Call of Duty: Modern Warfare II és Warzone 2.0 beszámoló

A múlt háborúi után ismét a modern korba tért vissza az ismert FPS széria, amelynek idei része folytatja az újraindított Modern Warfare sorozat történeti szálát.

A multiplayer mód

Nyilván akad számos kivétel, de a legtöbb ember a Call of Duty szériát a többjátékos mód miatt veszi meg. Tény, hogy több száz, esetenként több ezer órát is eltöltenek egyesek itt, így adott volt a kérdés, hogy a fejlesztők mivel készültek az idei játékhoz. Az ősz elején volt lehetőségünk bepillantást nyerni ide a bétának köszönhetően, azóta azonban szerencsére némi kisebb változás történt több helyen. Kezdjük elsőként a kooperatív móddal, amelyben jelenleg öt darab missziót találunk, amelyet egyedül, illetve egy barátunkkal együtt is teljesíthetünk. A lehető legkülönfélébb feladatokat adták itt nekünk a fejlesztők, hiszen a gépi ellenfeleket felsorakoztató pályák között akadnak olyanok, amelyeknél lopakodni kell, míg másoknál a nyílt konfrontáció a legjobb megoldás. Teljesítményünktől függően csillagat szerezhetünk, amiket skinekért, emblémákért és hasonló tartalmakért válthatunk be. Túl sokat nem szabad ettől a módtól várni, ideig-óriág izgalmasnak hangzik, valamint a sztori egyes elemei itt folytatódnak, de világmegváltó dolgokat nem kapunk. A Ground War és Invasion a Modern Warfare II nagypályás, sokszereplős módjai, ahol kifejezetten terjedelmes helyszíneken kell harcolni, extraként pedig különböző járműveket is használhatunk, utóbbiban pedig még gépi ellenfelekkel is találkozhatunk. Persze nyilvánvaló, hogy a mesterlövészek kiemelt szerepet kapnak itt, de aki kicsit ügyesebben játszik, azok egészen jó élményekkel gazdagodik. Sokan leginkább a Battlefield széria Conquest módjához hasonlítják őket, de szerintünk néhány apróságon túl nem igazán lehet a kettőt egymás mellé tenni.


[+]

Az biztos, hogy manapság (néhány héttel vagyunk az indulás után) már a legtöbben például azért választják az Invasion módot, mert nagyon könnyű a fegyvereket szintezni rajta, holott sokkal több lehetőséget is rejthetne mindkét mód, reméljük a későbbiekben ezeket is bővítik. Ismét visszatér a külső nézetes játékos lista is, itt TPS-ként harcolhatunk a sima multiplayerben megismert módokban. Ezzel együtt pedig rákanyarodhatunk arra, amivel a legtöbben töltik az idejüket, méghozzá a sima többjátékos mód. Jelenleg a szűrőben 9 lehetőségünk van kiválasztani, hogy pontosan mit szeretnénk játszani (TDM, FFA, Domination, Search & Destroy, Headquarters, Kill Confirmed, Hardpoint, Prisoner Rescue, Knockout), ezek között pedig mindenki megtalálja a leginkább a stílusához illő módokat. Mi személy szerint leginkább az objektíva alapúakat választjuk, de néha ránézünk azért az S&D-re és a túszmentésre is, utóbbi leginkább a Rainbow Six: Siege-ben látottakhoz hasonlítható. Az idei COD ezen része továbbra is remek lett, nyilván biztosan akadnak olyanok, akiket néhány dolog zavar, de tény, hogy hasonló játékmenetet nem igazán láthatunk túl sűrűn. Aki rajongó volt, annak mindenképp érdemes lehet beruházni a játékban már csak a multiplayer miatt is. Persze azért akadnak dolgok, amiket mindenképp érdemes megemlíteni.


[+]

Egy részről a menü rendszert nem igazán sikerült a bétához képest módosítani, továbbra is úgy fest az egész, mintha érintőképernyőre tervezték volna az egészet (az eddig látottak alapján a mobilos Warzone-ban is ilyen lesz, szóval ez nem lehet véletlen). A skinek megszerzését bár egyszerűsítették, a legvégső festéseket akár több mint 100 óra után lehet csak megnyitni, ehhez pedig szó szerint az összes fegyverrel kell kihívásokat teljesítenünk. Valamilyen oknál fogva az egyedileg összeállított eszközeinket még mindig nem tudjuk elmenteni, valamint a perk rendszer is ugyanaz maradt, mint a bétában. Van a két alap perk, amihez beállíthatunk egy bónuszt és egy ultimate perket is. A gond az, hogy a két utóbbi időlimithez/pontok megszerzéséhez van kötve, vagyis csak egy idő után aktiválódnak automatikusan, nem működnek egyfolytában. Továbbra sem értjük, hogy ezt miért kellett ilye módon prezentálni, holott a COD-ok korábbi epizódjaiban viszonylag rendesen meg voltak csinálva. Ha rendesen működik, akkor a matchmaking többnyire hamar talál meccseket, sajnos PC-n és Xbox-on a crossplay kikapcsolása nem lehetséges, a Microsoft konzolján lehet egyedül trükközni, hogy rendszer szinten kikapcsoljuk, de így akár hosszú percekig is várnunk kell, mielőtt beindul a buli.


[+]

Akad néhány kellemetlen bug is sajnos, amelyek közül talán a leginkább zavaró akkor bukkan fel, ha több barátunkkal vagy ismerősünkkel próbálunk együtt harcolni. A rendszer valamiért két meccs között nem engedi, hogy módosítsuk a Loadoutokat, pontosabban lehetőség volna rá, csak a Battle Royale módban összerakott eszközeinket mutatja. Ilyenkor mindig le kell állítani a keresőt, ha bármi változtatni szeretnénk. Ezen túl akadnak még itt random kifagyások, meccsből kidobások, bár az igaz, hogy már jóval kevesebb mint a megjelenéskor. A hardcore mód kedvelőinek sajnos be kell érniük a Tier 1-re keresztelt móddal, amely nem teljesen azonos a széria korábbi részeiben megszokott HC-val, de ahhoz nagyon hasonlít (nincs radar, folyamatos alacsony élet, 1 lövés többnyire 1 halál, de erről nincs visszejelzés, valamint a HUD elemek is minimálisan vannak jelen, illetve saját csapattársainkat is sebezzük) A játék támogatja az egér-billentyű használatát is, így aki kevésbé ügyesebb kontrollerrel, az használhatja ezeket a perifériákat is. A játékban felbukkanó katonák/karakterek semmilyen előnyt nem adnak (a bétában látott magyar operátor természetesen továbbra is elérhető), ők csak a látvány miatt kerültek bele a programba, a jövőt tekintve minden bizonnyal a Activision végtelen plusz pénzt fog beszedni majd a különböző Bundle csomagok árulásával, amelyekből már több is beszerezhető az ingame áruházban. Végül mindenképp szót kell emelni az új Battle Pass-ról is.


[+]

Az elmúlt években megszokhattuk, hogy minden szezonnal érkezett egy 100 szintből álló évadbérlet, amelynek magasabb szintjét valódi pénzért kellett legalább egyszer megvenni, majd folyamatos játékkal kitermehettük belőle a következő szezonban érkezőt. Itt is megkapjuk most ugyanezt, azonban némi változtatást eszközöltek a fejlesztők. A korábbi lineáris megoldást felváltotta egy területszerzős újdonság. Ennek lényege, hogy teljesítményünkért cserébe tokeneket kapunk, amiket itt költhetünk el. Egy területet 4+1 token használatával kapunk meg, majd mi dönthetjük el, hogy pontosan milyen irányba akarunk elindulni. Tehát ha kinéztünk magunknak egy bizonyos dolgot, akkor megszerezhetjük úgy, hogy előtte nem kell minden mást begyűjteni. Nyilván a legutolsó, Level 100-as bónuszhoz, mindent össze kell farmolnunk itt is, de időnk lesz rá, ugyanis a tervek szerint 3 hónapig tart az évad (az első szezon például 2023. februárjában ér véget). Érdekes újításnak gondoljuk ezt az egész rendszert, kicsit már jó volt változtatni az eddig megszokottaktól.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt