Carmageddon 2: Carpocalypse Now!

Hirdetés

Carmageddon 2

Természetesen én szubjektívan ítélem meg a 2. részt, amely szintén egy kellemes játék lett, a rengeteg hibája ellenére is. Kezdjük a grafikával. A készítők az új részhez igyekeztek felnőni, ezért egy teljesen új grafikus motort terveztek a játékhoz, mely immár csak Windows platform alatt fut, az előző Dos alatt is működő résszel ellentétben. A környezet teljesen 3D lett, immár a gyalogosok és az állatok is teljesen 3D-ben futkároznak a játéktérben, minden kapott texturát, néhány pályán, még repülőgépek is szállnak föl! A játszható autók is alapos ráncfelvarráson estek át, mert a C1 –el ellentétben, itt nemcsak hogy roncsolódik a kasztni, de egyenesen darabokra is szakadhat az autónk a folyamatos amortizáció során! Nekem ez nagyon tetszett, mert végre már nem csak találomra gyilkolhatjuk az ellent, hanem látjuk rajta ha már kicsit elpilledt, ami igencsak jól jön, néhány + perc szerzéséhez! A menü is megváltozott az előző részhez képest. A sötét Cyberpunkos szürke színű menü helyét átvette egy világoskék avantgard stílusban megálmodott kezelőfelület. Talán először itt szembesülhet a játékos igazán azzal, hogy a készítők egy új, Arcade-esebb stílusban akarták folytatni a Carma-t. A menü funkcionalitását tekintve nagyon le lett egyszerűsítve, a PC-s játékok sokrétű beállításaihoz szokott játékosok számára sajnos túlságosan is. De tudjuk be ezt, annak, hogy a játékot multiplatformnak szánták.

Na de ennyit a jó dolgokról. Most jöjjön a fekete leves! Engem nem győzött meg az új motor. A készítők érdekes végletekbe mentek el amikor a játékot megírták, mert ránézésre is erősen úgy tűnik, hogy szándékosan volt néhány része a játéknak amit nagyon szépen kidolgoztak(pl. az autók modelljei,autó törések, épületek) , és jó néhány olyan, ami pedig még az első résznél is csúnyábbra sikerült(pl. baltával faragott gyalogos modellek, pixelhalmaz textúrák, látószög határa szinte az orrunk előtt van, pedig nagy terek vannak)! Az Arcade stílus sem tett éppen jót a grafikának, mert a Carmageddon pont az a játék, amihez szerintem nem illik a baba kék, meg a magenta. Mégis jellemzően az arcunkba van tolva! Ennél azért több komolysággal kellett volna kezelni a folytatást, de ez van, ezt kell szeretni. Arról már nem is akarok beszélni, hogy 5 kapcsolót van lehetőségünk állítani a grafikánál, aztán szépen jóccakát. Semmi felbontás, vagy extra lehetőség. Egyáltalán nem gondoltak arra, hogy az akkori csúcsgépek után is lesz élet, ahol már nyugodtan csutkára húzhatjuk a részletességet, vagy esetleg a jobb minőségű textúrákat is simán meg tudja majd a gép jeleníteni.

A játékmenet némileg változott, 3 pálya után, mindig kapunk egy fő küldetést , amit teljesítenünk kell az újabb pályák és autók megszerzéséhez. Személy szerint a küldetéses részt kicsit untam, de valószínű, hogy a készítők ezzel is tovább akartak lépni az elődhöz képest, ahol a pályák teljesítése csak a checkpointokon való áthaladásból, vagy az ellenfél kocsijainak tönkretételéből állt. Jó hír, hogy itt már megvehetjük a verdákat, ami kétélű fegyver, mert a kocsink tulajdonságainak fejlesztésére is költhetjük a pénzünket, ami igencsak elgondolkoztat akkor, ha arról van szó hogy vegyük meg a bazinagy Dömpert, vagy építsünk inkább a meglévő autónkból egy mozgó Annihilátort. Természetesen szorgos gyűjtögetéssel mindkettő megvalósítható idővel, de csít nélkül szerintem már kicsit unalmassá válik 32 milliószor teljesíteni azért a pályákat, hogy legyen pénzünk erre is, meg arra is. A játékban váltják egymást a jó és a rossz poweruppok. Szerintem erre lehetett volna egy kicsit gyúrni még, mert jobban is ki lehetett volna találni a dolgokat. Értem ez alatt, hogy tökjó, hogy lehet bombát lerakni, meg kilőni, és van rugó, amivel az ellenfelet föld körüli pályára állíthatjuk, ha jól célozva eresztjük el, de nekem sokkal jobban tetszett volna, ha bomba kilövés helyett aknákat és rakétákat vehetünk fel, rugó helyett, meg golyószóróval szerelhetjük fel az autónkat.

Sokkal Carmageddonosabb lett volna. Az irányítható járművek igen sokszínűre sikerültek, bár itt megint csak átestek a készítők a ló túloldalára, amikor beraktak olyan hasztalan járművet is már, mint az egyfedelű második világháborús vadászgép. Jópofa, de használhatatlan. Ha már repülő, akkor tudjon repülni, de ez maximum akkor jön össze ha felszántunk vele egy aknamezőt. Persze volt 1-2 jármű amin jót nevettem, pl. a kombájn az egyik kedvencem volt! Az ilyeneket én mondjuk bónuszként, vagy Easter egg-ként raktam volna be a játékba inkább, mert hasznuk sajnos nem sok van, de viccesek. A játék támogatja a hálózati csetepatét is, úgyhogy ha az ember akar egy jó kis lanpartys délutánt szervezni, akkor simán előkaphatja a stuffot. Persze annyi hátránya van, hogy mivel régi, neten keresztül nyeht játék. A fizika sajnos sokkal gyengébb lett, egyszerűen Arcadesítették. 600-al repesztő autók papírkasztni meg egyéb blődségek jellemzik.

Az irányítás az egyik leggyengébb pontja lett a játéknak. Az Arcade vonal sajnos ezen hagyta legjobban rajta a csúnya kézjegyét. Egyszerűen csak csúszkálnak az autóink a pályán, semmi életszerű mozgás nincs, simán becsukott szemmel is irányítani lehet a játékot, és csak arra kell figyelni, hogy nehogy egy tereptárggyal túl gyorsan fussunk össze, mert akkor egyből meghalunk. Legjobb az iránybillentyűkön és az újradobáson tartani a kezünket egyfolytában és akkor nem lehet baj.

A hangok szerintem katasztrofálisan rossz minőségűek és silányak lettek. Oké hogy néhány autónak más a hangja, de ezenkívül van még vagy 5-10 fajta hangeffekt és azok ismétlődnek. Ráadásul én már sokszor visszasírtam az első rész zenéjét a Fear Factory-t is. Persze, ehhez a részhez sajnos az már nem illik.

Végezetül kitérnék még a Hangulatra is. Jópofa kis fogócska volt a maga idejében, és mivel sok újdonságot belepakoltak, ezért vonzotta a gamert az újdonság élménye. Aztán miután már néhány pályát végigjátszott, esetleg a játékot egyszer, már el is illant a varázs. Arról nem is akarok beszélni már, hogy ezt a részt portolták az akkori konzolokra a Carmageddonból és azokon még inkább el lett rontva. Pl. a N64-es verzióban már nem is embereket lehet elütni, hanem Dinoszauruszokat az erkölcscsőszöknek köszönhetően. Természetesen ehhez társult még az is, hogy sokkal-sokkal csúnyább lett, mint a PC-s változat. Sztem a cenzorok túl sokszor olvashatták/nézhették a Félelem és reszketés Las Vegas –bant! A Nonplusz ultra, a Küklopsz Mamut! Ehhez direkt csináltam egy shot-ot is, mert úgysem hinnétek el! Aki nosztalgiázni szeretne, annak azt ajánlanám inkább, hogy várja meg a 3. rész elemzését is, aztán vegye elő az elsőt!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Előzmények

  • Retro Blokk: Carmageddon 1. rész

    Ezt a nevet úgy vártam mint egy falat kenyeret! Ha nem az SCI készíti el, akkor azt mondom hogy ez egy Blizzard játék!De végülis nem, mert SCI. Sztem abban mindenki egyetért velem, hogy ez volt az évtized autós játéka! Na akkor vágjunk bele!