadkozások nagyobb részét sikerült is betartani, a 8-10 órás tesztidőszak alatt egyszer sem fagyott ki a játék, nem találkoztunk bántó bugokkal, még multizni is kifejezetten kellemes körülmények között tudtunk. Elvileg a törésmodellezésen is igazítottak, amit a korábbi tesztidőszak hiányában nem tudunk most hitelesen megítélni, de amit játék közben tapasztaltunk, az tényleg látványos és hangulatos volt. Az elrepülő alkatrészek elkaszálják a gyalogosokat, ami önmagában is élmény, amire a részletesség jócskán rádob, főleg egy nagyobb javítás esetében, mikor folyamatosan repülnek vissza a fontosabb alkatrészek (a féltengely, a kereket, az ajtók, a karosszéria elemek), ahogy fokozatosan épül fel előttünk szeretett, de halálos járművűnk. Azért azt megjegyzem, hogy egy nagyobb, több szereplős (6 autó és jó pár tucat gyalogos) keményebb ütközet esetén (egy átlagosnál kicsivel erősebb konfiguráción) még mindig hajlamos a néhány tizedmásodpercnyi belassulásra, viszont a korábbi panaszokhoz képest már sokkal jobb a végeredmény. A töltési idők viszont még mindenképpen kurtításra szorulnak.

[+]

A Carmageddon: Reincarnation a keserű szájíz tipikus esete. Ha az idősebb korosztályból származó játékos vagy, akkor szeretheted az igazán múltidézős mivolta miatt, azonban ha újgenerációs, tojáshéjas gamer csemete vagy, aki szeret úszni a mainstream trendek árjával és könnyen bedőlsz a mögöttes tartalom hátrányára a grafikai parasztvakításnak, akkor lehet nem a Carmageddon véres volánjára kéne ácsingóznod. Mi még ezen közel sem tökéletes verziójában is tudtuk szeretni, amiért 1997-ben megvesztünk, az most kicsit szolidabban, de újra megmozgatott. Ez a reinkarnáció sikerülhetett volna jobbra is, reméljük, nem tűnik el újabb évtizedekre a franchise, és komolyabb tuning mellett is megpróbálkozik egy újabb utcai mészárlással.

Pro:

• A hangulata még mindig lenyűgöző;
• erős zenei témákat sikerült alátenni;
• minden elemében klasszikus Carmageddon…;

Kontra:

• …ami 2015-ben már kicsit kevésnek érződik;
• megvalósításában sem tudja felvenni a versenyt napjaink címeivel;
• a legfrissebb javítás után is lehet még dolgozni rajta.

69

A Carmageddon: Reincarnation jelenleg csak PC-n érhető el, de a tervek szerint 2016-ban jön a PS4-es és Xbox One kiadás is.

Rage23